A tavalyi nyár minden korábban tapasztaltnál tartósabb hőséget hozott, szeptember elején viszont hirtelen lehűléssel és villámárvizekkel kellett szembenéznünk. Ezek a jelenségek a klímaváltozás felerősödését jelzik?
Igen, a szélsőséges csapadékeloszlásnak, a változékony és extrém hőmérséklet-változásnak, a kiszámíthatatlan időjárásnak a következtében egyre inkább a bőrünkön tapasztaljuk a klímaváltozást. Azt azonban fontos tudni, hogy a klímaváltozás részben természetes jelenség, hiszen jóval azelőtt, hogy az ember bármilyen, a klímát befolyásoló tevékenységet kifejthetett volna, már olyan földtörténeti ciklusok követték egymást, mint a jégkorszakok és a felmelegedések. Öt nagy és több kisebb kihalási hullám is volt a Föld életében, amihez nekünk, embereknek semmi közünk nem volt.
Kevesen gondolnak bele, de mi, magyarok is klímamigránsoknak vagyunk tekinthetők, hiszen az eurázsiai sztyeppezónából jelentős részben az éghajlati viszony változása miatt voltunk kénytelenek a Kárpát-medence felé venni az irányt.
Napjaink klímáját is olyan természetes légköri és tengeráramlati folyamatok határozzák meg, mint az El Niño és La Niña időszakos váltakozása. Az azonban vitathatatlan, hogy a jelenkori változás negatív folyamatainak felgyorsításában az emberi beavatkozásnak nagy szerepe van.
Mennyire tudjuk felmérni, hogy mivel is nézünk szembe?
Úgy gondolom, hogy összességében kell vizsgálnunk a helyzetet.
A minket körülvevő világ védelme érdekében számos területtel kell foglalkoznunk, a biodiverzitás védelmétől a hulladék- és a vízgazdálkodáson át egészen az urbanisztikáig – ezért talán érdemes lenne egy átfogóbb kifejezést bevezetni.
Én a környezetvédelem fogalmat jobban szeretem, mint a klímavédelem, klímaváltozás szavakat. Egyelőre azonban a klímaváltozás kifejezés terjedt el, a témáról beszélve pedig főként az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedéséről, káros hatásukról esik a legtöbb szó. Majd tíz évvel ezelőtt, a 2015-ös párizsi klímacsúcson nyomták meg a vészcsengőt. Az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testülete, az IPCC megállapította, hogy az iparosodás előtti időszakhoz képest az 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-változás az a küszöbérték, amit túllépve drasztikus változások következnek majd be az éghajlati folyamatokban. Meghatároztak még egy küszöbértéket, a 2 Celsius-fokot, mondván, ha ezt a felemelegedést elérjük, az már rendkívül veszélyes hatásokkal és súlyos következményekkel jár az emberre és a környezetre nézve. Az azóta eltelt években azonban jottányit sem sikerült javítani a helyzeten, a felmelegedés folyamatos.
Magyarországot hogyan áll?
A klímamodellek szerint globálisan átlagosan 1,2 fokos felmelegedésnél tartunk, Magyarországon pedig meghaladtuk az 1,5 fokot, egyes nyári hónapokban az említett 2 fokot is elértük. A klímaváltozás hatása a Kárpát-medencében a globális átlaghoz képest két, két és félszeres erővel érvényesül főként az alacsony tengerszint feletti magasság, illetve a medencehatás miatt.
Mit tehetünk?
Két irány van. Az egyik a mitigáció, azaz az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. Ez történhet úgy, hogy csökkentjük az emissziót, vagy úgy, hogy arra törekszünk, hogy ami már a légköbe került, azt az erdők, a növényzet elnyeljék. Vannak olyan, egyelőre még gyerekcipőben járó technológiák is, amelyek segítségével mesterségesen is csapdába ejthetők az üvegházhatású gázok. A másik irány pedig a klímaadaptáció, amely során alkalmazkodással tehetjük ellenállóvá magunkat és a környezetünket a klímaváltozás hatásaival szemben.
