A megújult komáromi Csillagerőd Magyarország legújabb múzeumi központjaként 21. századi gyűjteményi élményt kínál. Több mint hét évtizednyi hányatás után itt lelt méltó otthonra a Szépművészeti Múzeum egyedülálló antik, középkori és reneszánsz szobormásolat-gyűjteménye.
Amikor Salvador Dalí 1989. január 23-án távozott az árnyékvilágból, még odaadó hívei sem nagyon ismerték gyűjteménye azon részét, amely a művészet történetének korszakait megidéző hamisítványokból és másolatokból állt. Bár jelen írás kereteit szétfeszítené e különös gyűjtői – az alkotói oeuvre-ben is megnyilvánuló – szándék szétszálazása, a megértéséhez mindenképpen közelebb visz az a tény, hogy a gyermek Dalíban szülei a csecsemőként elhunyt testvérbátyja reinkarnációját vagy legalábbis hű mását látták. Szintén érdekes megfigyelni, hogy nemcsak Dalínál, de a szürrealistáknál általában jellemző volt az antikvitás újkori duplikátumainak – legfőképpen gipszmásolatoknak – a szerves megjelenítése, René Magritte, Giorgio de Chirico és Max Ernst festményeitől Man Ray fotóin át Jean Cocteau A költő vére című, 1930-as filmjéig számos példát találhatunk erre.
Az álom és valóság határterületén, valamint az écriture automatique (automatikus írás) bűvkörében alkotó szürrealistákra nagy hatással voltak a századforduló környékén létrejött párizsi, londoni, berlini, szentpétervári, bécsi vagy éppen budapesti szobormásolat-gyűjtemények. A replikák az antikvitás, a középkor és a reneszánsz szobrászatát, illetve e korszakok összefüggéseit kívánták a késői akadémizmus és a historizmus idején megmutatni a közönségnek, de a hazai művészetoktatásban tanulók is lassan másfél évszázada rajzolják e szoborkópiák egyikét-másikát. E sorok írójának szintén határozott rajzórai emlékek villannak be Seneca 1. századi portréja vagy Donatello Niccolò da Uzzano firenzei elöljáróról készített műve másolatait látva.
A jelentős másolatkollekciók közé tartozik a Szépművészeti Múzeum gipszszoborgyűjteménye is, amely nem az első ilyen jellegű honi gyűjtés eredménye; azt még Pulszky Ferenc indította el a Nemzeti Múzeum igazgatójaként a dualizmus idején. A Szépművészeti válogatása fénykorában mintegy ezer darabból állt, több mint hatszázötven ebből az antik, háromszáz pedig a középkor és a reneszánsz meghatározó szobrászati emlékeinek gipszmásolata volt. Az intézmény 1906-ban átadott új épületének különböző korokat idéző csarnokai is eredetileg azt a célt szolgálták, hogy a gipszmásolatok e reprezentatív terekbe kerülve szemléltessék a szobrászat meghatározó korszakait. Ám pont a korai avantgárd, velük a szürrealisták, sőt a neoklasszicista novecentomozgalom előretörése idejére tehető e művek, illetve gyűjtemények eljelentéktelenedése – párhuzamosan annak a gondolatnak a megerősödésével, hogy mindig az eredeti műalkotás az igazi érték. Mindehhez az is hozzájárult, hogy a Szépművészeti az évek során jelentős mértékben tudta gyarapítani állományát az utóbbiakkal.
Az eljelentéktelenedés egyenes következménye volt, hogy Budapest 1944–45-ös ostromakor a műtárgyakat a múzeum pincéibe menekítették, a szobormásolatok pedig a kiállítóterekben maradtak. A háború után az egész kollekciót a látogatóktól évtizedekre elzárt Román csarnokban zsúfolták össze – ezt a hosszú időszakot az archívum szürrealisztikus fotói is megidézik. A hetvenes évektől aztán folyamatosan történtek kísérletek a szobormásolatok méltó elhelyezésére – kisebb részük magyarországi múzeumokba került –, végleges otthonra azonban csak most leltek, a komáromi Csillagerőd teljes körű átalakításakor, amely a nagyszabású Liget Budapest projekt részeként valósult meg. A Mányi István tervezte, ősztől bárki előtt nyitva álló komplexum izgalmas kortárs építészeti jelrendszerrel és térkialakítással reflektál a Bach-korszakban kibővült erődrendszer architektúrájára: a késő klasszicista, téglaboltozatos terek izgalmas szimbiózisban vannak a modern látszóbeton felületekkel és az újonnan létrejött terekkel.
Szőcs Miriam kurátornak valószínűleg örömzenével felérő tevékenység lehetett mindezt berendezni. Ráadásul volt is miből válogatnia: a szobrászat történetének emblematikus és kevésbé ismert remekművein kívül mai szemmel is szenzációszámba menő másolatok vannak a Szépművészeti tulajdonában, így sok más mellett a quattrocento két meghatározó köztéri lovas szobra, a padovai Gattamelata (Donatello) és a velencei Colleoni (Verrocchio) zsoldosvezérekről mintázott másolata – utóbbinak csak a talapzata majd nyolc méter magas. A csillagerődbeli kiállítás a 21. századi gyűjteményi kívánalmaknak is megfelel: az alkotásoknak létrehozott terek mellett kávézó, bolt, vetítő- és több előadóterem, illetve változatos múzeumpedagógiai programok várják egész évben a látogatókat.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
