Az 1908-ban született, 1980-ban elhunyt, amerikai Robert Ardrey drámaíróként, forgatókönyvíróként (az 1966-os háborús eposz, a Karthoum – A Nílus városa szkriptjéért Oscar-díjat is kapott), illetve az emberi evolúcióval kapcsolatos könyvek szerzőjeként is ismert volt. Leghíresebb színművét, a Jelzőtűz címűt (eredetileg: Thunder Rock), amely Angliában a németekkel szembeni ellenállás szimbólumává vált, és az angliai csata idején, légvédelmi riadók közepette is nagy sikerrel játszották, Budapesten is színre vitték, érdekes módon 1942-ben, a mai Örkény Színház helyén működő, több háború- és nácizmusellenes produkciót bemutató Madách Színházban, a színház alapítója, Károlyi Mihály ifjú unokaöccse, Károlyi István gróf rendezésében, mások mellett Várkonyi Zoltán, Sennyei Vera, Greguss Zoltán szereplésével. Mivel amerikai színmű bemutatása akkor már nem lett volna lehetséges, Ardrey-ra flamand szerzőként hivatkoztak, a színdarabból azonban, bár sokat tanakodtak azon, finomítsák-e az üzenetét, végül nem húztak ki egy sort sem.
A Jelzőtűz cselekményét a fordító, Baky Marica így foglalta össze: „A darab főhőse egy amerikai újságíró, aki az élet reá zúduló kérdései elől egy világítótoronyba — jelképes elefántcsonttorony — vonul, hogy itt magányban, elvonultságban töltse életét. Az élet azonban utána megy a toronyba is és az újságíró, gondolataival viaskodva, végül is arra ébred, hogy az élet nagy kérdéseit nem lehet távolról szemlélni. Bátor kiállással és helytállással kell vállalni a küzdelmet, amelyből mindenkinek ki kell vennie a maga jogos részét. Ez a darab végső tanulsága.”
Nyolc teltházas előadás után – a nézők állítólag az ajtókat betörve tódultak a színházba – Károlyiék arra kényszerültek, hogy levegyék a műsorról Ardrey művét. A szélsőjobboldali politikusok és publicisták éles támadást indítottak a Madách Színház ellen. Az egyik lap így fogalmazott: „Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a flamandnak beharangozott Audrey angol író amerikai politikai drámája nem egyéb, mint propaganda, az egész brit birodalom célja: a civilizáció pusztulása mellett. Jelzőtüzet akar gyújtani ez a darab, azonban csakis és kizárólag azoknak, akik ájultságba merülő aléltságban zihálnak az új világot formáló nemzeti eszmék pörölycsapásai alatt.
Mint Gajdó Tamás színháztörténész írja, ez volt az egyetlen darab a Károlyi- és Pünkösti Andor-féle, erősen ellenzéki Madách Színház fennállásának négy éve alatt, ami hasonló sorsra jutott.
A színház vezetőinek Károlyi visszaemlékezése szerint a rendőrségi betiltás után „csak annyit sikerült elérniük, hogy a Honvédelmi Minisztérium foglalkozott a kérdéssel, s legalább megnézték az előadást. A magas rangú, kitüntetésekkel feldíszített katonatisztekkel és tábornokokkal öt sor is megtelt a nézőtéren, de ők is a betiltás mellett döntöttek.” De, mint arról már a háború után Baky Marica számolt be, az újonnan kinevezett propagandaminiszter, Gömbös Gyula korábbi sajtófőnöke, Antal István is elküldte „kopóját” Eszterhás István forgatókönyvíró (az Elemi ösztönt író Joe Eszterhas apja) személyében.
Ardrey utolsó színdarabja az 1958-ban bemutatott Shadow of Heroes (Hősök árnyéka) volt. A dráma Rajk László, illetve felesége, Júlia tragikus történetét mutatja be, attól az időtől kezdve, amikor a második világháború idején a férjével a nyilasok üldözték, fogságba vetették őket, Rajk miniszterségének, letartóztatásának, majd koncepciós perének időszakán át egészen az újratemetésig, majd a forradalom leveréséig, az özvegy bebörtönzéséig. Kádár János, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Péter Gábor, Farkas Mihály és más történelmi alakok is megjelennek a darabban.
A Shadow of Heroes-t a londoni Piccadilly Színázban mutatták be 1958. október 7-én.
Az Amerikai Magyar Népszava szerint a premierre a londoni orosz nagykövetet is meghívták, ám ő a meghívót „sértődötten” visszaküldte.
A főszerepet, Rajk Júliát Peggy Ashcroft, az Út Indiába című filmben nyújtott alakításáért később Oscar-díjjal jutalmazott, neves tragika játszotta. Ashcroft szerepelt a következő évben a BBC által sugárzott tévés feldolgozásban is. Ardrey egy írófigurát, önnön alteregóját is beleírta a drámába, aki az eseményeket időről időre megszakítva, közvetlenül a nézőkhöz fordulva magyarázza, kontextusba helyezi a történteket. Ebben a szerepben Emlyn Williams drámaíró és színész lépett fel, akinek személyes kapcsolata is volt a magyarországi eseményekkel: fia, a későbbi haditudósítóként nevet szerző Alan penicillint szállított a budapesti forradalmároknak, és csak november 9-én volt módja elhagyni az országot. Édesapja az osztrák határon várta őt, és a magyar menekültekről küldött cikkeket az angol lapoknak.
