A cím a csodálatos, generációk eszmélésére nagy hatást gyakoroló Lázár Ervin egyik szereplőjére utal. Ennek két oka van. Az egyik, hogy amennyiben Böszörményi-Nagy Gergely Mindenség algoritmus című könyve eljut a megfelelően szivacsos közegbe, a hatás hasonló lesz. A másik, hogy a mű enciklopédikus jegyeket mutat, mindössze száznegyven oldalon. Karcsú kis kötet, mondják ilyenkor, nyilván némi röpke alliteráció kedvéért.

Ugyanakkor esetünkben egyszerre gyakorlatba való átültetésért kiáltó intellektuális kaland, életvezetési tanácsadó és túlélési kézikönyv. Nem véletlenül. A szerző a szellem embere, és két lábbal áll a földön. Mert a kettő nem zárja ki egymást. Szerteágazó tudás birtokosa, aki nem misztifikálja túl a tudást magát, viszont tudja, hogy minden az Egész felé mutat, ami csupán látszólag „eltörött”, inkább valamiféle homály fedi és repedésekkel teli, a feladat pedig ahhoz hasonló, mint amikor a japánok nem hajítják ki a szemétbe az eltört teáscsészét, inkább kezelik, javítják, és ezáltal új minőséget hoznak létre. És még szavuk is van rá: kincugi.

De ugyanezzel a lendülettel adott esetben, ha úgy hozza a sors, nem habozik gatyába rázni egy komplett egyetemet, és ha kitör az orosz–ukrán háború, beáll tartalékos katonának. A könyv még szép is a tetejébe, naná, hiszen rehabilitálja a szépséget is, nem relativizálja – amint az a modernség korában, amikor vágtat a progresszió az apokalipszis megvadult lovain, szokásos –, hanem kimondja az egyébként nyilvánvalót. Ami szép, az szép. Lehet persze vitatkozni a Vénusz születésén vagy A tavasz ébredésén, de minek.

A kemény borítón egy rendkívül kifejező, fekete-fehér fotográfia, az író neve, a cím és az alcím (Feljegyzések a jövőnek), arányok, rend. A fotón hosszan vacakoltam, a keletkezésén inkább, mint a jelentésén, és Böszörményi-Nagy sem siette el a segítséget a megfejtéshez, mígnem a 117. oldalon látszólag váratlanul, kézírással – ezt a technikát alkalmazza korábban is, ez sem véletlen, de ha most belebonyolódok az irgalmatlan különbségbe, ami a kézzel írás és a számítógép billentyűzetének ütlegelése között feszül, reggelre sem végzek, anélkül hogy lágyan érinteném a köztes időt, azaz a gyönyörűséges mechanikus írógép használatának szinte érzéki aspektusait – fátylat lebbent. A fedlap? Szemfényvesztés. A képen J. A. Purves angol villamosmérnök teszteli Dynasphere nevű, Leonardo da Vinci ihlette járművét a somerseti Brean Sandsen 1932. február 2-án. Ez a teljességgel haszontalan innováció soha, egy pillanatig sem volt összefüggésben a Homo sapiens valós kihívásaival – cserébe nem is okozott kárt senkinek, de a benne ülő két barátnak szerzett legalább egy felhőtlen délutánt. Ezt írja hát, és újításról, az Isten megismerését helyettesíteni kívánó kényszeres istenpótlásról, morálról és az eredményesség hajkurászásáról elmélkedik, valamint korunk innovációfétiséről.

A remekül tördelt szövegtestet több ábra tarkítja. A képek inkább (meg)érintenek, mint szájbarágnak, megerősítenek, de nem kívánnak minden bővített mondat mellé közlekedési rendőrt állítani. Például a gigantikus szénaboglya Kunmadarason 1933-ban, előtte, feltételezem, az alkotók kicsiny alakjai, mellette fa, szintén jól mutatva az arányokat, a forma hagymakupolára hajaz, alatta hozzáfűzés „a múlt képzetlen építőinek tudása az inspiráció kiaknázatlan forrása az ipari ember számára”. Vagy a zárókép. Egy tábla az utcai forgalomban, felette közlekedési lámpák, a felirat a következő: „végül minden rendben lesz. Ha nincs rendben, ez még nem a vége”. Zen? Majdnem. Zene, néma szimfónia? Talán. Indiai eredetű bölcsesség egy brazil író, Fernando Sabino megfogalmazásában, Faust, a New York-i graffitis keze nyomaként. Igen. Mert minden mindennel összefügg. És minden kultúra. Nem GDP, kultúra. Amíg ezt nem értjük meg, nem fogjuk fel, és nem így csodáljuk a csodákat, egy helyben topogunk, míg eliramlik az élet.

Gyorsan ide is írom hát, hogy többek között „miről szól” a Mindenség algoritmus, teszem ezt a teljesség igényével, mi mással. Hitről, szépségről, ökológiáról, tudásról, önrendelkezésről, hazaszeretetről, tekintélyről, újításról, gondoskodásról, műveltségről, természetről, otthonról, a világos középkorról, határokról, szkepszisről, védelmezésről, filozófusokról és parasztemberekről, írókról és építőkről. A hagyományról. Mert Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató és lélekkertész szavaival élve, nem mi védjük a hagyományt, a hagyomány véd minket. Mint ahogy a népzenét sem kell őrizgetni, nem bűnöző az. A rock and roll meg nem egy tánc, ahogyan arra Pajor Tamás annak idején volt szíves felhívni a kedves közönség figyelmét. Szóval, az van, hogy mindenféle dolgok röpködnek itt körülöttünk az univerzumban, kimondott szavak és megcselekedett tettek, ideje lenne hát gyönyörű képességünk által rendet vágni újra. A káosz már megvan hozzá. És egy újabb pompás segédanyag is, egy, a képességeket nézve legalábbis zavarba ejtően fiatal embernek köszönhetően. A Mindenség algoritmus amellett, hogy minden bizonnyal a 2024-es év egyik legizgalmasabb írása, egyfajta mérce is.

(Böszörményi-Nagy Gergely: Mindenség algoritmus – Feljegyzések a jövőnek. MCC Press, 2024)