Könnyű, villámgyorsan kész, előállítása olcsó. Praktikus találmány, hamar el is terjedt: ha elfogy a beletöltött ásványvíz, üdítő, ki lehet dobni. Nincs vele több gond, nem is látjuk többet. Az elmúlt fél században mérhetetlen mennyiségű petpalack készült.

Ha valamiért mégiscsak szeretnénk viszontlátni az évtizedek során változatos színekben és formákban gyártott darabokat, elég egy kicsit folyóink ártereiben kotorászni. A régebbi típusokért persze érdemes mélyebbre ásni, a felszínen inkább az újabb modellek gyűjthetők. A levonuló árhullámok pedig gondoskodnak – a többi érkező kommunális hulladék között – a palackok utánpótlásáról.

„Az emberiség nem azért jutott ide, mert gonoszak vagyunk, hanem mert nem mindig látjuk, hogy a tetteink hova vezetnek” – mondja Párdy Bence. Önkéntes környezet­tisztító, így határozza meg magát. 2019-ben, a Petkupán kezdte. Azon a nyáron részt vett a felső-tiszai és a Tisza-tavi hulladékmentesítésre szervezett akciókon, és amikor befejeződtek, már csak a munkahelyi felmondás elintézése miatt ment haza. Egy hét múlva mindenestül hátrahagyva korábbi életét visszatért, és Tiszafüred környékén november végéig egymaga még 1190 zsáknyi műanyagtól szabadította meg a folyót. Télen a további megtisztítandó partszakaszokat mérte fel, és 2020-ban a Bodrogon is folytatta a petpalackok begyűjtését. Az összeszedés után az újrahasznosítás lehetőségét biztosító színekre válogatás és bálázás teszi teljessé a folyamatot, amit még úgy is érdemes elvégezni, hogy tudjuk, nem oldható meg vele a bolygót veszélyeztető műanyaghasználat problémája.

A Tiszán és a Bodrogon végzett emberfeletti munka egy szembesülés következménye. A döbbenettel kezdődött, amelyet Párdy Bencének az óceánokon úszó szemétszigetek látványa okozott. Maga épp egy megtisztulási folyamat végén tartott: évtizedes drog- és alkoholfüggőségén jutott túl, amikor kezébe került a National Geographicnak a tengerek műanyag-szennyezettségét bemutató száma. A környezetpusztítással való szembesülés okozta depresszív állapot, más néven a klímaszorongás őt is elérte, a válasza pedig nem az általánosan jellemző lemondó semmittevés lett. „A pánikból a cselekvéssel lehet kijönni” – állítja, és örül azoknak a foltnyi tiszta területeknek, amelyek a napi teljesítménye, húsz zsák szemét összeszedése révén keletkeznek.

Párdy Bence a Tisza partján végeláthatatlanul sorakozó palackbálák mellett állva is bizakodó. Azt reméli, egyre többen megértik, hogy a szeméttermelés nem folytatható. Megoldásként mértékletességről beszél, az ész nélküli fogyasztás és a pazarlás mellőzéséről. Azt mondja egyébként, ezek egyszerű és megszokható dolgok, nem is kell hozzájuk különösebb erőfeszítés.