Brigetio, a katonaváros

Mi történik, ha nem veszünk észre egy ötvenforintost? Lemaradunk életünk egyik legfontosabb felfedezéséről. Ezt gondolhatták a régészek, akik megkezdték Brigetio feltárását Szőny területén a kilencvenes években. A helyszínbejárás alatt észrevettek egy papírötvenest a fűben, ezt égi jelnek vették, ott indultak meg a munkálatok. A leletanyag rendkívül gazdag, kiemelhetjük a kozmológiai témájú freskókat, és itt találták meg a legkorábbi Ovidius-portrét is. Az erődöt Traianus császár építtette az 1. és 2. század fordulóján, hogy a betörő kvádoktól védje a birodalom határait. A castrumban 6–10 ezer fős állandó hadsereg állomásozott, vonzáskörzetében pedig egy hasonló méretű település jött létre, nem csoda, hiszen katonai szempontból Brigetio a Római Birodalom harminc legfontosabb városa közé tartozott. Az egyik legfontosabb itteni esemény I. Valentinianus császár 375-ös halála. Az uralkodó a kvádokkal folytatott tárgyalások helyszínéül választotta a települést, és ahogy alkudozott a követekkel, állítólag annyira dühbe gurult, hogy agyvérzést kapott. (Sarnyai Benedek)

Bölcske rejtélyes sziklái

Van egy dolog, amiért Jacques-Yves Cousteau, a neves tengerkutató is ellátogatott Magyarországra forgatni, ez pedig egy kis falunál található Bács-Kiskun és Tolna vármegye határán. A bölcskei szikláknak különleges történetük van. A hajósok évszázadok óta ismerték a helyet, alacsony vízállásnál látták is a sziklákat, a hagyomány pedig úgy tartotta, hogy egy Káli nevű elsüllyedt falu templomának a romjai. A hetvenes években derült ki, hogy a veszélyes zátony valójában egy római kikötőerőd, amely a 4. század első felében épülhetett. A kor építészetének jellegzetessége, hogy a téglafalakba előszeretettel illesztettek be feliratos köveket, amelyek bontásból vagy temetőkből származtak. A leletanyagban így találunk olyan alkotásokat, elsősorban oltárköveket, amelyek római, kelta vagy a kettőt egybeolvasztó „szinkretikus” istenségekhez kapcsolódnak. (Sarnyai Benedek)

Alisca, erőd a föld alatt

„Arx destructa super monte et variae hic inveniuntur Romanae inscriptiones” (a dombról lefelé jövet egy várat és római feliratokat találtam) – írta Luigi Ferdinando Marsigli olasz földrajztudós a 18. században. A helyet sokáig Szekszárddal azonosították, később derült ki, hogy Alisca településről van szó, amelynek helye Őcsénytől északra található. Régészeti kutatás eddig nem zajlott a területen, az erőd körvonalai viszont jól kirajzolódnak. Ezzel együtt a pontos méretét a mai napig nem sikerült meghatározni. Ebben szerepe van annak is, hogy az államszocialista időben a helyi termelőszövetkezet alaposan megrongálta a területet. Meg kell azonban jegyezni, hogy a környékről rendszeresen kerülnek elő római kori leletek, a leghíresebb talán a már ókorban feltört márványszarkofág, amelyen Cupido és Pszükhé alakja látható. (Sarnyai Benedek)

Dévény, Magyarország kapuja

A Duna és a Morva találkozásánál, a fenséges mészkőszirten még romjaiban is büszkén álló erősség szép kerek bástyáival sok száz éven keresztül óvta Magyarország nyugati határát a betolakodóktól. „Szabad-e Dévénynél betörnöm / Új időknek új dalaival?” Ha máshonnan nem, Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én… című verséből mindenki ismerheti a település nevét. A mostani helyén már a kelták és a rómaiak idejében erőd állt, a borostyánút is itt haladt el egykoron. Később morva palánkvár volt itt. A magyar középkori források először 1271-ben szólnak az Árpádok idején épült kővárról. Sokáig királyi birtok, majd a Garaiak, a Szentgyörgyiek, a Keglevichek, a Báthoriak, végül a Pálffyak tulajdonában állt. Rommá Napóleon hadjárata alatt vált, a visszavonuló franciák robbantották fel. Egy részét felújították, a ma a szlovák–osztrák határon álló erődítmény népszerű turisztikai célpont, szemben az osztrák Hainburg várát lehet megtekinteni. (Bíró Mátyás)

Esztergom, a királyi székhely

Magyarország egyik legrégebbi kővárát Géza építette, és fejedelmi szálláshelyként használta. Szent István születési helye, majd királyi és érseki központ. 1010 körül itt épült az első, Szent Adalbert tiszteletére szentelt székesegyházunk. A Duna partján, a Garam torkolatvidékével szemben álló, szépen felújított építményt III. Béla idején alaposan megerősítették. Kevés olyan váraink egyike, amelyeket a tatár nem tudott feldúlni. Miután IV. Béla Budára helyezte át székhelyét, a vár az érsekségé lett. A 15. században épült a palota csodálatos gótikus faboltozatú nagyterme, Vitéz János érseksége alatt pedig elkezdődött a reneszánsz érseki palota kiépítése. 1543-ban Szulejmánnak közel három hét kellett, hogy elfoglalja a várat. Az 1594-es sikertelen ostromban hunyt el Balassi Bálint. 1595 és 1605 között a vár a Habsburgok kezén volt, utána nyolcvan évre újra a törökök fennhatósága alá került. Később ismét érseki tulajdon lett. A középkori palota romjai csak 1934-ben kerültek elő. A felújított épületrészekben megtekinthető a vármúzeum gazdag tárlata. (Bíró Mátyás)

