Itt van miért maradni – Lakatos Lili Felvidékről, értékekről, népzenéről
A népzene kíséri, az orvosi pálya felé halad, örökölt értékek mentén él. Lakatos Lilivel, Korpás Éva népdalénekes lányával beszélgettünk tervekről és kötődésekről.
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Mándi Emese
A Natura Kismalom szerényen húzza meg magát egy zsámbéki családi ház hátsó épületében. Pedig a tulajdonosai, Rátai János és Dubóczki Éva méltán lehetnek büszkék arra, amit létrehoztak. Nemcsak felélesztették a régi családi vállalkozást, de azzal, hogy saját gabonából készítik a teljes kiőrlésű liszteket, tovább is álmodták.
Vaskos falú kőépület, széles, komótosan forgó lapátok, öreg malomkerék, nehéz őrlőkövek. Valahogy így képzeljük magunk elé a Natura Kismalmot, ahogy Zsámbék főútjára kanyarodva közeledünk úti célunk felé. Még egyszer ellenőrizzük a házszámot, amikor a megbeszélt címre érve a fentiek bármelyike helyett egy teljesen hétköznapi családi házzal találjuk szemben magunkat. Csodálkozásunk nem lepi meg a malom tulajdonosait. Rátai János és társa, Dubóczki Éva hozzá vannak szokva az érkezők kérdő tekintetéhez. Ki gondolná, hogy egy első ránézésre garázsnak tűnő, kert végi kis épületben őrlik – jórészt helyi gabonákból – Zsámbék legjobb lisztjeit?
A nevéhez hűen egészen kicsi malmot János szülei alakították ki a rendszerváltozás után egy omladozó istállóból. „Nem is tudom, honnan jöhetett nekik az ötlet. A kilencvenes évek elején mindenki vállalkozott, vagy legalábbis próbálkozott, ők valamiért ebben látták a jövőt” – meséli a molnár a Dániából vásárolt szerkezet történetét, miközben bevezet az udvar sarkában álló épületbe. A gép hajtotta köves malom azonban csupán alig pár évig járt. „Abban az időben a teljes kiőrlésű liszt, amit ezzel a technológiával készíteni lehet, nem volt vonzó: a háborús időkből ismert orosz fekete kenyérre emlékeztette az embereket, azt pedig a rossz minőséggel, a szegénységgel, a nélkülözéssel azonosították” – magyarázza. Kereslet híján pedig hamar lakat került a malom ajtajára, és bő húsz évig rajta is maradt.
János hosszú ideig nem is gondolt rá, hogy újraindítsa a családi vállalkozást. Autóbusz-vezetőként kereste a kenyerét, emellett lovakat tartott, fogathajtással foglalkozott. Néhány hektár öröklött földje volt, amit csak az állatainak szükséges takarmány megtermelésére használt. Ám ennek az időszaknak is sokat köszönhet. Többek között a későbbi társával való találkozást. A budapesti panellakásban felnövő, közgazdász végzettségű Éva ugyanis a környékre járt lovagolni. A pár már két kislányát szoktatta lóra, mikor 2015-ben felötlött bennük, hogy kezdeni kellene valamit a kis malommal. A földjeiket takarmánynövények helyett búzával vetették hát be, közös erővel felújították a hátsó épületet, rendbe hozták a gépeket, és egy év múlva már az általuk megtermelt gabonát őrölték a súlyos malomkövek. „A nevet János szüleitől örököltük, a logót egy helyi grafikussal, Koncz Balázzsal terveztettük, aki itt, Zsámbékon önfenntartó módon él a családjával. Emlékszem, neki már saját liszttel fizettünk a munkájáért” – idézi fel Éva, miközben a gép melletti helyiséghez vezet, ahol halomban állnak a malom nevével díszített, negyvenkilós liszteszsákok.
„A reklámra kevés energiánk jut, de úgyis szájról szájra jár a Natura Kismalom híre. Annál jobb reklám nincs” – vallja János
„Mindig kicsit több földre volt szükségünk, hogy ki tudjuk szolgálni az évről évre gyarapodó vevőkört. A kis malom lassanként egyre nagyobb helyet követelt az életünkben” – részletezi a súlyos zsákokat pakolva a molnár, hogyan jutottak el oda, hogy minden más munkáját hátrahagyva őstermelőként a földeknek és a malomnak szentelheti az energiáját, Éva pedig közgazdász-tevékenysége mellett az irodai, marketinges és kommunikációs feladatokba segít be. Ahogy a közös munka kihívásairól kérdezzük őket, Éva nevetve válaszol: „Nem mindig egyszerű a helyzet, hiszen a család hogyléte, a ház, a föld, a malom állapota mind-mind kettőnk energiáin múlik. Ha fáradunk, együtt kell megtalálnunk a módját, hogy új lendületet tudjunk venni.”
Lendület, úgy tűnik, mégis mindig akad, hiszen János Zsámbék tíz kilométeres körzetében már harmincnyolc hektár földet művel egymaga, a megőrölt lisztből – köztük Graham-, rozs-, tönköly-, búza- és ősbúza- vagy alakorlisztből – pedig évente hetven tonna fogy el. Ezek közül a búzát termesztik maguk, de ha minden a terv szerint halad, rövidesen kizárólag saját gabonából fognak dolgozni. A pár szerint szükség is van erre. „Ha a vetéstől a csomagolásig az én kezem munkája van a folyamatban, akkor nemcsak gazdaságosabb a működésünk, de még inkább felelősséget tudok vállalni a termékemért. Jó liszthez jó búza kell. A búza pedig többek között azért jó, mert nem akarunk túl sokat, nem vagyunk mohók. Kis területen dolgozunk, így mindent pont a megfelelő időben el tudok végezni. Óriási gazdaságokban elcsúsznak a dolgok, a munkavállalóknak nem létkérdés a minőség. Itt csak én vagyok, én szántok, vetek, aratok, mindenre oda tudok figyelni, és oda is kell figyelnem, hiszen a lisztünk a minőséggel tud kitűnni, ráadásul az arcomat adom hozzá” – mondja János, majd Éva veszi át a szót: „Ha ismerjük a péket, aki a kenyerünket süti, jóban vagyunk a molnárral, aki a lisztet adja, látjuk a földet, ahonnan a gabona terem, akkor tisztában lehetünk vele, mit viszünk be a szervezetünkbe.”
