Sorozatunkban egyszervolt szakmák után eredünk, hivatások után, amelyek régen sok-sok ezer család megélhetését biztosították, de ma már csak az emlékük él, ha éltetjük. Ezúttal az útkaparókról lesz szó, akik nélkül hazai utak nem is léteztek volna a 19. század végétől az 1960-as évekig.
Az elméleti rekonstrukció az MS mester és kora című kiállításra készült.
„E koporsók előtt megáll-e lelkiismeretünk?” – tette fel a kérdést egy korabeli lap.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A tizenegyedik részben I. Andrásról lesz szó.
50 évvel ezelőtt adta át a 100 ezredik Trabantot vevőjének a Merkur Autókereskedelmi Vállalat.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A tizedik részben Aba Sámuelről lesz szó, aki kivételesen nem az Árpád-ház tagja volt.
Pulitzer József laptulajdonosként legfőbb céljának a nevelést, véleményformálást, valamint a befolyásolást tekintette.
New York demokrata képviselőjeként a Kongresszusba is beülhetett, mégis a „negyedik hatalmi ág” mellett döntött.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A kilencedik részben Péter király következik, a velencei dózse és Szent István húgának fia.
Új sorozatunkban a magyarországi vendéglátás és konyhaművészet korszakairól, emblematikus fogadóiról, csárdáiról, kocsmáiról, éttermeiről, szállóiról olvashatnak. A második részben a 14. századi hazai vendéglátás viszonyairól, ételeiről és italairól írunk.
Több katona azonosítóját is megtalálták, így róluk pontosan meg lehet majd állapítani, kik voltak.
A különleges járművek fedélzetén egyszerre 6 darab, egyenként 10 tonnával megrakott vasúti kocsi tudott átkelni.
A hadszíntérkutató Szebenyi István egy osztrák kastély állatkertjének szarvaskifutójában lelt rá a dokumentumokra.
Pulitzer József eredetileg Mexikóba indult katonának, de Amerikában ragadt, és újságíró lett.
Vay Péter ott volt a Carpathia gőzös fedélzetén, amikor a Titanic túlélőit mentették.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A nyolcadik rész Szent Istvánról, az első királyról szól.
A magyar államiság jelképén látható egy alak, akiről hazánkban alig beszélünk, pedig a Szent Korona alsó része az ő udvarából érkezett. A helyzet egyébként érthető: VII. Dukász Mihály elsősorban bábcsászár volt a bizánci bürokrácia kezében. Viszont rendkívül izgalmas időszakban uralkodott, amit a csodával határos módon végül sikerült a birodalomnak túlélnie.
Bábeli zűrzavarként élték meg a keleti, illetve közép-európai bevándorlók érkezését az amerikaiak.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A hetedik részben Gézáról írunk.
Május minden hétvégéjén megtekinthető egy kastély a rábaközi kastélymustra programsorozaton – Vörös Bernadett és Pályi Krisztina szervezők célja, hogy minél többen megismerjék e térség szépségét. Az program az Irány a Rábaköz eseménysorozat része, amelyben kézműveseket, termelőket, önkormányzatokat, civil szervezeteket és egyesületeket is összefognak.
Rendkívüli sebességgel és hatékonysággal portyáztak eleink.
Összekötözött végtagú, zsugorított helyzetben eltemetett áldozatok maradványai kerültek elő.
Az emigráns Asbóth Sándor regénybe illő élete tragikus véget ért.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A hatodik részben Falicsiről és Taksonyról írunk.
A kalandregények kedvelői bizonyára már fiatalkorukban olvasták a Jelky András életéről szóló könyvet. A 18. századi kalandhős a valóságban is létezett, de nem ezen a néven élte le életét. A kutatások további érdekességeket is kiderítettek róla.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. Az ötödik részben Zoltáról és az Árpád-ifjakról írunk.
„Volt idő, amikor a magyar föld mély kék ütőere nem egyenesen rohant át a tájon, hanem hajszálereivel gazdagon átszőve itatta, táplálta a vidéket, hol nyomában bujazölden sarjadt az élet.”
Legalábbis egy átdolgozását. A Magyar Melody című musical az első teljes egészében közvetített musical lehetett a tévézés történetében.
A Pazirik stúdió csapata nemcsak a virtuális térben rekonstruálta az előkelő katonát, hanem egy makettet is készített.
Egy mongol hadtest az épületben vészelte át 1241 telét.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A negyedik részben Árpádról, a honfoglalóról írunk.
