Nem kell a kortárs képzőművészet irányzataiban jártasnak lenni, például a gyulai művésztelep jelentőségét és több mint ötvenéves múltját alaposan ismerni ahhoz, hogy a gyulai szellemi körhöz szorosan kötődő Bodor Zoltán festményei, „időképei” elérjék azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek.
Az időkép kifejezés Novotny Tihamér művészeti írótól származik, azért idézem mindjárt az elején, mert megragadja a festmények kivételes kapcsolatteremtő képességének egyik fontos rétegét. Az időképek – szemben az időszerű képekkel, mint amilyenek például a szocialista realizmus alkotásai – évtizedeken és politikai korszakokon átívelve megőrzik értéküket. Mindenkor, bárkihez beszélnek.
Látvány után dolgozom.
Igyekszem reálisan, és a tőlem telhető érzékenységgel ábrázolni azt a világot,
amivel közvetlen kapcsolatban vagyok
– mondja képeiről Bodor Zoltán festőművész. El is érkeztünk a képek varázsának másik, talán az időképszerűségnél is fontosabb rétegéhez. A közvetlen kapcsolathoz. Ki mondhatja el ma, hogy közvetlen kapcsolatban van önmagával, ezen keresztül pedig az őt körülvevő világgal? Magától értetődően bírható képesség-e még a 21. században a létezés tökéletlen tökéletességének érzékelése?
Jártunkban-keltünkben, utazásaink során ez a láthatatlan világ úgy bukkan fel, és akkor válik láthatóvá, ha a tudat csendje beköszön, majd hirtelen ráismerünk. Mintha egy ablakon keresztül néznénk a mozdulatlan örökkévalóságba, a megállt időbe. Máskor pedig úgy bukkan fel, mint amikor az öntudatlan mély alvásból felébredünk, és lassan bontakozik ki a tudat fehér csendjéből az érzékelt világ, ahogy az ikon aranyából a szentek arca, vagy a fehér fotópapíron a kép
– írja fotóinak születéséről egy másik kortárs művész, Szaladják „Taikyo” István operatőr, filmrendező, fotográfus. Közel egyidősek. Fotói olykor akvarell papíron jelennek meg, akárcsak Bodor Zoltán festményei. Gondolatai nyomán pontosodnak a kérdések: ki él ma a tudat csendjében, ami a világgal való kapcsolathoz elvezet? Ki előtt tárul ki az a bizonyos ablak, ahonnan a megállt időt látni? Akárki is az, messziről érezni abból, ahogyan jelen van, vagy akár képekkel, festményekkel jelenlétet teremt.
Nézze meg válogatásunkat Bodor Zoltán festményeiből:
Bodor Zoltán Vácott január 22-én nyílt kiállításának címe – Ablakok és kilátások –, a valóság alázatos, szemlélődő szeretete is összeköti a fotós és a magyar fundamentálisan realista festészet egyik nagy alakja, Balogh Gyula tanítványa, Bodor Zoltán képi világát, a mögöttük húzódó szellemiséget.
Talán ez a szellemiség még jobban meghatározza a képeket, mint a Gyulai Iskola szellemi köréhez tartozó művészekre jellemző technikai tisztaság, a különleges tükröződések, tér- és reflexhatások láttatása. A képek tiszta tereiben – akárcsak a táj – önmagát jelenti az átjáróban a motorbicikli, a téren áthaladó férfi oldalán csüngő övtáska, a mobiljába feledkezve sétáló férfi, a társasház ablakából kivilágló fény és a csellón játszó nő előtt nyíló csokor virág is. Objektivitásra támaszkodó egyedi realizmus, amelynek egyértelmű vonása – Garami Gréta művészettörténész kifejezésével – a szeretetgerjesztő szemlélődés.
Önarckép
| Bodor Zoltán néhány éve a Dunakanyarban, Nagymaroson él, „érzésem szerint a világ közepén”. A megérkezés helyeként beszél róla, akár azok az alkotók, akik a szomszédos Zebegényben találtak társra a hely szellemében ahhoz, hogy művészetüket kiteljesítsék. Orvosnak készült, el is végezte az egyetemet, Balogh Gyula Munkácsy Mihály-díjas festőművésszel való találkozása viszont olyan meghatározónak bizonyult 1976-ban, amikor rajzszakkört keresett, hogy a festészet lett a valódi hivatása. „Félíves rajztáblát, csomagolópapírt, rajzszenet adott. Akkor volt ilyen eszköz először a kezemben. Másnap, mikor újra mentem, már ott volt Balogh Gyula, mondtam neki, hogy rajzolni szeretnék tanulni, biccentett, elkezdtük” – emlékszik vissza. |
A kiállítás március 1-ig látogatható a váci Madách Imre Művelődési Központban.
Bodor Zoltán: A Duna Zebegénynél (akvarell, papír 2023)
Olvassa el a Zebegényben alkotó művészekről készült cikkeinket is:
ZEBEGÉNY | Magyar Krónika
„Zebegényben megtaláltam a művészetem kibontakozásához szükséges minden élményt” – írta Szőnyi István festőművész. Nem ő volt az első, sem az utolsó, akit alkotásra késztettek a Dunakanyar ékszerdobozának macskaköves és kacskaringós utcái, vadregényes szigete, az erdős dombokról nyíló panoráma.
__________
Kiemelt kép: Bodor Zoltán – Reggeli pára (akvarell, papír, 2022)
