Kevés fiatal költő mondhatja el magáról manapság, hogy több mint egy tucat kritika jelent meg a debütkötetéről – Juhász Tibor márpedig ezen kevesek közé tartozik. Az Ez nem az a környék egyik nóvuma 2015-ben az volt, hogy az akkortájt új erőre kapó szociografikus trendet – amelynek olyan nagyjai, mint Csalog Zsolt vagy Tar Sándor ismét az olvasói érdeklődés középpontjába kerültek – Juhász friss nézőpontból értette újra a lírában, mellőzve azokat a kliséket, amelyek a szegénységhez és az elesettséghez kötődnek; versbeszéde markáns volt, de nem durva, kidolgozott, de nem kimódolt. A szerző a 2018-ban megjelent novelláskötete, a Salgó blues után pedig idén újra versekkel jelentkezett, folytatva ezzel poétikai terepmunkáját.
Az Amire telik ott veszi fel a fonalat, ahol az előző verseskötet átmenetileg lerakta: abban a leírás tárgyaként szolgáló közösségen kívüli megszólaló a közös nyelv megtalálásának segítségével kívánt bebocsátást nyerni az általa megfigyelt csoportba, most a beszélő már rendelkezik egy olyan tárgyszerű, sallangmentes tónussal, amelynek köszönhetően elkerülhető, hogy a költemények szépelgővé vagy ideológiai szócsővé váljanak, előzetesen döntve arról, mit jelent szegénynek vagy elesettnek lenni. A szövegek képszegény nyelvezete reflektáltan nem enged meg semmifajta absztrakciót, a leírásokat ezzel is közelítve azoknak a világlátásához, akiknek közösségéről a kötet valamit mondani szeretne: „Az emelkedők tetejéről belátni mindent, / de ami elterül és a lankáktól cakkos vonal, / meg előtte a felhők, amik ilyenkor vörösek / már erősen, nem gondolkodtatnak el senkit” (Műszak után).
Ezért sem véletlen, hogy a kötet a hangkölcsönzést teszi meg uralkodó alakzataként, ám kevésbé az elesetteknek ad nyelvet, inkább a mellettük élők véleményét emeli be a versbeszédbe. Ez a lépés mindazonáltal nem eredményez homogén szólamot, ennek oka pedig nemcsak abban keresendő, hogy a versek szociológiai esettanulmányokat is magukba építenek – hogy pontosan miket, arról a kötet végén található irodalomjegyzék ad felvilágosítást –, hanem a „mi” és az „ők” különböző viszonyainak bemutatásában is. Bár a „mi” különít el, az „ők” megkülönböztetése a saját érdekükben szükségszerű: „Állatok, így nevezzük őket, / és a szegregátumra, mondjuk, / miattuk van szükség” (Szükség). Az Amire telik egyik legsűrűbb verse az Eladósor, ahol a közbeszéd sztereotípiái, az emberi méltóság etikai kérdése és a jog védelmének egymás mellé helyezése nemcsak kirajzolja azt a nyelvi sokrétűséget, amellyel az „ők” kikülönítése megképződik, de ennek köszönhetően bizonyos kifejezések asszociációs hálóját – így a vérmérséklet szóét – a szöveg a befogadásban kiterjeszti más rögzült kifejezésekre is, például hogy valakinek a „vérében van” valami, vagy „rossz vér” van benne. Ebben a polifóniában eltűnik az egyes szám első személyű megszólalás, a helyét pedig átveszi a sztereotípiákból ácsolt, ridegségével tárgyilagosnak beállított diskurzus. Ennyiben pedig a versek – és itt bizonyítja Juhász lírája, mennyivel másabb minőségi szinten mozog a szakmányban készülő szegénységtémájú, gyakran „nyomorpornóba” hajló írásokhoz képest – nem elsősorban a nyomort, a kiközösítettséget és a nélkülözést közvetítik, hanem azokat a beszédmódokat, ahogyan a szegregáció nyelvileg megképződik az alapmetaforáinkkal.
Juhász Tibor (Salgótarján, 1992) költő, író. A Kulter.hu, az Irodalmi Szemle és a Kortárs online felületének szerkesztője. Jelenleg a Debreceni Egyetem doktorandusza. Művei: Ez nem az a környék (2015), Salgó blues (2018)
Az egyik ilyen alapmetafora a házé, amely otthonként képtelen funkcionálni. Ez tetten érhető abban, hogy a modernizációs törekvések, a lakótelepekkel épülő jövő fonák módon a leszakadást, a szubkulturális réteg elszigetelődését erősítették: „Évek teltek el, mire megtanulták / hogyan kell állni az erkélyeken” (A Mária Valéria). A Négyzetméterekben pedig a lakásba zártság egyértelművé teszi, hogy akinek nincs semmije, annak a mozgástere mennyire leszűkül. A másik vezérmetafora az állaté; a kirekesztetteket leginkább a disznókkal azonosítják, ezzel tisztátalanságukat, igénytelenségüket kiemelve (Vágás, Sárház), de kártevő létük is előtérbe kerül a Panelring című versben. Bár ez utóbbi zárlatában elhangzik, hogy a patkányok a „szakértő szerint nem élelmet, / életteret keresnek”, az állatias gesztusok közül a zabálás és az ahhoz kötődő emésztés metaforikája gyakorta társítódik az „ők”-höz (Elfogyasztani, tönkretenni; Fizetés nélkül), akik egy idő után saját magukat is felemésztik drogokkal, erőszakkal. Végső soron az infantilizálás, hogy ezek képtelenek gondoskodni magukról, gyámság alá kell helyezni őket, hogy nem tudnak beszélni (mert tömik a szájukat falás közben), ezért legfeljebb róluk lehet beszélni, az állatiasítás egyik leágazásaként is olvasható a kötetben.
Az Amire telik kíméletlensége egyrészt abból fakad, hogy beszédében rekonstruálja a társadalomszervező kettősségeket, ezzel tudatosítva a kiúttalanságot, mint a Szükségben, ahol a beitalozott pár veszekedésének kimenetele kétesélyes: vagy gyilkosság lesz belőle, vagy gyerek. Másrészt abból, hogy nincs romantizálva az otthontalanság, hanem annak ridegsége van az olvasó arcába tolva újra s újra, amikor valaki számára csak ez az egyetlen ismert létállapot. Az ezzel való szembesülés megköveteli az eltávolítást, legevidensebben az állati léttel való azonosítás nyelvi képzetei révén (Visszaélés). Juhász Tibor azonban ezúttal sem társadalomkritikát ír, nem beolvas, és nem ostoroz: empátiával fordul a „mi”-hez és az „ők”-höz is, mert tudja, hogy a nyelvi lehatárolások ellenére az élettér mégiscsak közös.
Juhász Tibor: Amire telik. Scolar Kiadó, Budapest, 2021
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
