A Concerto Budapest új évadát nagyszabású, háromnapos Bartók-fesztivállal indítja szeptember 26. és 28. között a BMC-ben és a Zeneakadémián. A Magyar Kincsek Ünnepe programsorozat ezúttal Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékezik, a zeneszerző teljes életművének páratlan keresztmetszetét bemutatva, a magyar zenei élet kiemelkedő művészeinek tolmácsolásában.
A 150 éves Zeneakadémia ünnepi évadot hirdet: koncertek, tematikus séták, tablókiállítások és kulisszajárások várják a közönséget, miközben a legnagyobb mesterek és a legfiatalabb tehetségek egyaránt színpadra lépnek az intézmény ősszel induló programsorozatában.
Vagy kit? A Bartók Kamaraszínház pénteki bemutatója azt a kérdést járja körül, ki lehet-e térni az embernek a saját sorsa elől. A válasz sejthető, de ha másért nem, Kerekes Éva miatt mindenképpen érdemes megnézni a Most akkor című vígjátékot.
Megújult, interaktív kiállítás várja a látogatókat Bartók Béla utolsó magyarországi lakhelyén, Pasaréten. A Csalán úti villában azok is közel kerülhetnek Bartókhoz, akik számára a zenéje megfejthetetlen, „pokoli muzsika”. Bejárás Farkas Zoltán zenetörténésszel, az emlékház igazgatójával.
A Közmédia Év Embere Díját szakmai pályafutásával maradandó értéket teremtő, életművükkel a társadalomra és a kultúrára hatást gyakorló személyiségeknek adományozzák minden évben. A 99 éves zeneszerző a születésnapján, február 19-én vehette át az elismerést.
Az, hogy a Bartók Béla út mára azzá lett, ami, jórészt azoknak a kiállítótereknek és alkotóközösségeknek köszönhető, amelyek bő tíz éve visszacsempészték a kultúrát Buda első sugárútjára.
A Bartók Béla úti Kortárs Építészeti Központ falakat épít és bont egyszerre.
Régi terek újjáélesztéséről, a kortárs képzőművészet ijesztő voltáról és a halhatatlanságról beszélgettünk Mátyási Péter képzőművésszel, az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány elnökével.
A Bartók Béla út mára egy közösségre épülő kulturális kisvárossá nőtte ki magát, amelyben a vendéglátóhelyeknek is főszerep jutott. Gasztronómiai körképünk részeként látogattunk el a Kis Présház irodalmi kávéház és szórakozóhelyre, ahol a kávé mellé olvasmányélményeket és irodalmi programokat is kaphatunk.
A Bartók Béla út mára egy közösségre épülő kulturális kisvárossá nőtte ki magát, amelyben a vendéglátóhelyeknek is főszerep jutott. Gasztronómiai körképünk részeként látogattunk el a Gdańskba, ahol a múltból kóstolót, a jelenben pedig közvetlenséget kaphatunk.
A Bartók Béla út mára egy közösségre épülő kulturális kisvárossá nőtte ki magát, amelyben a vendéglátóhelyeknek is főszerep jutott. Gasztronómiai körképünk részeként látogattunk el a Bélába, ami jóval több, mint egy betűszó. A bár, étterem, lakás, és arborétum a környék színvonalas, mindig pezsgő, nyüzsgő helyszíne.