A magyar gulyásleves eredet- és felemelkedésörténetét bemutató időszaki tárlatot követően újra egy hungarikumot – a téliszalámit – állít fókuszba a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A június közepén nyílt, kicsi, de annál ambiciózusabb kiállításon a magyar szalámigyártás kezdeteiig utazunk vissza térben és időben, hogy a Monarchia mai napig nosztalgiával emlegetett pezsgésében is kissé alámerülve rácsodálkozzunk, mik és legfőképpen kik kellettek hozzá, hogy a szalámigyártás a hazai élelmiszeripar egyik vezető ágazata lehessen.

A kikre pedig elég hamar választ kapunk, hiszen a válogatás szakirodalmi alapját az egyik kurátor, dr. Blaskó Barbara Katalin: Salamucci! című tanulmánya adta, amely a debreceni Vidoni Szalámigyár történetét dolgozza fel olvasás közbeni szalámieszegetés nélkül is igen élvezetes módon. A Vidoniak voltaképpen azoknak az olasz vándorkereskedőknek a lélekrokonai vagy ha úgy tetszik, utódai voltak, akik sok évszázadon át járták Európát mindenféle „hazait” kínálva. Ahhoz azonban, hogy a szalámi ilyen hazaivá válhasson a magyar emberek számára is, a XIX. században az északkelet-olaszországi Friuli régióból a Monarchia különböző részein csapatostul letelepedett szalámikészítők kellettek. Az itthoni első, kifejezetten szalámigyártásra szakosodó üzem 1850-ben alakult Budán, a Tarcentóból nem sokkal korábban ide vándorolt Pietro Del Medico vezetésével. ezt több hasonló egység követte nem csupán a fővárosban, hanem vidéken – mások mellett Szegeden és Debrecenben – egyaránt.

Utóbbi településhez kapcsolódik az említett Vidoni család sikertörténete is. A szintén Friuliból érkezett névadó Vidoni fivérek 1886-ban itt, a cívisvárosban hozták létre vállalkozásukat, amely finoman szólva is pillanat alatt kinőtte magát: kontinensszerte ügynökök sokasága vitte a jó hírüket – no és persze a kiváló minőségű, magyar mangalicasertéstből készült szalámijukat – kontinenszerte. És ha nem szólnak közbe a 20. század zűrzavarai előbb egy, a gyárat ért bombatalálat, majd a mindent megszüntető államosítás formájában, talán még ma is vígan szeletelnénk a Vidoni-rúdakat.

De, mint ugye tudjuk, közbeszóltak, így ma már csak annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk kihullani a kollektív magyar emlékezetből a Vidoniékhoz hasonló szorgos iparosok nevét és tevékenységét, akik nélkül nem biztos, hogy ma olyan büszkék lehetnénk a Pickünkre vagy a Herzünkre. És akik gazdag polgárokként a legtöbbször igyekeztek a befogadó hazájuk a helyi közösség szempontjából is hasznos tagjaivá válni. A gyárigazgató Vidoni János például számos iparos- és jótékonysági szervezet tagja volt, emellett az olasz–magyar kapcsolatok lelkes előmozdítója és – ez sem kevésbé fontos! – a híres-neves debreceni Aranybika szálló rendszeres látogatója. Erről és a korabeli polgárság életének kifinomult kulisszáiról a tárlaton is kapunk némi ízelítőt néhány jellegzetes tárgy, többek közt asztalneműk, porcelánok, étlapok formájában.

Ahogyan a sokfelől összegyűjtött eredeti tárgyak révén felvilllantanak néhány érdekes pillanatképet más friuli iparosok által hazánkban alapított üzemek színes krónikájából is (Del Medico, Dozzi, a szegedi Forgiarini és a debreceni Boschetti), és természetesen a Pick és a Herz, sőt még az ugyancsak olasz tulajdonú KOMETA 99 Élelmiszeripari Zrt. múltjáról, jelenéről és jövőjéről is szó esik.

A legbájosabb rész azonban kétségtelenül a romantika örök szimbólumául szolgáló piknikezésre koncentrál; a múlt századforduló idején angliai közvetítéssel divatba jött tevékenységhez mindenféle kosárkák szükségeltettek, amelyekben egyre többször ott lapultak a mesterien felkarikázott szalámiszeletek is. A fogalomhoz köthető gondtalanság, könnyedség egy kis ellensúlyt is képez a kétségtelenül látványos, ám a festett vérfoltok, a tekintélyes méretű daraboló eszközök és a régi húsdaráló miatt elég hátborzongató látvány egykori hentesüzlet a kiállítás kedvéért újraalkotott belső terével.

„Olasz örökség, magyar büszkeség” – a magyar szalámigyártás olasz gyökerei. A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállítása. Kurátorok: dr. Blaskó Barbara Katalin, Hajabácsné dr. Dobos Dóra, Hegedüs Krisztián. Látogatható 2025. november 2-ig.