Szigetkör
Égbe nyúló nyárfák sora mellett vezet a téglaszínű futópálya, a kopasz ágakon, a fák körül varjúsereg, nagy zajjal talán alvóhelyet keresnek maguknak. A sirályok most csöndesek, csak egy-két rikoltás hangzik ki a varjak zajongásából.
Égbe nyúló nyárfák sora mellett vezet a téglaszínű futópálya, a kopasz ágakon, a fák körül varjúsereg, nagy zajjal talán alvóhelyet keresnek maguknak. A sirályok most csöndesek, csak egy-két rikoltás hangzik ki a varjak zajongásából.
„Valamikor régen láttam egy interjút Cseh Tamással. A Bakonyban készült, állt egy tisztáson, és az indián életéről mesélt. Egy mondata mélyen megmaradt bennem. Amikor azt mondta, hogy jó és erős patakok vannak arrafelé, többek között azért is szereti a Bakonyt. Jó és erős patakok.”
Egy képemen, amely most került elő a fiókból, decemberhez méltó, sűrű pelyhekben esik a hó. Szánkón csúszom le az emlékműdombról, apám vár a völgyben. Első önálló szánkózás, felhőtlennek tűnő gyerekkor, a történelemtől érintetlenül.
Hetvenöt éve írta alá Nagy Imre belügyminiszter a svábok kitelepítésének végrehajtásáról szóló rendeletet. A németek kollektív megbélyegzése, az etnikai homogenizálás szándéka megannyi tragédiát szült – a hazai svábokat sújtó kegyetlenségekbe egy solymári család története enged betekintést.
„Őriz ez a hely valami különös titkot, amelyet nem is igen lehet megfogalmazni, csak érezni a lovak hátán, hallani csendes szuszogásukban, a szomszédos erdő, a szél és a madarak hangjában. – Pillanatképek a sóskúti Pipacshon Lovardából.”
Angyalföldi cigányzenész családban született, csodagyerekként kilenc évesen már a Zeneakadémia hallgatója volt. A történelem sorsfordulói azonban nem kímélték a pályáját: volt hadifogoly, bányász a recski kényszermunkatáborban, bárzongorista a pesti éjszakában. Kivételes személyisége, állhatatossága, bámulatos élni akarása, tehetsége a legnehezebb élethelyzetekből is talpra állította. Száz éve született a romantikus zongorastílus egyik utolsó nagy képviselője, a világhírű zongoraművész Cziffra György.
A Testamentum elvarázsol, felemel és a mélybe ránt, a külvilágot teljesen kikapcsolja. A több mint egyórás zenefolyam egészét áthatja az az emelkedettség, amely az Omega korábbi munkáin (Szimfónia & Rapszódia, Oratórium) is jelen volt. Lebegő vokálok, szimfonikus háttérbetétek és sűrűn szőtt orgonaszőnyeg ágyaz meg a magasra hangolt gitároknak és Kóbor megszokott, lágyabb énekének.
A modernség nem divat, nem póz, nem stílus, nem irányzat, még csak nem is világnézet, hanem kísértés. Egy szöveget az tesz modernné, hogy belengi annak a tudata és traumája, hogy nincs rend, ami egy „hagyományos”, naivan ép elbeszélés megírását szavatolná. Vagy ha van is, hát egyáltalán nem magától értetődő. Erre mutat rá Mészöly Miklós művészete.
Kukorelly Endrével beszélgettünk mesterekről és tanítványokról, elfogadott és nem megengedett beszédmódokról, az esztétikai és a politikailag motivált ítéletek összeütközéséről – meg persze az új kötetéről is, az Egy belga revolverről.
Már maga a név is abszolút telitalálat. Kevés olyan együttest tudnék hirtelen említeni, ahol a név és a zene ilyen tökéletesen fedi egymást. A név az „indaszerű játékosságra” utal – ahogy ők maguk is leírják a zenekar honlapján –, valamint arra, hogy egy folyamatosan alakuló, változó, folyton mozgásban lévő zenéről van szó. A Dalinda világa organikus világ, mintha magából a természetből sarjadt volna ki.
Humoros útikönyv csipetnyi irodalommal fűszerezve: Soltész Béla Eldorádótól az Antillákig című kötetének elolvasása után garantáltan mindannyiunknak megjön a kedve a hátizsákos utazáshoz. Csak bátorság kell hozzá, és sorvezetőként a szerző világhálóra feltöltött sok száz fotóját is használhatjuk.
Amikor az ifjú Szentpétery Tibor hetvenkilenc pengő nyolcvan fillérért megvásárolta első fényképezőgépét, talán még nem sejtette, hogy egy életre elkötelezi magát a fotografálás mellett. Hosszú évtizedek során felhalmozott felvételein lelkesen és lelkiismeretesen örökítette meg a természet szépségeit, a magyar történelem kataklizmáit, kulturális örökségünk meghatározó emlékeit.
Térey János posztumusz verseskötete egyesíti a pálya kezdete óta jellegzetesen Téreys lírai motívumokat, a kettős iróniától a polifón megszólalásmódig, és teszi mindezt úgy, hogy az utóbbi idők legközéletibb vállalkozásának mutatja magát.
A Gyula vitéz télen-nyáron meglehetősen merészen piszkálgatja a Kádár-kor egyik kényes kérdését: a rendszernek a nemzettel, a nemzeti érzéssel való tisztázatlan, elfojtásokkal teli viszonyát.
Felújított vagy új létesítmények nélkül nincs előrelépés, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy a futballpályákat aztán minőséggel, szakmaisággal töltsük meg a vezetőktől az edzőkön át a játékosokig – véli Király Gábor. A legendás szürke mackónadrágos, 108-szoros válogatott kapus ennek megteremtésén dolgozik Szombathelyen, példaértékű emberséggel és elhivatottsággal.
Martonvásár ezer szállal kötődik a Brunszvik családhoz: a városban álló neogót stílusú kastély volt sokáig otthona Brunszvik Teréznek, aki később a hazai kisdedóvás apostolaként vált ismertté, és itt, a városban kapott helyet az ország első óvodamúzeuma is.
Fekete-fehér fotóin a legőszintébb pillanatokat ragadja meg, a gudzsaráti sivatag pásztorkodó nomádjai, a dobrudzsai vándorcigányok vagy éppen a palatkai népzenészek között is ugyanazt keresi: letűnt, archaikus világokat és bennük a legfontosabb szereplőt, az embert. A Tordason élő Kása Béla Magyar Művészetért díjas és Balogh Rudolf-díjas fotóművésszel beszélgettünk.
Egyiküket a színek, a tisztaság, a ragyogás, másikukat a fény, a tükröződés, a térrel való játék szeretete terelte az ötvösművészet felé, melyben végül önmagukat és egymást is megtalálták. Zoltán Győző és Kovács Erzsébet több mint négy évtizede nemcsak alkotó-, hanem életre szóló társak is.