Gépen jégeső nyal – olvassuk a képernyőn, leírjuk, ülünk fölötte. Törjük a fejünket, minek az anagrammája ez. Jelenség… De melyik? Megvan! Nap-éj egyenlőség! Diadalordításunk piano, nehogy a szomszéd asztaloknál ülő rivális csapatok meghallják a megoldást.
Ez a QuizNight, a szokásos hétfő esti kocsmakvíz, amikor este nyolcra az ország városaiban Őriszentpétertől Pécsen és Budapesten át Ceglédig negyvenöt helyen öt-hat-hét fős csapatok gyűlnek össze kávézókban, sörözőkben, hogy kvízmesterek vezetésével játsszanak. Hogy együtt játsszanak. És rögtön pontosítok is. Mert QuizNight van Kolozsváron, Csíkszeredán, Nagyváradon, Nagyszalontán, Zentán, Szabadkán, sőt Bécsben is. Hogy fokozzam a dolgot: interneten is lehet játszani, akkor meg kinyílik a világ, mert az Egyesült Államoktól Japánig bárki követheti és követi is a játékot. De élőben nagyságrendekkel jobb, ezt a covidjárvány alatt megtanultuk.
A mi bázisunk a szentendrei Fő tér kis mellékutcájában lévő Dorothea Bistro & Café, ide járunk azóta, hogy Anita és Joe átvette a helyet, és a maga képére formálta. Amúgy az egész QuizNight Szentendréről indult, innen úgy tíz méterre, a Kedves Kávézóból. Joe-ék üzemeltették azt is, onnan jöttek át ide, majd velük együtt a kvíz is.
Mackó, meccs és menü
„Emese, a szokásosat?” Azt hittem, ez kimarad az életemből, sosem lesz törzshelyem, ahol így fogadnak, egyáltalán, ahol névről ismernek. (Mielőtt elszabadulna a fantázia: a „szokásos” két deci forralt bort jelent.) Ugyanígy, szinte már bólintásra hozzák a többieknek az Unicumot, a sört, a sajttortát, a hamburgert, a gyümölcsteát. Csapatunk állandó helye az ajtó melletti sarokasztal, itt ülünk szeptembertől decemberig és februártól május végéig minden hétfő este. Mónika, Lajos, Pali, Mandula, én és a sarokban egy hatalmas plüssmackó. Két maci a pandémia óta ücsörög itt, Anitáék azért vették őket, hogy ne legyen olyan üres a helyiség a lezárás idején.
Üresnek még nem láttam, a Dorothea az a hely, amit ha filmen lát valaki, sóvárog, hogy bárcsak a közelében is lenne ilyen. Laza, hívogató, kisvárosiasan ismerős. Törzshely. Dél körül itt eszi a menüt Györgyi a képkeretező-üzletből, Csilla a csokiboltból és Edit a szomszédos üvegékszerboltból. Van közös meccsnézés, előadások, beszélgetések, havonta irodalmi est is.
„Az elsőre nem jött el senki, de Forgács Robival, az ötletgazdával nem adtuk fel – mondja Joe, azaz Ludányi József. – Azóta járt nálunk többek közt Varró Dani, Nádasdy Ádám, Szabó T. Anna, Dragomán György, Karafiáth Orsi. Szabó T. Anna mindenkinek külön négysoros verset írt dedikációként. Az írók műhelytitkokat és vicces történeteket osztanak meg, egyikük mesélte, hogy egy interjúban megkérdezték, önéletrajzi ihletésű-e az új könyve. A kérdező nyilván nem olvasta, ugyanis egy utolsó gazemberről szólt. Képzőművészeknek is helyet adunk, mindig vannak képek a falon, most éppen a helyi Palyov Péter festményei. Ha az alkotó kéri, tartunk megnyitót is.”
Ezzel együtt Joe szerint nem könnyű kimozdítani az embereket otthonról. Még egy annyira kellemes és központi helyre sem, mint a Dorothea. Muszáj meghirdetni, nagydobra verni az eseményeket, különben marad a begubózás. „Hétfőnként, a kvíz előtt jön az a férfiakból álló társaság is, amely negyven éve minden hétfő este összejár – mondja ellenpéldaként Anita. – Már be sem jelentkeznek, csak akkor szólnak, ha valamiért elmaradnak. Hogy mit csinálnak? Beszélgetnek! Fociról, politikáról, mindenről. Ha valamelyiküknek születésnapja van, pezsgőznek, néha vacsoráznak, de az biztos, hogy délután hatkor itt vannak, órát lehet hozzájuk igazítani. Szerdánként teniszezők jönnek, és vannak hétvégi, kerékpáros vendégek, akik rendszeresen kitekernek Pestről, leülnek kicsit, majd mennek vissza.”
Joe és Anita
Annyi arc ismerős!
