Hány ezer sors emlékét őrzi a hatalmas budapesti épület négyszázötven szobája ott a Dózsa György úton, a Váci út közelében? Hiszen már több mint százéves, és eredetileg is arra a célra készült, hogy az otthontalanok átmeneti otthona legyen.
A változás az egyházban sem a hagyományok elvetésével és a régi struktúrák lebontásával kezdődik.
„Rugalmasság, új feltételekhez és a rendelkezésre álló játékoskerethez való alkalmazkodás képessége” – nevezte meg, mely tulajdonságok tehetik sikeressé a magyar kispadon. Marco Rossi irányítása alatt tizenkét helyet lépett előre a magyar válogatott a FIFA világranglistáján.
Minden rohamosan változik, az emberi civilizáció, mint valami óriási számítógépen futó program, kéretlenül egyre „frissíti” magát, ami tegnap még jövő volt, mára múlttá lett, semmi nem ott van, ahol tegnap volt, és holnap megint máshol találjuk – ha találjuk.
Balla Gábor szobrász barátommal elkezdtünk népmesei ihletésű szobrokkal, egyedi játékokkal telikomponált játszótereket tervezni, aztán készíteni. Járatlan ösvényen lépkedtünk, tele volt buktatókkal, de haladtunk előre. Azóta több mint két évtized telt el, és hazánk több mint harminc helyszínén kívül Barcelonában, Varsóban, Montblanc-ban állítottunk már meseteret.
„Azzal tudok hatni, amivé formálom magam – ebben rejlik a felelősségem. Mindaz a szeretetet és odaadás, amivel az elítéltekért és a hajléktalanokért szolgálhatok, engem is táplál” – mondja Lólé Attila asztalosmester, egykori fogvatartott, ma börtöncursillók közreműködője, hajléktalan emberek segítője.
Zics Ildikó szociális testvér, hivatásgondozó arra biztatja a szerzetesjelölteket, hogy bátran nézzenek szembe azzal, ami bennük van: a vágyakkal, a félelmekkel és a nehézségekkel. „Lemondásból nincs hivatás” – mondja derűsen.
Hogy minden magyarul gondolkodó ember Péter bátyója lehetek, a velem született derűnek köszönhetem. És annak, hogy negyvenéves koromban, a második fiunk halála után úgy döntöttem, innentől érett felnőtt leszek, aki a keresztjét úgy viszi, hogy közben ne vegye el másnak a kedvét a kereszthordozástól – mondja Levente Péter színész, rendező, tanár, önképző társaslény.
Szabad-e helyrehozni azt, amit az idő a múlt értékeiből elpusztított, vagy csupán konzerválni kell, ami megmaradt? Ez a dilemma különösen a történelem sújtotta vidékeken fontos, amilyen például Magyarország is.
Fontos, hogy az ember alapvetően derűsen, humorral szemlélje a világot. És persze a megfelelő önkritikával: ha a saját hülyeségünkön nem tudunk nevetni, hamar depressziósak leszünk.
Csaba testvérből folyton árad a ferences jó kedély, a derű, többnyire ott ül az arcán, s ha nem tudja valamire a megoldást, mert ilyen is van, akkor azt mondja, hogy hüm-hüm. Mindig van nála egy jó vicc, egy vidám anekdota, amivel megnevetteti akár mise közben is a híveket.
Tízéves kora óta áll a színpadon. A táncosok pályája nem hosszú, csupán két évtized – neki hosszabb időszak adatott. Harmincévesen lett Kossuth-díjas, harminckilenc évesen az Opera Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja: Aleszja Popova balettművész vallja, pályája során mindvégig a szeretet adta teljességet élte meg a színpadon.
Sipos József tiszaújlaki és tiszakeresztúri református lelkipásztor csapatával évek óta járja a kárpátaljai kórházakat, hogy törődést, mesét, jó szót vigyen az egy-egy rövidebb kezelés után sokszor hónapokra vagy évekre otthagyott kicsiknek.