Említette, hogy globálisan 1,2 foknál tartunk. Mik a kilátások?
A legvalószínűbbnek azt gondolom, hogy globálisan is meg fogjuk haladni az említett küszöbértékeket. 2015-ben, amikor a párizsi klímaegyezményt megszövegezték, a szén-dioxid-koncentráció 401 ppm volt. Ez a szám azt írja le, hogy a légkörben lévő egymillió molekulából hány darab a szén-dioxid. Most 422-nél tartunk, a növekedés közel egy évtizede töretlen, pedig a világbéke vagy a szegénység felszámolása mellett ez a Föld országainak egyik, ha nem a legfontosabb projektje.
Az Európai Unió és azon belül Magyarország rendkívül sokat tesz azért, hogy mérsékelje az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A világ kibocsátásából az Európai Unióét sikerült hét százalék köré levinni, a káros gázok globális mennyisége azonban nő.
Mi ennek az oka?
Az Európai Unión belül hiába teszünk meg mindent, a klímaváltozás nem ismeri a földrajzi, közigazgatási határokat, az Európának nincs saját klímája, nincs saját ökoszisztémája – a Földnek van ilyenje. Az Egyesült Államok, Kína és India adják a káros gázkibocsátás több mint ötven százalékát, és ha ők nem köteleződnek el jobban a kibocsátáscsökkentés mellett, akkor a helyzet nem fog javulni.
Magyarország hogyan teljesíti a közös vállalást?
Magyarország nagyon jól halad, 2030-ra vállaltuk, hogy a kilencvenes évekhez képest negyven százalékkal mérsékeljük az üvegházhatású gázok kibocsátását, és 2024-re ezt már negyvenhárom százalékkal sikerült visszavágnunk, ezért nemrég megemeltük a saját célszámainkat. Az új vállalás, hogy 2030-ra elérhetjük az ötvenszázalékos csökkentést.
Az Európai Unió klímabajnokai vagyunk ezen a fronton, az uniónak ugyanis ez idáig átlagosan csak egyharmadával sikerült visszafognia a kilencvenes évekhez képest az emissziót.
Hazánknak nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelnie, pedig a mi szerepünk ebben a globális környezetvédelmi küzdelemben elenyésző. Magyarország mindössze 0,1 százalékkal járul hozzá a globális kibocsátáshoz. Az USA üvegházhatásúgáz-kibocsátása hatalmas, de nagyjából stagnál, Kínában és Indiában azonban elképesztően nő; e három ország a teljes kibocsátás többségéért felelős.
Akkor talán a legfontosabb kérdés: ki tud tenni valamit?
Öt felelősségi szintben gondolkozhatunk. Az első szint az egyéné, az állampolgáré, jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi is sokat tudunk tenni a környezetünkért, hiszen erőfeszítéseink összeadódnak. Döntéseink, viselkedésünk a másoknak és főként a következő generációnak való példamutatás szempontjából is fontosak. A második szint a közösségek szintje. Rendkívül nagy szerepük van a környezetvédelemben, hiszen amit egyénileg tehetünk, összehangoltan, együttműködésben hatványozódik. A harmadik felelősségi szint a vállalatoké, erről kevés szó esik, mert a cégek abban érdekeltek, hogy a fogyasztókra hárítsák a felelősséget, magukat pedig zöldre fessék. Mondok egy eklatáns példát.
Sokat beszélünk arról, hogy a műanyag csomagolást mi, vásárlók miért vesszük meg, szelektáljuk-e megfelelően, visszaváltjuk-e a palackokat. Arról már kevesebbet szólunk, hogy a vállalatok csomagolnak mindent műanyagba, a kereskedők rakják ki a boltok polcaira, a hulladékot tehát nem mi állítjuk elő.
