Egy fiatal srác fél évszázadig asztalfiókban lappangó negatívjai meghökkentő fénytörésben láttatják a hetvenes évek Budapestjét.

Kondor Vilmos idén megjelent krimijében az izgalmas történet mellett viszonylag pontos képet kapunk a rendszerváltozás éveinek közhangulatáról.

Tóbiás Krisztián költő új kötete nem gyerekirodalmi alkotás, nem varázslatos utazásra hív, hanem a háború hétköznapjaiból a képzelet segítségével való kiszakadásra.

Zenei információs központként indult a Budapest Music Center, koncerthelyszínként és lemezkiadóként azonban ma már ismertebb a Mátyás utcai intézmény. Gőz László ma arról álmodik, hogy operaelőadások megtartására alkalmas térrel bővíti a világszerte jegyzett központot.

Halála után mutatják be Jankovics Marcell utolsó alkotását, Arany János elbeszélő költeményének rajzfilmfeldolgozását. Az életmű záróköve a helyére került.

„Nem akarom megfejteni, miként kell egy jó dalt megírni, automatikussá válna, és nem lenne ilyen izgalmas az egész” – mondja Kátai Tamás, akinek Thy Catafalque nevű, stílusilag nehezen besorolható projektjét egyre többen fedezik fel.

Kissé abszurd, de a fényreklámok tömeges budapesti elterjedését egy 1970-ben kelt pártkongresszusi határozat tette lehetővé.

A Szombathelyi Képtárban egész nyáron nyitva tartó VII. Nemzetközi textilművészeti triennálé hívószava a sodrás volt.

Komáromban lelt méltó otthonra a Szépművészeti Múzeum egyedülálló antik, középkori és reneszánsz szobormásolat-gyűjteménye.

Térey János befejezetlen kötetét az igazsághoz való állhatatos ragaszkodás teszi letehetetlenné.

Juhász Tibor mellőzi azokat a kliséket, amelyek a szegénységhez és az elesettséghez kötődnek.

“A tíz évvel ezelőtt elhunyt építész ismeretlen arcát néhány éve könyvben (Száztizenegy lábjegyzet Makovecz Imréről) mutatta be legidősebb gyermeke, lapunknak most családi emlékekről, saját sokrétű életpályájáról és az otthonában tartott rókákról is beszélt.”