Számomra a szolgálat szinonimája a hivatás. Hivatásként pedig azt csinálom, amit a csendekben feladatként meghallok. Az utóbbi időszak mindnyájunknak sok tekintetben más volt a megszokottnál, mégis számos új dolog kezdete is lehetett.
Gondolkodó fiatalokat szeretnék látni, akik biztos gyökerekből táplálkozva, kreatív energiával megáldva lehetőleg Tokaj-Hegyalján élnek és boldogulnak.
Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetemen az osztályfőnököm volt, és mindig azt hallottuk tőle, úgy kell játszani, hogy minden este ül majd valaki a nézőtéren, aki először vagy utoljára van színházban.
A zene mindannyiunk életében jelen van. Hallgatjuk, szórakoztat, legtöbbször passzív befogadóként fogyasztjuk. De hogy mennyire lényeges, valójában nem tudjuk. Pedig az emberi kultúra nem öncéllal, nem puszta esztétikai megfontolásból jött létre.
Dr. Hardi Richárd huszonöt év alatt tízezer szürkehályogműtétet végzett el Afrikában. Mégsem tartja magát csodadoktornak, csak egy átlagos szemészorvosnak, akit az különböztet meg kollégáitól, hogy nehezebb körülmények között dolgozik.
Ez volt hát a lecke, amit akkor meg kellett tőle tanulnom: a mások szolgálata nem ünnep, nem katarzis, még csak nem is a lélek emelkedettsége. Hanem kitartással és türelemmel folytatott munka, a feladatok végzése, ahogy sorban jönnek. Most egy interjú, holnap tárgyalás a kivitelezőkkel, holnapután egy szenvedő megvigasztalása.
Az igazi pedagógus több, mint a tananyag átadója, ha valamit akkor ezt a karantén időszak biztosan bebizonyította. Varaga Péterrel a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium irodalom szakos tanárával beszélgetünk.
Egy mezőkövesdi paraszt – válaszolta az idegenvezető az egri bazilikában, amikor az egyik külföldi turista ámuló tekintettel a kupola felé meredve megkérdezte, ki az a festő, aki képes ilyen nagyszerű kompozíciós érzékkel megfesteni János apostol apokalipszisét.
Minden generáció elmulasztja, hogy a múltjukról kérdezze az öregjeit, és ezzel minden generáció visszavonhatatlanul elveszít egy részt az emlékek kincstárából. Minket sem fognak kérdezni, az utánunk jövőket sem, ennek ez a rendje.
A Szépművészeti Múzeum a dübörgő koronavírus-járvány közepette sem a látogatószám csökkenésen kesereg, hanem a jövőben esedékes tárlatait szervezi, méghozzá a nemzetközi műtárgykölcsönzések legvágyottabb szereplőjét, Hieronymus Bosch képeit igyekeznek megszerezni.
Őszre Erdőbényén beérett a szilva, a birs, a szőlő – de már januárban is tudták ezek a növények, amikor még a téli álmukat aludták a rügyek, hogy majd ez lesz a dolguk: megérlelni a termést. Beérni.
Somos László huszonhat éve Kaposfő plébánosa. Papi feladatai mellett tizenhatodik éve vezeti főállású pedagógusokkal a Szent Erzsébet Alapítvány tanodáját
Minden újrakezdésben ott van az öröm és a hála. Öröm, mert képesek vagyunk újrakezdeni, és mert tanulhattunk a mögöttünk hagyott időszakból. Hála, mert felismertük, hogy a megszerzett tapasztalatok birtokában miként tudunk szebbet teremteni.
Egy tánctanár életében erősebb cezúrát aligha lehet elképzelni, mint hogy harminchét évesen kerekesszékbe kerül – Holló Andrást az újratervezés kényszere a hivatásától nem fosztotta meg.
A labirintus a tudatosan élt élet szimbóluma lehet. Középpontot keresünk mindannyian, ami megtart, hívjuk azt akár az élet értelmének, valódi önmagunknak vagy Istennek.
