Tudom én, mi a boldogság – az őstihanyi Punk Ferenc története

Kevés embert hallani akkora rajongással beszélni Tihanyról, mint Punk Ferencet. Ráadásul egy olyan Tihanyról, aminek már a nyomai is alig lelhetők fel, amit már elképzelni is nehéz. Lékhalászokról, kecskeköröm-árusításról, hegyenjárókról, Illyés Gyulának szatyorban hordott éti csigáról, 1956-ról és még számos, regénybe illő dologról beszélgettünk az általa alapított Ferenc Pince Csárdában.

Lajkó Félix időtlen zenéje újra színpadon

Lajkó Félix, a világhírű hegedűművész és zeneszerző májusban újra meghódítja a hazai színpadokat. Szólóban és trióban is fellép, emellett balettzenéje, a GisL a Győri Balett előadásában varázsolja el a közönséget Pécsen és Budapesten.

Géza, a térítő

Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A hetedik részben Gézáról írunk.

A májusi hétvégéken ritkán látogatható rábaközi kastélyokat fedezhetünk fel

Május minden hétvégéjén megtekinthető egy kastély a rábaközi kastélymustra programsorozaton – Vörös Bernadett és Pályi Krisztina szervezők célja, hogy minél többen megismerjék e térség szépségét. Az program az Irány a Rábaköz eseménysorozat része, amelyben kézműveseket, termelőket, önkormányzatokat, civil szervezeteket és egyesületeket is összefognak.

Kolozsvár, 1917

Időutazásra hívnak az előző századfordulón készült, színezett képeslapok, látogatóba az egykor volt Magyarországra. Ezúttal a kolozsvári Wesselényi utcába.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!