SZÖVEG: MESZLENY ZITA
FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD
Minden eseménynek megvan a maga dallama. Szedlák Józsefné pedig pontosan tudja, a toronyban lakó három harang közül mikor melyiket és hogyan kell kongatnia. A feladat korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A három hangszert nem könynyű egyszerre szólásra bírni. Mikor erre mégis szükség van, Ilonka néni a kezeit és a lábait is használja hozzá. És az sem mindegy, milyen hosszan zeng a templom és környéke. „Amíg harangozom, imádkozom, így tudom, meddig kell folytatnom” – vezet be mestersége rejtelmeibe az asszony, miután elengedi a kötelet, amit az elhunyt emlékére húzott. Ezután hozzáteszi: a vihar az teljesen más dolog. Annak nin- csen saját ritmusa. „A jégesőt csak szét kell harangozni” – mondja. Úgy tartják ugyanis, hogy a termésre veszélyes jeget hozó felhőket elkergeti a felfelé szálló harangszó. A környékbeliek pedig váltig állítják: nem emlékeznek rá, hogy a falu- ban nagy jégeső tombolt volna bármikor is. A módszer tehát szerintük hatásos. E mellett érvel Ilonka néni is, miközben fél szemmel a templomtoronyba vezető létrán álló órára pillant.
Mindjárt dél, Nagyboldogasszony napja. Az ünnepi alkalomhoz ünnepi harangszó dukál, ami nincsen eseményhez illő népviselet nélkül. Ilonka néni elsiet, hogy rövidesen díszes palóc ruhában térjen vissza. Ahogy büszke természetességgel közeledik tarka öltözetében, mintha egy letűnt korból hátramaradt képeslap elevenedne meg előttünk. Ám az asszony frissessége, ahogy történetekbe kezd az általa hímzett ruhadara- bokról, visszarepít minket a jelenbe. Miközben mesél, elfoglalja helyét a templom bejáratánál, a torony alatt álló kis sámlin. Megigazítja terebélyes szoknyáját maga körül, majd elhallgat. Pár másodperc múlva kiderül, mire vár. A szomszéd templom harangjai delet jeleznek. Ott egy perccel korábban kondítanak, de automata hozza lendületbe a hangszereket, mint szinte már mindenhol. „Pedig addig élnek, amíg lélekkel kongatják őket. Ha eltűnik a lélek, meghalnak a harangok – mondja az asszony, s elszántan hozzáteszi: – Én amíg csak Isten engedi, húzom.” Majd szemét behunyva belekapaszkodik kezével és lábával is a kötelekbe. A terényi templom tornyában felzúgnak a harangok.
Egy hely, amely az otthonból kilépve is otthonos, ahol érkezéstől távozásig beszélgetésből beszélgetésbe csöppen az ember. Nem csak vasárnaponként. Zámbó András és Zámbóné Ivanics Hajnalka lelkész házaspár több mint huszonöt éve végzi gyógyító szolgálatát a Káposztásmegyeri Református Egyházközségben. Titkuk nincs, csak egy időtálló recept: teret adnak Isten lelkének.
Országszerte egyre népszerűbbek az egyedi atmoszférájú termelői piacok, ahol minőségi, helyi élelmiszert, szezonális gyümölcsöt és zöldséget vagy éppen csoda szép kézműves portékákat tudunk beszerezni. Ezeket a helyeket a közösségi élmények teszik még varázslatosabbá. Úgy, mint a piliscsévi Apis-Farmot.
Érdekes hozománya a „mi időnknek” a múltunk iránti vágyakozás, az egykorvolt feltárása és megismerése. Túldigitalizált jelenünk harmadik helyeinek, megtartó közösségeinek keresése az elmúlt századok természetes kapcsolódásaihoz is elvezetett minket. Összeállításunkban a társadalmi élet meghatározó helyszíneit vesszük sorra.
Tárkány-Kovács Bálint zenész és felesége, Tárkány-Kovácsné Albicz Ágnes építészmérnök néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, élettérré alakítják vágyott harmadik helyüket. Miközben folyamatosan tanulják a közel kétszáz éves vigántpetendi házuk tereit, írják tovább a történetét is. Minél tovább beszélgetünk velük, annál biztosabbak vagyunk benne: nem csupán maguknak.
A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Nagy Sanya portréja.
A Tejútrendszer megunhatatlan látvány, nem lehet betelni a benne lévő gyönyörű színekkel, formákkal – mondja Faigel Gyula. A világszerte elismert szilárdtestfizikus nyugdíjasként szeretett bele a csillagászatba, és örökké kíváncsi tudósként ezt sem vette félvállról: két-két obszervatóriumot épített Budakalászon és Bükkszentkereszten, hogy tanulmányozhassa a bolygókat, a Napot, a csillagközi ködöket, a galaxisokat.