Bán Mór Hunyadi-könyvei a történelmi regény új megközelítését hozták. A regényciklust olvasva többször felmerült bennem, hogy remélhetőleg mielőbb egy igazán jó film, de leginkább filmsorozat fog készülni belőle. Véleménycikk.
Új sorozatunkban a magyarországi vendéglátás korszakairól, emblematikus fogadóiról, csárdáiról, kocsmáiról, éttermeiről, szállóiról olvashatnak. Az első részben a kora középkori Magyarország vendéglátós viszonyaiba pillantunk be.
Hunyadi még a Kapisztrán János vezette keresztesek fegyelmezetlenségét is ki tudta használni, hogy győzzön a török felett.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. Sorozatunk harmadik részében Álmosról, a dinasztiaalapítóról írunk.
Hogyan hoz össze a vallás egy közösséget, amit valószínűleg az Úristen is elhagyott? Szociográfia Tiszabökényből, Kárpátaljáról.
Az Oszmán-család napjainkban is élő tagjai valamennyien férfiági leszármazottai a dinasztiát alapító I. Oszmán szultánnak.
Szabályosan megostromolták a cipőboltokat az emberek, mert eredeti áron kellett eladniuk a raktáron felhalmozott békebeli árut.
Az első ilyen avar tojás Móra Ferenc 1932-es ásatásai óta ismert.
A tudós katona próbálkozásait azonban nem koronázta siker, így végül házitanítónak állt.
A Beresztelkén előkerült ezüstkincs az első bizonyíték a dákok jelenlétére a környéken.
Emellett kályhacsempék, egy Zsigmond-korabeli kés, pénzérmék, köztük Hunyadi János egy ezüstdénárja is előkerült.
A várnai vereséget követően Hunyadi a lehetőségekhez mérten stabilizálta az ország helyzetét, de Rigómezőnél megmutatkozott, hogy az oszmánok ellen nyílt összecsapásban nincs esély a győzelemre.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. Sorozatunk második részében Levediről, a magyarok első, név szerint ismert vezetőjéről írunk.
A feltárás rámutatott, hogy a Móra Ferenc által is kutatott Fehér-tó melletti avar temető nem magában állt.
Egy olyan sírt is feltártak, amelybe két, nagyméretű malomkövet helyeztek feltehetően valamilyen babona miatt.
Többek között az irreális elvárások és egy látszatbéke okozta a történelmi csatavesztést.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét.
A ’48-as emigráns Újházy László családjával és magyar menekültekkel hozta létre a telepet.
A Sztálin köré épülő személyi kultuszt hazánk is ismeri. A diktátort középpontba helyező második világháborús játékfilmekre viszont már kevesen emlékeznek. Ezek közül választottunk egy olyat, amit a desztalinizáció jegyében betiltottak a keleti blokkban. Íme, az 1949-es Berlin eleste, ami túlzás nélkül a személyi kultusz esszenciája! Cserébe a maga módján szórakoztató.
Degré Alajos, a márciusi ifjak egyik vezére részt vett a szabadságharc küzdelmeiben is, ott volt a pákozdi csatában, az április 2-án induló tavaszi hadjáratban és Buda visszafoglalásánál is.
Úgy berúg, hogy mezítláb átsétál a Szovjetunióba.
A belviszályokkal terhelt ország Hunyadi vezetésével megmutatta a töröknek, hogy még a megosztottságban sem könnyű préda.
Egy felirat árulta el az apró fémdoboz titkát.
Egy kettévágott benzineshordóban rejtőzött a koronázási jelvény.
Még tart a balatoni csata, amikor a Tiszántúlon megkezdődik a földosztás. Zúgnak a harangok Pusztaszeren, új honfoglalásra hívnak – emelte ki a bemondó.
Szabadság, szerelem, huszárok, hősök, romantika. Klisékké egyszerűsödött az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékezete. Mit taníthatnának az elfeledett katonadalok egy vérzivataros időszakról, ha újra énekelnék őket? Jánosi Attila a budai hagyományőrző honvédek színeiben katonadal-emlékversenyeken is szerepelt. Ő ajánlja a Kecskés Együttes lemezét visszatanuláshoz az év bármely napjára.
Trónviszályok közepette sikerült Hunyadi Jánosnak vagyonra és hatalomra is szert tennie.
Március 22-én, ünnepélyes szentmise keretében adták át a látogatóknak a felújított királyi temetkezési helyet az altemplomban.
A magát magyarnak hazudó szélhámos – Estván Béla – az amerikai polgárháborút követően a mexikói császár, I. Miksa szolgálatába szegődött. A hazugságokra épülő élet végül I. Ferenc József megzsarolásával Bécsben omlott össze.
