Örvendetesen növekvő nyáj és pásztora. Közhelyesen gondolkodva erős kézzel irányító, aktivista vezetőt képzelünk a gyülekezet élére. Ilyen egyszerű?
Nos, nem. Nem vagyok nagyágyú. Átlagos kaliberű ember vagyok. Ráadásul mérsékelten introvertált, reaktív típus. Mondtam is Istennek, amikor elhívott lelkésznek, hogy bizonyára téved, de azt válaszolta, amit egykor Jeremiás prófétának, hogy a vezetést bízzam rá…
Ha valaki vezető lelkész lesz, ráadásul, ahogy önmagát jellemzi, introvertált típus, nagy kísértés lehet, hogy egyedül akar megoldani mindent.
A legtöbb lelkészben van egyfajta „megváltókomplexus”, hiába vagyunk tisztában vele, hogy a megváltást már Jézus Krisztus elvégezte. Az „egyember-rendszert” pedig a szocializmusból mentettük át mint politikai és szellemi örökséget. Szóval Isten több szempontból is önmeghaladásra hívott, amikor a lelkészi pályára csábított. Hála neki, egy angliai ösztöndíjon megmutatta a csapatépítés fontosságát. Persze az irányt drága feleségem is megerősítette, aki engem mindenben kiegészít. Hajnalka extrovertált, proaktív, motiváló vizionárius és született kommunikátor. Itt van a titok nyitja: kaptam egy ilyen élet- és munkatársat (ő is lelkész). Ennek a kettős társszerepnek vannak árnyoldalai, de sok előnyét is élvezzük – a gyülekezet főleg. Azt is érdekes látni, ahogy cseperedő gyerekeink is besegítenek a munkatársi gárdába.
Zámbó András 1997 óta a Budapest káposztásmegyeri Református Missziói Egyházközség vezető lelkésze
Csaknem negyedszázados szolgálatuk alatt háromszáz fősre nőtt a református közösség Káposztásmegyeren, emiatt új templomot emeltek. Megterhelő volt az építkezés?
Körülbelül hetvenfős volt a közösség, amikor meghívtak vezető lelkésznek. Már akkor mondták, hogy szeretnének egy új lelki otthont. A templomépítést nem annyira önmeghaladásnak, mint inkább férfias kihívásnak és hitpróbának éltem meg. És nem tekintettem a saját művemnek. Hittem, hogy felépül, Isten pedig a maga ráérős tempójában készítette – majdnem húsz évig. Megterhelő? Igen, emlékszem, tíz év építkezés után lerobbantam, vesehomok, vese- és prosztatagyulladás – két hónapig betegeskedtem. Mégis inkább a szépre emlékszem: ahogy például mentünk a testvérgyülekezeteinkhez Hollandiába és Angliába a gyerekekkel megpakolt autóval, hogy beszámoljunk a templomépítésről. És végig sok baráti támogatást kaptunk.
Házasságukból öt gyermek született, de hatot nevelnek, neveltek. Hogyan élték meg a legszemélyesebb közegbe, a családba való befogadás folyamatát?
Igen, nem csak a gyülekezet növekedett. Mindig befogadók akartunk lenni – családilag és gyülekezetileg is. Két gyermekünk volt, amikor egy „utcai nagyfiút” befogadtunk a másfél szobás lakásunkba és a családunkba. Nagy próba volt: alkalmazkodni, az idegenséget elviselni; mai eszünkkel kissé őrültségnek tartjuk. Önmeghaladás? Vagy csak nem voltunk képesek tartani a határainkat? A gyerekeink mégis gond nélkül vették az akadályt. Néhány év után elváltak útjaink, de azóta is tart a pártfogói kapcsolat. A gyülekezetünk is befogadó – mindig csatlakozott hozzánk egy-egy friss erő: gyakornok teológus, misszionárius; volt holland és dél-afrikai munkatársunk is. Aki belép a templomunkba, gyülekezetünkbe, megérzi a családiasságot.
A fizikai mellett a mentális egészségünkre is hatással van a klímaváltozás. Az ökoérzelmekről és a lehetséges megküzdési módokról Ágoston-Kostyál Csilla kutatót, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézetének munkatársát kérdeztük.
Tkacsik Márta, a budajenői Patikakert alapítója felelősségről, alkalmazkodásról, cselekvésről és a közösségek újraépítéséről ökológiai válság idején.
Az ország legszegényebb településeinek gyerekei számára működtetnek iskolákat a máltaiak. Tapasztalataik a kortárs erőszakban érintett iskolások tízezreinek javára válhatnának országszerte. „Nincs nálunk a bölcsek köve” – mondja Thaisz Miklós oktatási szakértő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke. Válaszuk mindenesetre van.
A Békés iskolák program a hazai közoktatásban megszokottól eltérő szemlélettel segít megelőzni a bullyingot. Legfontosabb eleme az a felismerés, hogy az iskolai bántalmazás kimenetelét a szemlélők határozzák meg. Adler Katalin pedagógus, szociális munkás és mediátor a program hazai elterjesztésében vesz részt.
A KIX alkotói tizenkét éven keresztül követték a kallódó kamaszgyerek, Sanyi életét. De lehet-e fejlődéstörténet hőse az, akinek a nevéhez egy gondatlanul előidézett tragédia is tapad? Hogyan segíthet nehéz sorsú nagyvárosi gyerekeknek a kitörésben egy hobbiprojektnek indult dokumentumfilm? Révész Bálintot, a film egyik rendezőjét kérdeztük.
Legemberibb alapélményünk a másokhoz való kapcsolódás, de mi történik, ha ez a képességünk elhalványul? Sóki Diánával, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusával a demenciával érintett emberek intézményi támogatásáról beszélgettünk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
