A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton látványosan mutatja be, miként jutott el odáig a Gyergyószentmiklósról induló együttes, hogy megtöltse az MVM Dome-ot. A Filmión látható zenés dokumentumfilm bensőséges képekkel és koncertfelvételekkel ábrázolja, hogyan sikerült néhány fiatalnak az első erdélyi zenekarként meghódítania az anyaországot.
Egy dal című rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy számukra valamilyen okból fontos számról. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője mondja el, mit jelent neki Tina Turner What's Love Got To Do With It című dala.
Nemzeti ünnepünk alkalmából ismét átadták az állami elismeréseket március 14-én a Karmelita kolostorban.
Palotai Zsolt családtagjai, barátai és alkotótársai segítségével valósult meg az a nagyszabású és eklektikus tárlat, amely március 9. és április 27. között tekinthető meg a Magyar Zene Házában.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője mondja el, mit jelent neki Björk All Is Full of Love című száma.
Rátóti Zoltán nem hisz a kerek számokban, ezért a 64. születésnapját ünnepli meg, egy bensőséges koncerttel varázsolja el a közönséget a Klebelsberg Kastély Szalonjában március 17-én.
Sidlovics Gábor másként képzelte el a zenekar jövőjét, de a tavaszi turnéállomásokon még az eredeti felállásban lépnek színpadra.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal Takáts Tamás mondja el, mit jelent neki a Beatles It Won’t Be Long című száma.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Radics Gigi mondja el, mit jelent neki Beyonce Listen című száma.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Szűcs Gábor, azaz Little G Weevil mondja el, mit jelent neki John Lee Hooker Tupelo című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal Gerendai Károly mondja el, mit jelent neki a Sziámi Ha előrelátó csecsemő lettél volna… című száma.
A Csajod zenekar gitáros–énekese, Szőcs Tamás az elmúlt évek kálváriájáról beszélt, de kiderült az is, a január 29-én megjelent friss albumuk felvételei nem csupán a személyes események miatt zajlottak rendhagyóan.
Rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Janicsák Veronika mondja el, mit jelent neki a Muse Space Dementia című dala.
Kiáltványt tett közzé a magyar kultúra napján az Artisjus és a Nemzeti Kulturális Alap, egyúttal meghirdették a magyar dalszerzés évét 2025-ben. A döntés oka több zenei évforduló és „az anyanyelv zenei párja”, a dal értékének megőrzése is a mesterséges intelligencia korában. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Caramel mondja el, mit jelent neki a Szállok a dallal című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Szikora Róbert mondja el, mit jelent neki Scott McKenzie San Francisco című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Kokas Katalin mondja el, mit jelent neki Barbra Streisand People című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Zeffer András „Zefi”, a P. Mobil egykori és a Mobilmánia jelenlegi frontembere mondja el, mit jelent neki a Beatles Oh! Darling című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Demjén Ferenc mondja el, mit jelent neki a Beatles Let It Be című dala.
Több mint negyven nevet jelentettek be a szervezők a jövő nyáron augusztus 6. és 11. között zajló fesztiválra.
A metálegyüttes új énekesének, Stefán Tamásnak az eddigi legnagyobb, Budapest Parkban adott koncertjét most teljes egészében megtekinthetjük a Hajógyár Youtube-csatornáján.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Pataky Attila mondja el, mit jelent neki az Edda Ünnep című dala.
Az Árva című dalhoz egy nem kevésbé szomorú klip is készült, a számot élőben az együttes budapesti évzáró koncertjén hallhatjuk először december 14-én a Kelenföld Montázs Központban, ahol a Budapesti MediCantare Vegyeskar kíséretében állnak majd színpadra.
A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete a példakép, az életmű és az újító kategóriában is kiosztotta az idei díjait azzal a céllal, hogy a magas színvonalú alkotó és előadó-művészeti tevékenységeket elismerje és ösztönözze.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere mondja el, mit jelent neki az Edda A játék véget ért című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal Pindroch Csaba színművész mondja el, mit jelent neki a Deep Purple Child in Time című száma.
László Evelin nemzetközi merítésben is magas színvonalon rögzítette első zenei anyagát. A munkálatokban Taylor Swift hangmérnökének egyik tanítványa is részt vett.
December 20-án és 21-én az MVM Dome-ban zajlik a Budapest Park szervezésében a Winterfest. Az Elefánt, a Punnany Massif, az Aurevoir mellett a Margaret Island, Bérczesi Róbert és Járai Márk is ott lesz.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Pásztor Anna mondja el, mit jelent neki John Mayer Gravity című száma.
Az énekes Roby Lakatos és a Gypsy Jazz Band társaságában áll színpadra az Óbudai Társaskörben november 16-án.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Nagy Feró mondja el, mit jelent neki az AC/DC She’s Got The Jack című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője mondja el, mit jelent neki Janis Joplin Try című száma.
Újdonságként éjszakai negyed is lesz a 2025-ös Sziget Fesztiválon, amelynek fellépőit is hamarosan bejelentik.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Csík János mondja el, mit jelent neki Ray Charles Georgia On My Mind című dala.
Hazánk egyik legnépszerűbb elektronikus zenei formációja új lemezzel jelentkezett. A Repedés című album súlyos, személyes témákat is boncolgat.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben DJ Yamina mondja el, mit jelent neki Lady Gaga Born This Way című száma.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúk frontembere mondja el, mit jelent neki David Bowie Rock ’n’ Roll Suicide című száma.
A streaming szolgáltatók korában a legtöbb előadó nem is gondolkodik nagylemezekben, Ákos azonban a trendekkel szembe menve duplaalbumot adott ki. A Metropolis című korongon neves előadókkal dolgozott együtt, a megjelenést pedig koncerttel is megünnepli december 14-én.
Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Bérczesi Robi, a Hiperkarma frontembere mondja el, mit jelent neki John Lennon Instant Karma! című dala.
2021 óta a legváltozatosabb stílusokból ismert zenészek, producerek, dalszövegírók minden évben elvonulnak, hogy együtt alkossanak, a KEMP elnevezésű táborok során pedig nem egy sikeres dal vagy kislemez ötlete fogalmazódott meg. Valószínűleg idén sem lesz ez másként október 7. és 10. között Csopakon.