A QuizNight tizenhét éves múltját és sikerét látva nehéz elképzelni, hogy az alapító atya, Bartha Álmos eleinte nehezen talált helyszíneket a játékhoz. „Olyan helyeket kerestem, ahová eleve szeretnek járni az emberek, ahol már van közösség. Színvonalas legyen, de laza, ahogy mondani szoktuk: olyan, ahová be tudod ültetni a nagymamádat is. A pesti Ibolya Espresso vagy a szegedi Nyugi Kert szinte a kezdetektől velünk van, mert ha valakivel megtaláljuk a hangot, ott éveken át maradunk. Néhol maga a tulajdonos a kvízmester, például a debreceni Incognito Clubban, és van, ahol már a harmadik tulajdonos és a harmadik név alatt fut a hely és a játék. Én is ilyen helyen vagyok kvízmester a Rákóczi úton. Volt a neve Neked Csak Dezső, majd Craft Head, most Stifler Beerhouse. Eleinte sok helyről elküldtek, nem gondolták, hogy a kvíz forgalmat generál. Nem baráti társaság jutott eszükbe róla, amelynek tagjai jól érzik együtt magukat, inkább maguknak való szuperintelligens emberek. Márpedig ez úgy van kitalálva, hogy a válaszok beszélgetésből szülessenek meg.”
Pontosan így van. Mert egyedül ki tudná felsorolni mind a négy olyan országot, amelyet bibliai személy után neveztek el, vagy megfejteni a képrejtvényt, amelyben Alf, egy kémiai képlet és egy autó látható. Kell egy csapat, hogy lefedjük a nagymacskáktól a mitológián át az amerikai fociig, a klasszikustól a popkultúráig ívelő tudástartományt. Egyáltalán nem ritka, hogy a nagy képernyőről elolvasva a kérdést egyikünk sem tudja a választ. Gyula, a kvízmesterünk nem segíthet, de ahogy együtt gondolkodunk, mindenki hozzátesz egy elemet, amiről a másiknak beugrik valami, amiből megszületik a válasz, és már írjuk is a lapra, melyik amerikai elnök szerepelt a Playboy címlapján, kit tartott Ady a legíróbb írónak, mit jelent a gubernátor, vagy melyik főváros nevének szó szerinti fordítása ez: látok egy hegyet.
„A kvíznek és a kvíz helyszínének különösen a kisvárosban van közösségépítő ereje – mondja Álmos. – Az emberek megismerik a tulajdonost, a pincéreket, egymást, és ha barátokká nem is, de jó ismerősökké válnak. Ettől érzi magát otthon valaki.”
Az a heti egy kimenő
Akik együtt játszanak vagy énekelnek, táncolnak, azok mélyebb szinten kapcsolódnak egymáshoz. A miénk, ha jól számolom, nyolcéves közösség – csapatnév: A Mi Időnk –, elég jók az eredményeink is, csak akkor állhatnánk jobban, ha legalább az egyikünk hajlandó lenne végre elolvasni a Harry Pottert. Vagy megnézni. Igaza van Álmosnak, az ellenfelek is jó ismerősök. Egymással és egymás ellen játszik csillagász, gyógyszerész, ügyfélszolgálatos, tanár, egyetemista, esztergályos, iparművész és szerelő. Kaptam itt már cikktémát, likőrreceptet, és esténként a legnagyobb ellenfél, az Ad Hoc csapat tagjai visznek haza, hogy ne kelljen gyalogolnom. A másik sarokban ott a női erő, a Mirabel, mellettünk a Charlie Angyalai és a veszélyesen jó újonc csapat, a Tobzoskák. A tévé alatt a Sansztalanok, sajnos egyáltalán nem méltó a nevéhez, dühítően gyakran győz. Kreatív csapatnevekkel egyébként tele van az ország, csak néhány példa: Júdea Népe Front, Szír Agysebészek, Plüssmátrix, Teccikérteni, Agatha Quiztie.
A hely adja az italnyereményeket, és állja a kvízmester fogyasztását. Nem mindenhol lehet játék közben vacsorázni is, nekünk szerencsénk van, hogy Anitáéknál ilyen jó a hamburger, a kacsa és még a sült krumpli is. „Látjuk, hogy az evés egyre fontosabbá válik a kvízesteken – mondja Álmos. – A harminc pluszos korosztály már nem jár el hetente többször, így többeknek ez a heti egy kimenős este. Ezzel együtt nem hiszem, hogy kiemelkedő lenne a fogyasztás, ráadásul nem egyszerű a pincérek dolga, mert a vendégek egyszerre érkeznek, és a játék előtt akarják megkapni a rendelésüket. Sok söröző, kávézó vagy bisztró inkább marketingbefektetésnek és törzsközönség-építésnek szánja ezeket a hétfő estéket.”
Anita és Joe annyira szereti a kvízt, hogy nemrég beálltak, illetve beültek az egyik csapatba. A Tobzoskákat erősítik, ahelyett hogy nekünk súgnának a gasztronómiával kapcsolatos kérdésekben, amire volt már példa. (Tudom, szabálytalan, de már elévült, és csak egyszer.) Ők ketten éppen a napokban ünnepelték kapcsolatuk huszonnegyedik évfordulóját, házasságot tizennyolc éve kötöttek. Szeretik egymást, a Dorotheát, a vendégeket, ez a melegség érezhető náluk. „Abban hiszünk, hogy amit másoknak adunk, azt kapjuk vissza. Naponta megtapasztaljuk ezt sok-sok apró gesztusban. Te is most itt vagy, és írsz rólunk.”
