
Mit adhat nekünk a kövirózsa? – Ilcsi néni meg a növényi szépség
Hogyan készül a szegedi papucs és a halasi csipke? Mi a kékfestés titka és mi a bajai halászléé? Sorozatunkban a hungarikumok és a Magyar Értéktár kincseinek műhelytitkait mutatjuk be.

Hogyan készül a szegedi papucs és a halasi csipke? Mi a kékfestés titka és mi a bajai halászléé? Sorozatunkban a hungarikumok és a Magyar Értéktár kincseinek műhelytitkait mutatjuk be.

Sosem látott felvétel került elő.

Közhely, hogy mi a játszótéren nőttünk fel, a gyerekeink pedig már az idejük jó részét a digitális dzsungelben töltik. Lehet ezen sopánkodni, de felesleges. Sokkal inkább az a kérdés, rá tudunk-e találni közösen azokra az ösvényekre, amelyeken még kényelmesen esik a járás. A hogyanról Tóth Dániel pszichológust, a digitális nevelés szakértőjét kérdeztük.

Estván Béla az 1850-es években vándorolt ki az Egyesült Államokba. Az osztrák származású férfi magyarnak adta ki magát, hogy könnyebben tudjon érvényesülni új hazájában. A polgárháború idején kétes fegyverszállításokkal és beszerzéssel foglalkozott, majd könyvet írt „hőstetteiről”.

A Hunyadiak életét számos legenda övezi, a származásukat illetően is több mendemonda forog közszájon. Ezeknek jártunk utána.

Petőfi születésének 200. évfordulójára valósult meg az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fotós vállalkozása. A Petőfi utcák népe projekt alkotói bejárták a költő nevét viselő utakat, tereket, lakótelepeket, és még rokonait, névrokonait is felkeresték. Egyikük, Urbán Ádám egy labdarúgó-adatbázisban bukkant Petőfi Sándorra. Aki él és virul. 1976-ban született, negyvennyolc mérkőzést játszott és hét gólt rúgott a Törökbálinti TC színeiben.

Nemzeti ünnepünk alkalmából ismét átadták az állami elismeréseket március 14-én a Karmelita kolostorban.

Különleges, a mai trendekkel szembemenő albumot adott ki március 15-e alkalmából a Kecskés Együttes régizenei formáció.

Palotai Zsolt családtagjai, barátai és alkotótársai segítségével valósult meg az a nagyszabású és eklektikus tárlat, amely március 9. és április 27. között tekinthető meg a Magyar Zene Házában.

Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője mondja el, mit jelent neki Björk All Is Full of Love című száma.

Átadták a HUBBY 2025 Év Gyerekkönyve Díjakat. A szakmai zsűri elismeréseit mesekönyvek, ifjúsági regények, ismeretterjesztő kiadványok alkotóiinak – íróknak, illusztrátoroknak és műfordítóknak – ítélték oda.

Egy különleges magyar édesség, a Stühmer Pillanat Korfu „űrcsokoládé” is helyet kapott Kapu Tibor, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósának csomagjában.

Szári Norbert újjászületett pajtájában fogadta a PajtaKult stábját, és arról mesélt, hogy tanárként, vőfélyként, harcművészként és pajtatulajdonosként hogyan fonódnak össze a különböző hivatásai egymással és a néphagyomány éltetésével.

Jonas Kaufmann, Césária Évora, a Muzsikás, a berlini filharmonikusok, kórus Cambridge-ből. Öt epizód a huszadik születésnapját ünneplő Művészetek Palotája történetéből. Világszínvonal a Duna partján, hatvannégyezer négyzetméteren.

Átfogó tárlat nyílik a Műcsarnokban arról, miként reflektálnak kortárs művészek a minden korszakban felmerülő kérdésre, a Vanitas-olvasatok című kiállítás március 21. és április 27. között tekinthető meg.

A különböző korokban egészen másként ábrázolták a történelmi eseményeket. A frissebb produkciók a hősmítosz építésére vagy a realitásra koncentráltak, a rendszerváltás előtt pedig a szocializmus kritikájába csomagolták bele március 15-öt és annak utóéletét.

Rátóti Zoltán nem hisz a kerek számokban, ezért a 64. születésnapját ünnepli meg, egy bensőséges koncerttel varázsolja el a közönséget a Klebelsberg Kastély Szalonjában március 17-én.

Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje elnyerte a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját.