
Így festenek a Debrecenbe költöző Magyar Természettudományi Múzeum tervei
A győztes irodák igyekeztek az épületet beilleszteni a Nagyerdő szövetébe.

A győztes irodák igyekeztek az épületet beilleszteni a Nagyerdő szövetébe.

Kevés könyv van, amit annyiszor olvastam, mint Székely Éva Sírni csak a győztesnek szabad című kötetét. Minden életkorban mást adott, csalódnom sosem kellett benne.

Pereszlényi József „szörnyethalt, zsebében a holnapi újsággal”.

98 éve ezen a napon született, ő a világ leghíresebb magyarja. Karmester, csapatkapitány, gólzsák, kispesti vagány, aranyszívű világpolgár. Vagyis: legenda.

Április 4. és 6. között 44. alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti eseményét.

Kitta Gergely klímaszakértő az éghajlatváltozással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre válaszolt.

Az Országos Kéktúra 4. szakaszán a Balaton-felvidéken túrázunk. Keszthelytől Válluson és Lesenceistvándon át Tapolcáig közel harminc kilométeres távot gyűrünk le. Szép hegyvidéki, különleges hangulatú erdők alkotta szakasz ez a Keszthelyi-hegység keleti részének ösvényein haladva.

Április, bolond, aki járja is! – honnan ered az egymás megtréfálásának szokása, mi köze Júdásnak az indás növényekhez, és miért április 1-jén jósoltak az elkövetkező időszak időjárására?

A belviszályokkal terhelt ország Hunyadi vezetésével megmutatta a töröknek, hogy még a megosztottságban sem könnyű préda.

Egy felirat árulta el az apró fémdoboz titkát.

Könnyed és súlyos egyszerre. Játékos, színes, a létezés mélyéig hatoló. Emlékezzünk a szavak mesterére, a líra és a próza óriására.

Egy dal című rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy számukra valamilyen okból fontos számról. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője mondja el, mit jelent neki Tina Turner What’s Love Got To Do With It című dala.

Isten éltesse!

Irodalom, történelem, színház, és tudomány – válogatás a Klebersberg Kastély tavaszi programjaiból.

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány egy erdélyi és egy németországi szervezettel együttműködve nyert az Európai Unió Kreatív Európa pályázatán. A BarnCulture – Csűrök és pajták: a lakás és a kultúra minőségi terei projektről Rodics Eszter, a népfőiskola elnöke mesélt a PajtaKult stábjának.

Kikötői vagányok, keleti kényelmetlenség, nyugati nyugtalanság, csattanós pofonok és csattanós poénok. A magyar szórakoztató irodalom óriására emlékezünk.

Egy kettévágott benzineshordóban rejtőzött a koronázási jelvény.

Török Zoltán természetfilmes lenyűgöző képekkel ábrázolja az észak-európai ország élővilágát, miközben kétségbeejtő jelenségekre hívja fel a figyelmet. A ősszel a mozikban vetített Változó vadon – Az én Északom most megtekinthető a Cinego kínálatában.