A forradalom után Angliában telepedő Sárközi Mátyás 2007-ben így emlékezett vissza az előadásra: „Peter Hall a forradalom ábrázolását az amúgy is végletekig egyszerű, különböző méretű ládákból álló díszletek között, gyors színpadi jelenettel oldotta meg: hanghatásokkal és rohangáló, lyukas nemzeti zászlókat lobogtató, fegyveres fiatalokkal. Mégis megrendítő volt a látvány: az elnyomó hatalom megtántorodása, a »most azután minden másképp lesz« eufórikus lelkesedésének a vizuális érzékeltetése.” Sárközi a mű drámai csúcspontját is felidézte: „Kádár szavát adja, hogy ha a perbe fogott Rajk aláírja az ellene felhozott hamis vádat, azt, hogy elárulta a pártot, akkor csak színjáték lesz az ítélete, hiszen a pártvezetésben mindenki tudja, hogy ártatlan. A tépelődő Rajk a priccs szélén ülve kezébe temeti arcát, s ezt kihasználva Kádár gyorsan az órájára pillant. Rajk megérzi, hogy Kádár sietteti, mielőbb szabadulni akar rettenetes feladatától, egyben megsejti, hogy elvbarátja álnokul hazudik.”
Nekem a magyar irodalom csupa néni meg bácsi | Magyar Krónika
1956-ban, kényszerből hagyta el az országot, de azóta is kizárólag magyar nyelven ír, és a világon leginkább Budán érzi otthon magát. Kritikusként, műfordít …
A darab végén Kádár Moszkva bábjaként ellenkormányt alakít, a szovjet csapatok bevonulásakor a jugoszláv követségen menedéket kapó Nagy Imre-kört, velük Rajk Júliát és a kis Lászlót, autóbusz szállítja a romániai Snagovba. „Az ötödik felvonás azzal végződik, hogy a gyerek elejti a mackóját, ami éles reflektorfényben hever a porond porában.”
Cs. Szabó László az Uj Hungária nevű emigráns lapba írt kritikát az előadásról. „Audrey krónikája épp olyan széthulló, mint a kezdő Shakespeare krónikás darabja VI. Henrikről, éppen úgy jönnek-mennek, felbukkannak és lebuknak az egymás életére fenekedő politikai fenevadak.” Úgy vélte, Ardrey-t az a kérdés izgatta a leginkább, Kádár János miért lett Júdássá, miért adta el bajtársát és eszményképét, Rajkot. Kádár – szemben a „született gyilkosokkal”, Rákosival és Gerővel – „árulásból árulásba bukdácsol”, lelkiismeretével viaskodik. „Ha mást nem, annyit a legtájékozatlanabb angol néző is megért, hogy hová zülleszthet egy elszánt hajdani szervezett munkást a párt gerincpuhító machiavellizmusa. Már ezért érdemes volt előadni a darabot Londonban.”
Cs. Szabó szerint az előadás a második részben, a Rajk kivégzését követő események bemutatásakor kapott igazán erőre. Méltatta a színészi játékot, bírálta ugyanakkor azt a szerzői felfogást, amely Rajkékokat a jóval, Kádárt a rosszal azonosította. „A kommunista vagy társutas észjárásban tájékozott nézőnek az a leküzdhetetlen érzése, hogy Robert Ardrey kiábrándult nosztalgiával, keserűen csalódott szerelemmel gondol vissza arra az időre, mondjuk a század harmincas éveire, amikor még hinni lehetett a tanban. (…) Úgy látszik, meg se fordul a fejében, a kommunista hatalmi játék lélekölő rendszerében Rajk is kerülhetett volna Kádár helyzetébe s fordítva: Kádár a Rajkéba.”
A közelmúlt elhunyt irodalomtörténész, Takács Ferenc Moldova György Kádár-életrajzáról írott recenziójában arra mutat rá, hogy a mű „Kádár alakjának igen korai és igen érdekes értelmezését nyújtja (…) a – némiképp brechti – darab bemutatását annak idején durva provokációnak ítélte a budapesti pártsajtó. A darabot aztán mindenki elfelejtette, 1989 után sem vette elő senki, így érthető, hogy Moldova sem tud róla.”
Dühödt reakció ide vagy oda, a budapesti vezetés számára kényelmetlen lehetett az Ardrey-darab sikere: néhány nappal a bemutató után Rajk Júlia és kisfia hazatérhetett a romániai internálásból.
Később Ausztráliában és New Yorkban is bemutatták a darabot (az amerikai előadásban egy magyar színész, a Thomas de Bien művésznevet viselő Bán Tamás is fellépett.) „A Hősök árnyéka osszú ideig játszott, sikeres színműnek bizonyult Londonban, kár, hogy eredeti formájában lefordíthatatlan és előadhatatlan nálunk, részben a helyismeret hiányából fakadó kisebb nagyobb gikszerek, részben pedig az olykor feszélyezően hollywoodias mondatok és párbeszédek miatt” – húzta alá Sárközi Mátyás.
Nyitókép: Kádár János és Rajk László (háttal), a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagjai az MKP első országos értekezletén. A háttérben, cigarettával a szájában Rajk Lászlóné Földi Júlia. Wikimedia Commons
