A kilencvenéves korában, tavaly novemberben elhunyt Konok Tamás festőművész személyében nem csak egy meghatározó nemzedék utolsó mohikánjainak egyike távozott. Halálával a reformkor óta folyamatosan alkotó, a hazai és a nemzetközi művészeti kontextusba egyaránt illeszkedő családi hagyomány is megszakadt. Vigasztaljon bennünket az, hogy a művek velünk maradnak.
Hetvenöt éve írta alá Nagy Imre belügyminiszter a svábok kitelepítésének végrehajtásáról szóló rendeletet. A németek kollektív megbélyegzése, az etnikai homogenizálás szándéka megannyi tragédiát szült – a hazai svábokat sújtó kegyetlenségekbe egy solymári család története enged betekintést.
Angyalföldi cigányzenész családban született, csodagyerekként kilenc évesen már a Zeneakadémia hallgatója volt. A történelem sorsfordulói azonban nem kímélték a pályáját: volt hadifogoly, bányász a recski kényszermunkatáborban, bárzongorista a pesti éjszakában. Kivételes személyisége, állhatatossága, bámulatos élni akarása, tehetsége a legnehezebb élethelyzetekből is talpra állította. Száz éve született a romantikus zongorastílus egyik utolsó nagy képviselője, a világhírű zongoraművész Cziffra György.
A Testamentum elvarázsol, felemel és a mélybe ránt, a külvilágot teljesen kikapcsolja. A több mint egyórás zenefolyam egészét áthatja az az emelkedettség, amely az Omega korábbi munkáin (Szimfónia & Rapszódia, Oratórium) is jelen volt. Lebegő vokálok, szimfonikus háttérbetétek és sűrűn szőtt orgonaszőnyeg ágyaz meg a magasra hangolt gitároknak és Kóbor megszokott, lágyabb énekének.
A modernség nem divat, nem póz, nem stílus, nem irányzat, még csak nem is világnézet, hanem kísértés. Egy szöveget az tesz modernné, hogy belengi annak a tudata és traumája, hogy nincs rend, ami egy „hagyományos”, naivan ép elbeszélés megírását szavatolná. Vagy ha van is, hát egyáltalán nem magától értetődő. Erre mutat rá Mészöly Miklós művészete.
Kukorelly Endrével beszélgettünk mesterekről és tanítványokról, elfogadott és nem megengedett beszédmódokról, az esztétikai és a politikailag motivált ítéletek összeütközéséről – meg persze az új kötetéről is, az Egy belga revolverről.
Már maga a név is abszolút telitalálat. Kevés olyan együttest tudnék hirtelen említeni, ahol a név és a zene ilyen tökéletesen fedi egymást. A név az „indaszerű játékosságra” utal – ahogy ők maguk is leírják a zenekar honlapján –, valamint arra, hogy egy folyamatosan alakuló, változó, folyton mozgásban lévő zenéről van szó. A Dalinda világa organikus világ, mintha magából a természetből sarjadt volna ki.
Humoros útikönyv csipetnyi irodalommal fűszerezve: Soltész Béla Eldorádótól az Antillákig című kötetének elolvasása után garantáltan mindannyiunknak megjön a kedve a hátizsákos utazáshoz. Csak bátorság kell hozzá, és sorvezetőként a szerző világhálóra feltöltött sok száz fotóját is használhatjuk.
Amikor az ifjú Szentpétery Tibor hetvenkilenc pengő nyolcvan fillérért megvásárolta első fényképezőgépét, talán még nem sejtette, hogy egy életre elkötelezi magát a fotografálás mellett. Hosszú évtizedek során felhalmozott felvételein lelkesen és lelkiismeretesen örökítette meg a természet szépségeit, a magyar történelem kataklizmáit, kulturális örökségünk meghatározó emlékeit.
Térey János posztumusz verseskötete egyesíti a pálya kezdete óta jellegzetesen Téreys lírai motívumokat, a kettős iróniától a polifón megszólalásmódig, és teszi mindezt úgy, hogy az utóbbi idők legközéletibb vállalkozásának mutatja magát.
A Gyula vitéz télen-nyáron meglehetősen merészen piszkálgatja a Kádár-kor egyik kényes kérdését: a rendszernek a nemzettel, a nemzeti érzéssel való tisztázatlan, elfojtásokkal teli viszonyát.
Láng Zsolt tavaly nagy feltűnést keltő és sok más mellett az egyre rangosabb Libri-díjat is elnyerő Bolyai című regénye olyan, mint a mesebeli okos lány, aki hoz ajándékot meg nem is: Bolyai János története inkább szól egy sötét apa-fiú kapcsolatról, a meg nem értett zsenik tragédiájáról és az őrület szubjektív határairól, mintsem arról, miért lehetünk büszkék erre a korát megelőző lángelmére.
Másfél évtized sűrű magyar mikrotörténelme elevenedik meg a fotóamatőr Lissák Tivadar képein, aki 1934 és 1948 között rendkívüli humorérzékkel és intenzitással örökítette meg a hétköznapok rögvalóságát, a családi, baráti együttlétek kivételes pillanatait.
Több mint száznyolcvan év után magyar újítás forradalmasítja a tuba használatát. Egy egyszerű kiegészítő szerkezet segítségével a tubaművész szabadon mozoghat a színpadon, szólistaként pedig nemcsak klasszikus zenei, de rocksztár is válhat belőle.
Az előző századforduló polgári derűbe oltott egzisztencializmusa és egyfajta látomásos atmoszféra egyformán jelen van a magyar festészet egyik megújítója, Ferenczy Károly vásznain.
Háy János irigylésre méltóan nagy munkakedvű író. Nem A cégvezető az idei első kötete: a „karanténvírus” idején készült Ne haragudj, véletlen volt – Szükségnapló már a nyár elején megjelent, ezt követte ősszel a most tárgyalt regény, és már előkészületben van a sorban harmadik mű is.
Szabados György zenéjéhez újra és újra visszatérek. A 2011-ben elhunyt zeneszerző, zongorista – és nem utolsósorban kiváló esszéíró – Szabados a huszadik századi magyar és egyetemes zenetörténet kimagasló alakja volt. Egyfajta áldásnak érzem, hogy jó ideig a közelében élhettem.
A kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltár ismét teljes pompájában látható a Magyar Nemzeti Galériában. A hazai múzeumi szakma ez idáig minden bizonnyal a leghosszabb, hetvenöt évig tartó restaurálási folyamaton van túl.
