Az arany ember című regényből részleteiben is megismerhetjük a befagyott tavon való közlekedés szabályait, valamint a jég alatti halászat fortélyait. Eötvös Károly ennek ellenére állította, Jókai soha nem járt a téli Balatonnál. Vajon igazat mondott?
Ha megnéztük az összes karácsonyi filmet, megettünk minden rúd bejglit, és még maradt jártányi erőnk, érdemes felkerekedni, mert két ünnep között is bőven van mit felfedezni országszerte.
Hidegkút és környéke, a dörgicsei templomromok, Kapolcs malmai, a tapolcai Malom-tó és a Keszthelyi-hegység szőlőhegyi kápolnái. Őszi feltöltődésre és természeti élményekre vágyóknak is jó választás mindegyik.
Mintegy száz magyar filmet vetítenek az idei, ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában.
Mekkóstollak névre hallgat.
Egész emberi-történelmi tudásunk olyan esetleges, mint Oma elbeszélései. Bizonyos elemei összeillenek, mások nem. A képzelet által kiszínezett múlt – sőt: a jelen – egy-egy darabja néha felbukkan és fellobban, mint a láng, aztán elenyészik. Emlékek. Illatok. Kertek. Tárgyak. Könyvek. Lábnyomok. Töredékek Tihanyból.
Közel száz évvel ezelőtt Klebelsberg Kunó javaslatára alapították meg a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, amely számos szervezeti átalakulást és viszontagságot túlélve sikeresebben működik, mint valaha. A Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat alá tartozó, tihanyi székhelyű intézményben nemcsak magas színvonalú szakmai munka folyik, de egész évben várják a látogatókat is.
Természeti látnivalói és kultúrtörténeti nevezetességei mellett Tihanyt a Balaton egyik legnépszerűbb közösségi tere miatt is érdemes felkeresni. A Tihanyi Piac Placc egyik alapítóját, Peleskey Ákost kérdeztük.
Filmre kívánkozik a legendás Kelén hajó története, de filmre kívánkozik a mostani kapitányáé is, aki 41 éve került a fedélzetre. Németh Zsolt itt ismerte meg a feleségét, a gyerekeik is itt nőttek fel. A Balaton legrégebbi, jelenleg is használatban lévő hajóját a nácik elől csak az elsüllyesztés, a 80-as évekbeli szanálástól pedig Bujtor István verekedős filmjelenete mentette meg.
Régi vízimalomból otthon, istállóból vendégház, őshonos magyar gyümölcsfák, legelésző cikta juhok. Bók-Gallai Erikánál és Bók Tamásnál jártunk, a Bók Tanya és Vendégház idilljében, Hidegkúton, ahol tíz éve otthonra találtak.
Mindenkinek más jelent és ad a Balaton. Függ ez az évszaktól, attól, hogy merre járunk éppen, és mennyire vagyunk nyitottak az új élményekre. Sokan csak a nyári hangulatát ismerik a tónak, de egyre többen fedezik fel a hűvösebb időszakban is. A természetjáróknak a Balaton-felvidék, azon belül Tihany és Balatonfüred környéke többnapnyi izgalmas túraélményt tartogat.
A balatonfüredi iskolából induló együttes, a Parkside Boys meghódította a várost, útjuk pedig számtalan örök élménnyel és tanulsággal gazdagította nemcsak a tagokat, hanem az őket támogató közösséget is.
Az Országos Kéktúra 4. szakaszán a Balaton-felvidéken túrázunk. Keszthelytől Válluson és Lesenceistvándon át Tapolcáig közel harminc kilométeres távot gyűrünk le. Szép hegyvidéki, különleges hangulatú erdők alkotta szakasz ez a Keszthelyi-hegység keleti részének ösvényein haladva.
A 2024-es párizsi olimpián nyílt vízi úszásban aranyérmet szerzett sportoló és mestere is ezer szállal kötődik a királynék városához és a Balatonhoz.
Gondűzés táncházzal, a körforgás ünnepe Haydnnel, klasszikussá lett újévköszöntés a Müpában, örökzöldek csendje a téli Balatonon és ingyen nézhető filmklasszikusok. Évhajlító ajánlónk.
Az idősebbek máig nosztalgiával emlékeznek az Alsóörsöt Veszprémmel és rajta keresztül Győrrel összekötő vasútvonalra. Megszüntetésekor sok pletyka kelt szárnyra.
A legnagyobb mértékben a tavak melegedtek, közülük is leggyorsabban a Velencei-tó.
Lezárult a Balatoni Hajózási Zrt. főszezonja. A társaság hajói augusztus végére több mint kétmillió utast szállítottak, ami kiemelkedő eredménynek számít. A növekedéshez hozzájárultak az új hajók, valamint a gazdag programkínálat és a kedvezmények is.
A világ legjelentősebb földtani örökségeinek listájára került fel a magyarországi helyszín.
A legendás vitorlás, a Szent Jupát a „magyar tengeren” tér vissza hosszú pihenő után. A szeptember 4-i ünnepélyes vízrebocsátás alkalmából Fa Nándor és Gál József is mesélnek világkörüli útjukról