Az évtizedek óta Szilvásváradon élő Regős Józsefet sokan Mókus bácsiként ismerik a környéken és távolabb is. Az 1960-as évektől kezdve járja a Bükk barlangjait, kutat, mesél, tanít, illetve az általa vezetett túrákon mutatja be az érdeklődőknek a hegység csodavilágát. Földtörténeti korok avatott ismerője, rég letűnt kultúrák embereiről úgy beszél, mintha a közeli ismerősei lennének. Ahogy egy cseppkőmetszettel a kezében azt mondja: „a két körmöm közötti sávban harmincezer év telt el”, abban sok minden benne van a személyiségéből.

Hogyan keveredett a Bükkbe? Mert eredetileg nem idevalósi.
Igen, zuglói vagyok. 1968-ban kezdtem kutatni a barlangokat, először a Budai-hegységben. Ez gyerekkori szerelem. Egy gyereket könnyen megfognak a barlangok. Volt egy diákkori barátnőm, akivel jókat beszélgettünk. Amikor egyszer említettem neki, hogy érdekelnek a barlangok, ő tanácsolta, hogy iratkozzunk be a Szabó Ervin-könyvtárba, ott majd biztos bőven találunk barlangokkal kapcsolatos irodalmat. Évtizedekkel később egy televíziós beszélgetésen vettem részt, és ebben a műsorban látott ez a gyerekkori barátnőm negyven év után. Azóta is kapcsolatban vagyunk. Ugyanúgy beszélgettünk, mintha tegnap hagytuk volna abba. Szóval a hatvanas évek elején kezdtem kijárni a budai barlangokba, aztán 1968-tól egy barátommal Aggtelek környékére jártunk sokat. 1973-ban találta meg egy csapat Bánkútnál a Diabáz-barlangot, így keveredtem a környékre.

Úgy tudom, hivatalosan nem régész.
Nem, a szakmám szerint géplakatos vagyok. De végigtanultam az életemet. Hallgattam a filozófiától kezdve a politikai közgazdaságtanig sok mindent, ma is tanulok. A barlangászaton belül a barlangok régészeti vonatkozásai kezdtek érdekelni már elég hamar. Ringer Árpád barátom, aki a Miskolci Egyetemen létrehozta a régészeti tanszéket, vitt közelebb a tudományterülethez. A doktori disszertációjába a barlangi tapasztalataimmal én is be tudtam segíteni. Egy alkalommal, amikor Árpád nem ért rá, tartottam egy előadást az egyetemen a hallgatóknak a barlangi régészetről. Onnan kezdve rendszeresen tartok előadást az e területen dolgozó kutatásvezetőknek. Még az ezzel kapcsolatos tankönyv egy részét is én írtam.

Szilvásváradra hogyan került?
1973-tól sokat jártam ide, a Diabáz-barlang feltárásában vettem részt. Akkoriban derült ki, hogy a Bükk északnyugati részével barlangászati szempontból nem nagyon foglalkoztak még. A mi csoportunk, baráti körünk kezdte el. Engedélyt kaptunk egy kutatóház építésére a Kopasz-réten, azóta is megvan. Felkatasztereztük a környék barlangjait, akkor még társadalmi munkában. Amikor vittük az eredményeinket a Barlangtani Intézetbe, mutattuk, hogy százöt új barlangot találtunk. Ezek után további feladatokkal bíztak meg, és már fizettek is érte. Így indult az ittlétem. Újpesten éltünk, 1977-ben lebontották a házunkat, az árából vettünk itt, Szilvásváradon egy százéves parasztházat. Miután ideköltöztünk, elkezdtem a falu környékével is mélyebben foglalkozni. Volt itt egy tanárember, aki előttem már összeállított helytörténeti anyagokat, az őstörténet viszont hiányos volt benne. 2000-ben írtam egy könyvecskét Szilvásvárad és környékének története – Az őskőkortól a honfoglalásig címmel. A honfoglalástól már komolyabb anyagaink vannak.

Ha már a százöt felfedezett barlangot említette, adódik a kérdés, hogy összesen hány barlang van a Bükkben.
Úgy ezerháromszáz.

Ez nagyon nagy szám.
Ebből háromszáznyolcvan feltárásában részt vettem.

Lehetnek még feltáratlan barlangok?
Ó, hogyne. Rengeteg. Nagyon sok feltételezett helyszínünk van, csak még nem jutott el senki a feltárásig. Akadhat akár tíz kilométer hosszú feltáratlan barlang, amelyben patak folyik, vannak vízesései és tavai is. De ezek csak következtetések. Most próbálok szerezni egy olyan műszert, amellyel ötvenméteres mélységig be lehet radarozni a talajba, azzal talán meg lehet keresni a még rejtőző barlangokat.

Miért van a Bükkben ilyen sok barlang?
Alapvetően azért, mert a nagyobb része mészkő. Bár az iskolában azt tanulják a gyerekek, hogy az egész Bükk mészkőhegység, ez nem teljesen igaz. Körülbelül a negyven százaléka mészkő. Rengeteg vulkanikus anyaga is van. Volt itt egy ősvulkán, ahogy a Mátrában és a Börzsönyben is. A mészkőben könnyen alakulnak ki barlangok. Az itteni mészkövek a trópusi tengerekben, valahol az Egyenlítő környékén alakultak ki. Nagyjából kétszázmillió év alatt vándorolt ide a Bükk.

