Aki tisztelegne a 100 éve született Darvas Iván emléke előtt, a sírját nem tudja felkeresni. A pár nappal 82. születésnapja előtt elhunyt művész hamvait ugyanis a család hazavitte, nyilvános temetést nem tartottak.
Ha nyughelyét nem is, de gazdag pályáját és fordulatos életét mindannyian ismerjük, fanyar mosolyát, elegáns, könnyed mozdulatait, kellemes hangját ugyanúgy. Azt talán kevesebben tudják, hogy ez a művelt, nyelveket beszélő, különlegesen tehetséges és szabálytalanul sármos színész élete nagy részében kívülállónak érezte magát. Például akkor, amikor orosz anyjával és magyar apjával Prágában élt. Nem volt sem teljesen magyar, sem orosz, sem cseh, még német sem, pedig német iskolába járt. A szülők kapcsolata nem volt nyugalmas, talán ezért sikerültek viharosra fiaik diákévei is. Az akkor még Szilárdnak hívott kamasz önéletrajzában leírta, hogy bizony hazudott, csavargott, még lopott is.
Aztán jött az áttelepülés, a háború, a színiakadémia, amit amúgy háromszor kezdett el, és egyszer sem fejezett be. Rátkai Márton így is felfigyelt rá, elvitte Várkonyi Zoltánhoz, aki gyorsan lehetőséget adott neki. Nem sokkal később a Madách Színházba került, akkor már Tolnay Klári társaként. Ők ketten szabálytalan, de boldog pár voltak évekig. Jött a Liliomfi, vagyis inkább berobbant, és a nézőkkel együtt az egész szakma számára egyértelmű volt: ez a fiatal, szemtelenül karakteres, kedvesen fanyar fickó egyszerűen zseniális.
A sok hányattatásban, a kevert és sajátos identitásban, a sehová sem tartozásban egyetlen ember volt, aki osztozott vele: a testvére, Attila, akit az ötvenes években kémkedés és hazaárulás vádjával tartóztattak le. Őt szabadította ki a börtönből 1956-ban, de hiába kérte a bátyja, nem tartott vele külföldre. Ugyanabba a cellába kerülsz majd, ahol én voltam, mondta neki Attila, és igaza lett. A színész maradt, éppen Hamlet szerepére készült, amikor jöttek érte.
Az egyik legnagyobb magyar színész 22 hónapot ült börtönben, és utána még évekig nem léphetett színpadra. 1963-ban engedték vissza a pályára. Először a miskolci, majd a József Attila Színházban állt újra nézők elé, két évvel később pedig visszatérhetett a Vígbe. Páger Antal, Sulyok Mária, Bulla Elma, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán mellé, vagyis méltó helyére. De színészi élete legjobb éveit elvették tőle.
Liliomfi volt és Rómeó, Antonius és Versinyin, Kárpáthy Abellino és Metternich. Minden húron játszott, nevettetni éppúgy tudott, mint meghatni. Két legemlékezetesebb filmszerepe a bizonyíték erre. Az egyik A tizedes meg a többiek, a másik Makk Károly filmje, a Szerelem.
A Várkonyi-féle Vígszínház az ő aranykorszakát is jelentette. Csehovval, Molnár Ferenccel, Tennessee Williamsszel és a pályája csúcsaként emlegetett szereppel Gogol monodrámájában, az Egy őrült naplójában.
Érdemes, majd kiváló művész lett, két Kossuth-díjat kapott, lemeze jelent meg, könyvet írt, és ami a legfontosabb: családot alapított. Harmadik házassága teljesen átrendezte az életét, ötvenéves elmúlt, amikor előbb lánya, majd fia született. Várkonyi halála után, akinek ízlése mértékadó volt számára, a Vígszínházat elhagyva a Művész Színházhoz csatlakozott, majd Szolnokon játszott.
A közmédia ezen a héten Darvas Iván több filmjét is vetíti, a Vígszínházban pedig június 14-én a Víg Társalgó című sorozat részeként emlékeznek rá. Egykori kollégái, Halász Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Lukács Sándor és Kovács István mesél arról, milyen volt vele próbálni és játszani. Egy biztos: nézni őt színpadon vagy filmen – örök élmény.
Kiemelt kép: Budapest, 1985. március 10. Darvas Iván színmûvész.
MTI Fotó: Farkas Tamás