A vállalati szektor felelős az energiafelhasználás, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és a hulladéktermelés elsöprő többségéért, ezért fontos például az ESG-szabályozáson – amely a cégek fenntarthatóságát a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból biztosítja – keresztül rávenni őket a környezettudatos működésre. Ebben hazánk megint csak élen jár, az EU első ESG-keretszabályozását alkotta meg. A negyedik felelősségi szint az államé, amely az egyéni és a vállalati érdekek felett kell hogy álljon, és amely a törvényalkotás, az igazságszolgáltatás, a végrehajtás eszközrendszerén keresztül egyedülálló szerepet tölt be a klímaváltozás elleni harcban. Az ötödik felelőségi szint pedig a nemzetközi intézményeké.
Ezeknek a szervezeteknek ugyan közel sincs olyan mozgásterük, mint az államnak, viszont ha nem lennének olyan szervezetek, mint az Európai Unió, az ENSZ vagy az OECD, a klímaváltozás ügyében nem lennének közös nevezők, célok.
A nemzetközi szervezetek feladata, hogy adatot gyűjtsenek, közös platformra hozzák a feleket, irányt mutassanak, ösztönözzenek, együttműködéseket szorgalmazzanak.
A cégek kapcsán említette az energiatermelést.
Igen, a klímaváltozásban kulcskérdés az energiatermelés módja, mivel az emberiség energiafogyasztása megállíthatatlanul nő. Látni kell, hogy a vágyott megújuló zöldenergia-termelési módok mértéke nő, ám aránya a teljes energiamixen belül sajnos nem változik jelentősen. Az energiatermelés több mint háromnegyedét ma is fosszilis energiahordozók, kőolaj, szén és földgáz biztosítják, csakúgy, mint tíz évvel ezelőtt. Ezért, ha valóban karbonsemlegesen akarunk élni, meglátásom szerint atomenergiára is szükségünk van, ami nem megújuló, de tiszta energiaforrás. Az IPCC, az OECD, a Világbank vagy a Nemzetközi Energiaügynökség is azon a véleményen van, hogy nukleáris energia nélkül nem tudjuk megoldani a klímaváltozás problémáját. Az elektromos áram előállításának nagyjából tíz százaléka kötődik ma az atomenergiához; jelenleg annyi reaktor épül vagy áll tervezés alatt a világban, hogy ez az arány 2050-re minimum meg fog duplázódni. Fontosnak gondolom, hogy ezt a helyzetet Magyarország felismerte, míg mások ideológiai kérdést csinálnak belőle.
A globális helyzethez kapcsolódva: a háborúknak milyen hatása van a klímaváltozásra?
Súlyos közvetlen és közvetett hatása van, ugyanis olyan, hogy zöldhadiipar, nem létezik. Az emberélet a legfontosabb, és látni kell, hogy a fegyverek gyártása és használata magas üvegházhatásúgáz-kibocsátással is jár; a lerombolt városok, épületek újjáépítése pedig szintén nagy karbonlábnyomot hagy majd, hiszen az építőipar egy egyik legkörnyezetkárosítóbb ágazat. Közvetett hatásként itt van például az Oroszországgal szembeni szankció. A csővezetékes szállítás helyett ma átláthatatlanul, közvetítő országokon keresztül érkezik a szénhidrogén egy része a kontinensre, aminek jóval nagyobb a negatív környezeti hatása. Vagy vegyük azt, hogy a háború következtében az USA vált Európa egyik legnagyobb földgázexportőrévé. A cseppfolyósított fölgáz, vagyis az lng ilyen módon történő behozatalának környezeti terhelése tetemes. A földgázt -162 Celsius-fokon cseppfolyósítják, ez rendkívül energiaigényes. Az óceánt átszelő tankerhajók hadának környezeti terhelése is óriási, sőt az lng visszagázosításakor elkerülhetetlen a metán szivárgása, ami sokkal károsabb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Van azonban egy mindennél károsabb következménye a háborúknak, ami nem a légkörben, hanem az emberek gondolkodásában keresendő.
