Szöveg: Pap Lázár
fotó: fortepan, kováts gábor
Dobogókő a szocializmus alatt a politikai elit luxusüdülőhelyének számított. A környék próbálja levetni magáról a Kádár-kor szürke zubbonyát, de amíg a megújulás várat magára, a romok között néhány történelmi mozaikkockát érdemes alaposabban is szemügyre venni.
A Kádár-korszak politikai elitjének kikapcsolódási szokásairól elsőre valószínűleg a vadászat és a balatonaligai nyaralás jut eszünkbe; igen kedvelt úti célnak számított Dobogókő is, ahol a szocializmus időszakának nyomai ma is fellelhetők. A Belügyminisztérium üdülője, a korábban Napsugár szálló néven ismert pártüdülő, valamint Kádár János villája, ha nem is eredeti formájukban, a mai napig állnak. Utóbbi kettőt a jezsuita rend kapta meg kárpótlásként a rendszerváltozás után. A pártvezér villáját a szerzetesek átalakították, és rendházat, illetve lelkigyakorlatos szobákat alakítottak ki benne, a mellette található, a kormányőrséghez tartozó épületet pedig kápolnával, ebédlővel és szobákkal bővítették ki. A szállót egy darabig konferencia-központként működtették, majd bérbe adták, de a közelmúltban visszakerült hozzájuk a hotelépület is.
Így nézett ki az Eötvös sétány 4–6. alatti Hotel Nimród kívülről, illetve belülről az 1970-es években
Ami Kádárt illeti, kifejezetten kedvelte a dobogókői villáját, hiszen itt nagyobb nyugalmat élvezhetett, mint a Balatonnál, ahol a német turisták miatt szigorúbb őrizetre volt szükség. Olyannyira nem szerette testőrei jelenlétét, hogy egyes visszaemlékezések szerint megesett, hogy megszökött előlük, és egyedül indult sétálni. A nyolcvanas években már előfordult, hogy egy egész hónapot eltöltött itt. A Horváth Márton nevű informátor már 1969 nyarán parancsba kapta, hogy „fokozott mértékben ellenőrizze és kísérje figyelemmel a konyhai személyzet munkáját, az objektum környékén történő mozgást, amíg a Vezető ts. a 4-es villában tartózkodik”. Emellett arra is ügyeltek, hogy az élelmiszereket külön szerezzék be, nehogy a párt feje mérgezés áldozata legyen.
A Belügyminisztérium nyaralójában megszálló, kikapcsolódni vágyó kádereket azonban, ha ritkán is, érték meglepetések az étkezések során. Történt, hogy 1967 tavaszán „a vendégek részére feldolgozott húsárú sorozatosan stikkesen, vagyis büdösen lett, sok áztatás és sózás után, feldolgozva, amiatt már több vendégnek volt gyomorrontása, szerencsére nem súlyos” – jegyezte fel az üdülőnél tevékenykedő besúgó. Jelentéséből kiderült, hogy a borjúsültet a szaga miatt már el sem fogyasztották, amiért szerinte a januárban kinevezett új konyhavezető volt felelős.
A BM-üdülő korábban ennél kalandosabb napokat is látott. Az 1956-os forradalom eseményei alatt az épületben töltötte szabadságát Szabó Márton, az államvédelem alezredese, a Belügyminisztérium I. Főcsoportfőnökség titkárságának vezetője és családja. Az alezredes önéletrajzában leírja, hogy az országos események hírére az ugyancsak ott tartózkodó tiszttársaival megszervezték a dobogókői BM- és MDP-üdülők védelmét. Az ehhez szükséges lőfegyvereket az esztergomi katonai helyőrségtől szerezték. Ennek ellenére október 30-án fogságba estek, egy katonai alakulat Esztergomba vitte, majd letartóztatta őket. November 4-én szabadultak, aztán a szovjet egységek védelmét élvezték Tatán, a forradalom leverése után, 9-én pedig a belügynél jelentkezett az alezredes, hogy felvenné a szolgálatot.