És hogy ez miért olyan fontos, arra ismét János válaszol, miközben autóba ülünk, hogy kilátogassunk az egyik, a településtől pár kilométerre eső földjükre. A lankás dombon elterülő, zöldellő búzamezőről csodás kilátás nyílik a Zsámbéki-medencére. „Gondoljanak bele: ötven év alatt sokszorosára nőtt a hozam, addig nemesítettük a fajtákat, amíg ide jutottunk. Ám ennek ára van. A növények elvesztették az ellenálló képességüket, és egyre több permetezést igényelnek. Nehéz elhinni, hogy ezek a vegyszerek eltűnnek a növényekből. Vagy ott van például a műtrágya. A nevében is benne van, hogy mű. De nem is csoda. Az én gyerekkoromban erre a környékre a mezőgazdaság, a gyümölcstermesztés, a borászkodás volt jellemző, akkoriban minden háznál volt állat, ma alig találni valahol. Honnan lenne hát szerves trágya? Az már szinte csak fogalom. Ennek is szembesülünk a következményeivel. Valamiből engedni kell. A kérdés csak az, mihez ragaszkodunk, milyen áldozatot hozunk meg.”
A malom tulajdonosai szerint az aggasztó tendenciák mellett sok kedvező folyamat is megfigyelhető. Egyre ismertebbé válnak például a hagyományos búzafajták, mint például az alakor, amelyek olyan ellenállók, hogy nem igényelnek vegyszert. Emellett úgy látják, a vásárlók évről évre tudatosabban táplálkoznak. „Olyan szélsőségbe csapott át a tömegtermelés, hogy az embereket rádöbbentette arra, milyen messze jutottak a természettől. Amikor egy kenyér összetevőinek listáján – amin elég lenne a liszt, a só, a kovász és a víz – aszkorbinsav, fél évig elálló folyékony kovász, térfogatnövelő szerepel, az azért sokkoló.” A pár úgy látja, a covidjárványnak is volt örömteli hozadéka. „Pécsről, a Balaton mellől is érkeztek hozzánk vevők, s többen közülük azóta is nálunk vásárolnak. Sokan rájöttek, milyen törékenyek a megbonthatatlannak hitt láncolatok, mennyivel megbízhatóbb és stabilabb a termelő és vevő közötti személyes viszony. Szeretem, hogy van a vásárlóinkkal kapcsolatunk. A tudat, hogy egyesek akár száz kilométert is utaznak, pedig a szomszédjukban is megvehetnék a lisztet, fantasztikus dolog. Nem könnyű munka ez, ahogy öregszik az ember, minden kiló kicsit nehezebbé válik, de a visszajelzés előrevisz” – vallja a molnár.
Mikor a jól megérdemelt pihenés mikéntjéről kérdezősködünk, Éva mosolyogva megjegyzi: hétvégente a lelki békéjük érdekében nem frissítik az Időképet. „Hiába ad bele mindent az ember, van, ami nem rajta múlik, és ezt tudomásul kell venni, különben nem lehet kikapcsolódni” – mondja. „Nekünk csak az időjárás a főnökünk, és ez a kihívások mellett hatalmas függetlenséget ad – teszi hozzá János. – Engem egyébként már a földeken töltött idő is feltölt. Régen nem leltem benne semmi örömöt. Most kijárok a mezőre, és boldog vagyok, hogy egyáltalán kihajt a búza, figyelem, ahogy szó szerint beérik a munkám.”
A népzene kíséri, az orvosi pálya felé halad, örökölt értékek mentén él. Lakatos Lilivel, Korpás Éva népdalénekes lányával beszélgettünk tervekről és kötődésekről.
Érezték, hogy egyszer az életben még válthatnak, és így is tettek. A komáromi Varga Zsuzsa és Ferenc huszonhét év után döntött úgy, hogy belső terek helyett apró, festett bonbonokat álmodik meg. Bátorságuk és tehetségük jutalma pedig Oscar-díj lett – a csokoládéké. A Zax manufaktúrában jártunk.
Komárom versenygépe, Szőnyi Ferenc a negyvenes évei közepén pattant kerékpárra, hogy nem sokkal később üstökösként robbanjon be az ultrasportolók elitjébe. A nemzetközi sporttársadalomban Racemachine néven ismert sokszoros bajnok ma szerte világon példakép, és nem is csak a hihetetlen sporteredményei miatt.
A komáromi erőd sokféle szerepet töltött be az évszázadok során. Volt légiótábor, a Szent Korona rejtekhelye, káposztasavanyító. És vajon még mi minden?
Alapy Gáspár életéről film is készült, nem véletlenül. A város meghatározó vezetőjének azért kellett meghalnia, mert a zsidó polgárokat védte.
Egy felvidéki faluban született, és sokszínű pályát maga mögött tudva most szintén itt, a Komárom közeli Köbölkúton szolgál. Noha szinte csoda, hogy egyáltalán pap lehetett, ma közösséget, templomot épít, reményt kelt. Puss Sándorral, az egyetlen felvidéki magyar jezsuitával találkoztunk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.