Mi ez a következmény?
Létezik a „félelmek véges készlete” elmélet, amely szerint az ember egyidejűleg csak egy bizonyos számú dolog miatt képes aggódni. Rangsoroljuk félelmeinket, és mindig attól tartunk a leginkább, ami térben, időben, fizikailag vagy mentálisan a legközelebb áll. A különböző uniós felmérések szerint a háború előtt az emberek a klímaváltozás elleni küzdelmet tartották az egyik legfontosabb problémának, ma azonban a környezetvédelem ügye hátrébb sorolódott.
Ma az EU állampolgárait elsődlegesen az illegális migráció, a munkanélküliség, a megélhetési nehézségek foglalkoztatják, nem a klímaválság. Ez egyrészt rossz hír a zöldátmenet programjának sikerességére és társadalmi támogatottságára nézve, másrészt jelzi, hogy a környezetvédelem fontos előfeltétele a béke, aminek megteremtésén már csak a klímaváltozás miatt is dolgozni kellene.
Említette, hogy az intézkedések többsége a szén-dioxid csökkentését célozza.
Így van; a Földet melegítő üvegházhatású gázok kétharmada szén-dioxid, ezért fontos csökkenteni annak mennyiségét. Azonban be kell vallanom, néha úgy érzem, a szén-dioxid ügye ma a klímapolitika „szent tehene”. Túl sok áldozatot hozunk annak érdekében, hogy csökkentsük a mennyiségét, holott van vele egy alapvető fizikai-kémiai probléma: akár több száz év is lehet a légkörből való távozásának az ideje, csak nagyon lassan bomlik le.
Mit jelent az, hogy a szén-dioxidnak ilyen hosszú a lebomlási ideje?
Ez klímavédelmi szempontból azt jelenti, hogy egyrészt az a szén-dioxid, ami a légkörben van, lehet, hogy mondjuk még az ipari forradalom idején került oda. Számos ország gyakran hivatkozik is erre, amikor a Nyugatot okolja a klímaváltozásért, és erkölcsi kompenzációért, pénzügyi támogatásért folyamodik a gazdag országok korábbi klímabűnei miatt. Másrészt tisztában kell lenni azzal, hogy ha ma varázsütésre minden kibocsátásunkat megszüntetnénk, attól még holnap nem oldódna meg a klímaváltozás problémája. A mitigáció így a távoli jövőnkről szól, nem a jelenünkről, márpedig a szélsőséges időjárás, a hőségrekordok, villámárvizek, aszályok olyan problémák, amikre ma kell választ találnunk. Ezért szerintem a klímaadaptációval, azzal, hogy miként birkózunk meg ezekkel a megváltozó környezeti körülményekkel, többet kellene foglalkoznunk.
Erre milyen megoldások lehetségesek?
Számos formája van az alkalmazkodásnak, a védekezésnek. Az épületszigetelés és energiahatékonyság, a vízgazdálkodás, a talajvédelem, új fajok honosítása a mezőgazdaságban, a klónszelekció vagy a precíziós gazdálkodás.
A legmodernebb technológiák, berendezések és az őseink által alkalmazott, bevált, ránk hagyományozott természetes módszerek, életmódok egyaránt fontosak lehetnek.
A házak tájolása, épületeink tornáccal, növényekkel való árnyékolása, a mulcsolás, a komposztálás, az ökológiailag kíméletes konyhakertészi megoldások mind az utóbbihoz sorolhatók. Összességében az éghajlatváltozás és a környezetvédelem terén a múltunk ismerete, a jelen helyzet megfelelően alapos, higgadt értékelése és a jövő jobbító szándékú alakítása egyaránt nélkülözhetetlen.
| Gáspár János vályogfalépítő-mesterrel készített interjúnk itt olvasható. |