A Vatra Românească elnevezésű soviniszta mozgalom a kormányerők támogatásával környékbeli románokat szállított szervezetten Marosvásárhelyre 1990 márciusában. A felbőszített románság feldúlta az akkor még magyar többségű város központját, majd rátámadt a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra.
Második világháborús robbanótest került elő a Fejér vármegyei Óbarok külterületén.
1838. március 18-án ért véget a pesti nagy árvíz.
Estván Béla az 1850-es években vándorolt ki az Egyesült Államokba. Az osztrák származású férfi magyarnak adta ki magát, hogy könnyebben tudjon érvényesülni új hazájában. A polgárháború idején kétes fegyverszállításokkal és beszerzéssel foglalkozott, majd könyvet írt „hőstetteiről”.
A Hunyadiak életét számos legenda övezi, a származásukat illetően is több mendemonda forog közszájon. Ezeknek jártunk utána.
Degré Alajos fontos alakja volt az 1840-es évek magyarországi kulturális és politikai életének is. Személyes élményekkel teli, Visszaemlékezéseim című művében a történelmi márciusi napok elevenné válnak számunkra.
A forradalom és szabadságharc időszakában szép számmal találunk etnikai villongásokat. A közoktatásban az erdélyi eseményeket jobban ki szokták emelni, a Délvidékről azonban gyakran elfeledkeznek. Holott 1848–49 egyik legvéresebb hadszínteréről van szó, ahol sokszor nem is lehet tudni, ki a barát és ki az ellenség. Hősöket pedig alig-alig lehet találni az itt folyó harcokban.
Az olimpiai aranyainkat rendszerint nem a futószámoktól várjuk, de ez nem volt mindig így. Iharos Sándor az ötvenes évek közepén annyi világcsúcsot futott közép- és hosszútávú számokban, hogy eséllyel pályázott egy melbourne-i elsőségre. Máig nem tudjuk, miért hagyta ki az 1956-os játékokat. Zseniális futó és rendkívül labilis személyiség volt.
Kémtörténetek, nagy példányban elkelt kalandregények fűződnek Berkesi András nevéhez. Nem mellesleg durva vallatások, emberek megkínzása és ártatlanok szenvedése a Gulagon. Egy élethazugság története.
Londonban rejtőzködött az a sosem látott 1862-es magyar fényképanyag, amelyen ükanyáink, ükapáink néznek velünk farkasszemet. A Néprajzi Múzeumban most a Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című időszaki kiállításon szinte az 1862-es londoni világkiállításra készített fotótörténeti kincs egésze megtekinthető szeptember 15-ig.
Mondhatni létrehoztak egy államvédelmi negyedet. Ennek a legfontosabb épületeit mutatjuk be.
1945 és 1990 között a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportja Közép-Európa legnagyobb lőszerraktárát alakította ki az erődben, amely ma már izgalmas kiállítások és közösségi programok színhelye.
A Gulagról nem beszélhettek és nem akartak beszélni a hazatérők. Izgalmas és olvasmányos könyv jelent meg a leszármazottakkal készített interjúkból. A Gulag és a családom – Túlélők történetei a családi emlékezetben című könyv egyik szerzőjével, Murai András kommunikációkutatóval, filmtörténésszel beszélgettünk.
A Kossuth-emigráció olyan mély benyomást tett az amerikai társadalomra, hogy a magyar kormányzó körútja után több mint tíz évvel is virult még a „magyar kultusz” az Egyesült Államokban. Eszerint a magyarok becsületesek, szabadságszeretők, Kossuth oldalán pedig a vérüket adták a hazájukért.
A legfrissebb kutatások közvetlenül összekapcsolták az európai hun korszak egyes személyeit a korábbi, ázsiai Hun Birodalom néhány magas rangú személyével.
Az „aradi hóhér” meg volt győződve róla, hogy a magyarok szeretik.
2000 óta minden év február 25-én megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól. A diktatúra szörnyűségeiről, ellenségképéről, az áldozatok kárpótlásáról beszélgettünk Galambos István történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának munkatársával, aki a NEB–HUN-REN BTK Vidéktörténeti Kutatócsoportjának is tagja.
Két fő bűne volt: hogy grófnő és hogy magyar. Erdélyben, a soviniszta kommunizmus korában egyikre sem volt bocsánat. Bár már gyerekként átélte az „osztályidegenek” pokoljárását, családja szétszóratását s a vagyon felprédálását, személye jól példázza, hogy az igaz arisztokratizmus nem elpusztítható.
Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikába című, 1834-ben megjelent útirajza elsőként mutatta be a magyar közvélemény számára az Újvilágot. Amerikát a szabadság földjeként ábrázolta, ez pedig fontos szerepet játszott abban, hogy a későbbiekben a magyar politikai emigránsok jelentős része az Egyesült Államokat választotta új hazájának.
Hiba lenne a Rákóczi-szabadságharcot úgy értékelni, mint a felkelő magyarok és az elnyomó osztrákok küzdelmét. A román nemzetiségűeknek is voltak olyan sérelmeik, amelyek miatt a szabadságharc oldalára álltak. És született egy népi hős, akiről – ha Nagybányán jár az ember – örömmel mesélnek mind a románok, mind a magyarok. 355 éve született Grigore Pintea, avagy Pintye vitéz.
Születésének 190. évében kiállítással tiszteleg a lánglelkű tudós-politikus előtt a Néprajzi Múzeum. Mit gyűjtött, kikhez fűzte szerelem, hogyan párbajozott és értette-e a viccet? Szemelvények egy talpig furcsa úr életéből.
Minden várakozást felülmúlt a székesfehérvári Szent István Király Múzeum vizsgálatának eredménye.
Részlegesen sikerült rekonstruálni egy bronzkori házat Borsodban.
Folytatódik az egri vár állagmegóvása és fejlesztése.
Régi képekkel elevenítjük fel, hogyan ünnepelték eleink a farsangot.
Fabriczy Kováts Mihály megfordult a Habsburg-, a francia és a porosz hadseregben, valamint harcolt az amerikai függetlenségi háborúban is. Nevét emléktábla őrzi a nyugat-virginiai Charles Townban.
Nemrégiben hunyt el Nógrádi László, a Csepel kempingkerékpár megálmodója.
1918. november 30-án fizettek utoljára hídvámot a Lánchídon az átkelni kívánók. A történelmi pillanatot Müllner János fotós örökítette meg.
A trianoni békeszerződés óta hazánk nem soknemzetiségű, így mai szemmel nehéz elképzelni egy olyan életet, mint Gozsdu Manóé. Olyan ember volt ő, aki a végrendeletét magyarul írta, de a temetésére csakis román ajkú papot kért. Február 9-én, születésnapja alkalmából rá emlékezünk.
Amerika – az új világ, a lehetőségek hazája, a szabadság földje. A 19-20. században magyarok százezrei hagyták hátra korábbi életüket, hogy átszeljék az Atlanti-óceánt, és szerencsét próbáljanak túl az Óperencián. Sorozatunkban Amerika és Magyarország találkozási pontjait mutatjuk be.
Így buzdította katonáit Guyon Richárd ezredes a branyiszkói ütközet alatt 1849. február 5-én, 176 évvel ezelőtt.
Mintegy 1400, eddig elérhetetlen, történelmi értékű röplappal bővült az OSZK Régi Ritka elnevezésű digitális gyűjteménye.
80 évvel ezelőtt Magyarország nyugati része még német és nyilas uralom alatt volt, a nagyobbik felét viszont már elfoglalták a szovjetek. Ebben a helyzetben kezdték előkészíteni a földreformot.
Még a vasfüggöny sem szabhatott határt hazánk egyik legnagyobb export-sikertörténetének és bár a cég már régen megszűnt, az egykori Ikarus-telepen a mai napig nem állt le az autóbuszgyártás.
Az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjét nem kell bemutatni senkinek Magyarországon. Ez az egyik legfájóbb sportemlékünk: az esélyes Aranycsapatot 3:2-re verték a németek, pedig még vezettünk is kettővel! Az ellenfél szemével viszont elég keveset foglalkoztunk eddig vele, pedig a német emlékezetpolitikában ez a döntő a mai napig kiemelt helyet foglal el. Ráadásul a jelenség nem is az ötvenes években kezdődött.
A „szabad puszta szabad szülötte”, egy termetes tenyészbika feltehetően több ember haláláért felelt. Ámokfutásában a felharagosodott, megbántott ősi Hortobágy vére buzgott fel, legalábbis így vélekedtek a korabeli lapok.
80 évvel ezelőtt zajlott Budapest ostroma.
Az aranykincseket a második világháború idején rejtették el.
Napjainkban az adventi időszak részei harsány dekorációkkal, túlárazott forraltborokkal, és ünnepi slágerekkel. Hogyan és mikor váltak ezek a főtéri vásárok a karácsony előfutárává? A válaszhoz a középkorig kell visszamennünk.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944 decemberében hagyta el az országot az Operaház kiürítési vonata.