Visegrád, a korona őrhelye

A Dunakanyar festői fellegvára hazánk egyik legkáprázatosabb panorámáját nyújtó középkori erőssége. Egy 1009-es oklevél szerint a mai Sibrik-dombon már az államalapítás idején is állt egy vár, a római castrum helyén, ez a tatárjárás idején lett az enyészeté. Utána IV. Béla feleségének, Máriának a családi kincseiből épült az új vár Visegrádon, ez a Duna partján álló alsó- és a hegyen álló felsővárból áll. Az alsóvár északi kaputornyától pártázatos, tornyokkal megerősített várfal fut fel a meredek hegyoldalon a háromszög alaprajzú fellegvárig. Néhány évet leszámítva végig királyi tulajdon volt a középkorban, közel kétszáz évig itt őrizték a Szent Koronát és a koronázási ékszereket is. I. Károly 1323-ban tette székhelyévé, ő kezdte el építeni a Duna-parti királyi palotát is, ezt Mátyás idején pompás reneszánsz palotává alakították. A várat a török 1544-ben foglalta el, 1595 és 1605 között, ahogy Esztergom, Visegrád is a Habsburgoké volt, 1686-ban szabadult fel végleg. Mindkét romos várat felrobbantották. A helyreállítása már a 19. században elindult, és napjainkban is tart. Mindkét részében érdekes kiállításokon ismerhetjük meg a vár nyolcszáz éves történetét. (Bíró Mátyás)

Nándorfehérvár: dicső győzelem és súlyos vereség
A Duna és a Száva találkozásánál épült város és vár a Kárpát-medencét és a Balkán-félszigetet összekötő legfontosabb utak kereszteződésében áll. A 7–8. században szlávok lakták, a 9. században bolgár kézre került, tőlük származik a város mai neve: Belgrád, tehát „fehér vár”. A bolgár uralomról árulkodik a helység középkori magyar elnevezése is: Nándorfehérvár, avagy Bolgárfehérvár. A 11. század elején bizánci uralom alá került a város és az erődítés is. Magyar seregek több ízben is elfoglalták, de megtartani nem tudták. Az 1127-es magyar ostromot követően az erődítést elbontották, helyére a bizánci uralkodó emelt újra várat a század közepén, amelynek falmaradványai ma is láthatók. Nándorfehérvár a 13–14. században került stabilan magyar kézre, majd a következő században vált kulcsfontosságúvá a török elleni harcok során. 1440-ben a Tallóciak védték meg az oszmánoktól, majd 1456-ban Hunyadi János vezetésével verték vissza a törököt a keresztények. A vár a mohácsi vereség előtt, 1521-ben került török kézre, így nyílt meg az út Szulejmán számára az ország belseje felé. (Pap Lázár)

Pétervárad, a legfontosabb déli erősség
A jelenkori Újvidékkel szemközt található Ökördön, a péterváradi hegy lábánál alapított Béla herceg, a későbbi IV. Béla ciszterci monostort, amely a Bélakút nevet kapta. Az anyja, Gertrúd királyné gyilkosa, Töre fia Péter elkobzott birtokán, illetve főként annak javaiból emelt monostorba francia földről érkeztek a szerzetesek. Az apátságot a tatárjárást követően felköltöztették arra a Duna-parti sziklára, ahol a ma látható erőd is áll. Az épületet falakkal vették körbe, ezzel kialakítva Pétervárad középkori erődjének magját, amelynek pusztán az alaprajza maradt ránk. Az erődítés a török veszély növekedésével egyre fontosabb szerepet kapott a déli végek védelmében. Végül Nándorfehérvár 1521-es elestét követően ez lett az ország déli védelmének legfontosabb erőssége. Pétervárad a mohácsi csatában kicsúcsosodó 1526-os török hadjárat során esett el. A visszafoglaló háborúk után újjáépítették, és létrehozták a 18. századi Magyarország legmodernebb és legnagyobb erődjét. A munkálatok során a középkori vár maradványai eltűntek. (Pap Lázár)

Galambóc, ahol a király megmenekült
A várat 1335-ben említik először a források, építtetőit nem ismerjük. Stratégiai fontosságát mutatja, hogy a 14–15. században Magyarország, Szerbia és az Oszmán Birodalom harcoltak a birtoklásáért, és számos alkalommal cserélt gazdát az erődítés. Leghíresebb ostroma 1428-ban történt, amikor Luxemburgi Zsigmond király – a magyar történelemben először – ágyúira támaszkodva próbálta meg bevenni a várat, amelyet a szerbek átjátszottak a törököknek. A támadókat azonban kellemetlen meglepetés érte, II. Murád serege megérkezett Galambóc felmentésére. Zsigmond fegyverszünetet kötött a szultánnal, és szabad elvonulást kapott. Az oszmánok megvárták, hogy a magyar csapatok nagy része átkeljen a Dunán, majd megpróbálták elfogni a néhány száz fővel hátramaradó királyt, ami kis híján sikerült is. A vár a 15. században hosszú időre török kézre került, és csak a visszafoglaló háborúk során szerezték meg pár évre a keresztény seregek, illetve a következő században nagyjából egy évtizedre. Az oszmán uralom után a függetlenedő szerb államhoz került. (Pap Lázár)

Nyitókép: Budai vár