Aki Dobogókőn szeretett volna pihenni, az MSZMP és a Belügyminisztérium üdülője mellett megszállhatott akár a század elején épült – egyébként a mai napig működő – Báró Eötvös Loránd menedékházban vagy az 1971-ben Budapesten rendezett első vadászati világkiállításra átadott Nimród hotelben is. Utóbbi modern, már-már luxuskategóriás szálláshelynek számított. Az országban elsőként a szobákhoz külön fürdőszoba, illetve minibár is tartozott, ezenkívül étterem, uszoda és szauna is szolgálta a vendégek kényelmét.
A Nimród hotel a 2008-as gazdasági világválságkor tönkrement, és egy évvel később bezárt. Az épület a berendezésével együtt még évekig érintetlenül állt, majd feltörték, kifosztották és megrongálták. Az utolsó lökést a teljes pusztulás felé egy 2017-es tűzvész adta. Ma a szálló leginkább egy posztapokaliptikus horrorfilm díszletére emlékeztet. Az ablakok betörve, szilánkok borítják a márványpadlót, az asztalok és székek szerteszét hevernek a kitört ajtókkal, a szétzúzott ágykeretekkel és kidobált matracokkal együtt. A katasztrófaturistáknak érdemes minél hamarabb meglátogatniuk a helyszínt, ugyanis az épületet tulajdonló alapítvány már tervezi a felújítást. A szocializmus luxushotelje nem szállodaként, hanem idősotthonként éledne újjá.
A dohos, romos szocreál hangulat még belengi Dobogókőt, de lassan talán maga mögött hagyja ezeket a jelzőket. A környék egyértelműen megérdemli a figyelmet. Egyes ezoterikus nézetek szerint a Föld szívcsakrája is itt található, bár Kádár Jánost feltehetően nem ez vonzotta ide.
Mint aki a középkorból maradt itt, kizökkenthetetlen nyugalommal szelídít szőlőkarónak tetsző, kincset érő fadarabokat vonóvá hazánk máig első és egyetlen vonókészítő-mestere, Iványi Péter. Számára Zebegény az újrakezdés helye, ahol úgy szólal meg benne Sibelius d-moll hegedűversenye, mint sehol máshol. Portré.
Aranymálinkó, Ökörszem, Pitypang, Őszi Kikerics, Ligetszépe. Néhány név gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska, azaz Napraforgó jóléti állama polgárainak listájáról. A zebegényi utcát és a házakat, ahol a gyermekbirodalom a harmincas-negyvenes években működött, ma is így hívják: Napraforgó utca és Napraforgó-házak.
A kivájt fatörzzsel kezdődött, és most az atom-tengeralattjárónál tartunk. A víz, a szél, a mágnesesség, az idő és az emberi tudás – minden és mindenki hozzátette a magáét. Van Zebegényben, a Dunához közel egy múzeum, amelynek alapítója el akarta mesélni a hajózás hosszú és szép történetét.
Nála jobban kevesen ismerik a Tisza-tó élővilágát és rejtett zugait, hiszen előbb egy sorozatban, majd egy egész estés moziban mesélt „az ember alkotta paradicsom” szépségeiről és problémáiról. Szendőfi Balázs természetfilmes és halkutató minden tevékenysége segélykiáltás az egyre fogyó vizeinkért.
Egy település pár évtized alatt a Tisza-tó gyöngyszeméből a fogyó hold falujává, majd élményfaluvá vált. Egy ember a menedzseréletet, a luxuslakást, -autót és -fogásokat falusi létmódra cserélte, teljesen máshogy, máshol találva meg a gazdagságot, mint ahogy és ahol addig kereste. Sarud és Kücsön Gyula sorsa immár szétbonthatatlanul összefonódott.
Vakondtúrásba szór virágmagot, vízimadaraknak épít fészket, a lápi emberek életéről mesél, szemetet szed, túrát szervez, védett fajokat ment. Kiss Ferenc természetvédelmi őrnél kevesen ismerik, óvják és szeretik jobban a Tisza-tavat. Csónakba szálltunk vele, hogy ebből a tudásból egy kicsit mi is részesülhessünk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