Aki a barlangok iránt érdeklődik, és eljön a Bükkbe, de nem profi, melyik barlangokat nézze meg először?
Vannak szabadon látogatható barlangok. Itt van mindjárt a közelünkben az Istállós-kői-, Lillafüred fölött a Szeleta-, Répáshután pedig a Balla-barlang, mindhárom ősemberbarlang. A nagyobb barlangokba előképzettség nélkül nem tanácsos bemenni, az ősemberbarlangokba viszont bárki ellátogathat. Ezek ősi forrásbarlangok. Valamikor patakok folytak át rajtuk, ezért is telepedtek meg ott az emberek. De vannak vezetett, „overallos” túrák is a Bükkben, ezeken egyébként zárt barlangokba is be lehet jutni.

Melyik a legérdekesebb képződmény?
Én legszívesebben a Kő-lyukba viszek embereket. Az egy nagyon sokszínű barlang. Van régészeti anyag, van őslénytani anyag, barlangimedve-csontok például, vannak nagy termek, szűkületek, és vannak különleges agyagképződmények is. Sok minden található ott egy helyen.

Hosszú pályafutása során mi volt a legveszélyesebb helyzet?
Egyszer zuhantam nyolc métert egy barlangban, és eleve százötven méter mélyen voltam. A jobb lábam ripityára tört. Hárman voltunk, volt lent faanyag, így két deszka közé harmincméternyi kötél segítségével bebandázsoltuk a lábam, így jutottam ki a felszínre.

És mi volt a legkülönlegesebb lelet, amit valaha talált?
Éveken keresztül barlangi állapotfelvételeket készítettem, ez volt a munkám. Napokat töltöttem el egy-egy barlangban. Négyzetméterről négyzetméterre, köbméterről köbméterre vizsgáltam át minden egyes helyszínt. Egy ilyen alkalommal találtam a Kő-lyukban egy hegyi tejnek vagy kőtejnek nevezett képződményt, amely nem kristályosodik át, mint a cseppkő, hanem viszonylag puha állagú. Látszott, hogy ezt az anyagot levésték. Találtam is egy tokos vasbaltát, amelyet a véséshez használhattak. Kétezer-ötszáz éves lehetett. Rábukkantam ott egy őrlőkőre is, amivel nem magot őrültek, hanem ezt a hegyi tejet, amit testfestéknek használtak. A temetési szertartásokhoz kenték be magukat az emberek fehér festékkel.

Említette, hogy Szilvásvárad helytörténetével is foglalkozik. Mik a helyi különlegességek?
Egyszer kutyasétáltatás közben a falutól északra, egy szántásban találtam egy szakócát. Bevittem Miskolcra az egyetemre, ahol annyit mondtak, hogy a formája alapján biztos, hogy kétszázezer évnél régebbi. Az előember használhatta. A környékről ez a legrégibb lelet. Egyébként Szilvásvárad belterületén kilencvenegy régészeti lelőhelyet tartunk nyilván.

Ez minek köszönhető?
Jó helyen vagyunk. Itt a hegy, lefut róla a patak, kiszélesedik, termékeny földek vannak. Ideális helyszín az élethez. Az egyik érdekes helyszínről, a lovaspálya területéről fantasztikus dolgok kerültek elő. Többek között agyagszobrocskák, köztük nyolc lószobor. Ami elképesztő, mert épp egy leendő lovaspályáról kerültek elő ezek a háromezer éves, bronzkori lovacskák. Onnan került elő az első falu nyoma is. Hétezer-ötszáz évvel ezelőtt egy falucska állt ott. Attól kezdve folyamatosan lakott terület ez.

És milyen a mai Szilvásvárad?
Nagyon jó falu. Biztonságos, együttműködő, barátságos. Évek óta önkormányzati képviselő is vagyok, szeretem csinálni.

A Mókus bácsi név honnan jött?
Volt egy idegenforgalmi menedzserünk, aki kitalálta, hogy kellene havonta túrát szerveznünk, meghirdetve. Ezeket legtöbbször én vezettem. Ő nevezte el Mókus-túráknak őket, és innen ragadt rám a név is, én lettem Mókus bácsi. Azóta is rendszeresen vezetek túrákat, éjszaka is, minden héten legalább egyet. Ezek nem nagy túrák, néhány kilométeresek, kimegyünk egy-egy tisztásra, ahol már nincs fényszennyezés, és rácsodálkozunk a Tejút szépségére. Nagyon szeretik a népek ezeket. Egyes családok már sokadszorra jönnek vissza.

Most az Orbán-házban beszélgetünk, amely egyrészt helytörténeti gyűjtemény, másrészt a környék kultúrtörténetét is bemutatja. Ehhez a házhoz milyen viszony fűzi?
A létrejöttéhez még nem volt közöm, a mai állapotához viszont már jócskán van. 1984-ben, amikor először volt itt fogathajtó-világbajnokság, sok mindent hoztak létre, ez a ház is akkor nyitott helytörténeti és az élővilágot bemutató múzeumként. Egy helyi családé volt, amely bizonyíthatóan már ötszáz éve él itt, róla kapta a nevét. Egy határon átnyúló uniós pályázaton bővítették a múzeumot, ebben a projektben a felvidéki Gombaszög és Szádalmás, illetve Szilvásvárad vett részt. Most már rendezvényeket is tudunk szervezni, a hátsó kertben pedig kialakítottuk az archeoparkot, ami régi mániám volt. Ősfoglalkozásokat tartunk, a korábban itt élő kultúrák jellegzetes lakóépületeit, eszközeit mutatjuk be gyerekeknek és felnőtteknek. Rengeteg iskolással ismertettük meg már az őskori népek kultúráját, szokásait különféle előadásokon. Elindulunk az ősembertől, és eljutunk a keltákig, közben játszunk, agyagozunk, mesélünk.