Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Máth Kristóf
A veszprémi Völgy Fagyizó kínálata meglepetést biztosan, csalódást semmiképpen sem okoz a betérőknek.
A Benedek-hegy lábánál, kolostorok és kertek ölelésében bújik meg a már több mint tíz éve töretlen népszerűségnek örvendő Völgy fagyizó. Póta Anett és Póta László tulajdonos házaspárnak Veszprém megunhatatlan. Ezt az élményt újabb és újabb díjnyertes fagylaltkülönlegességeikkel szemléltetik az erre járóknak. „Alföldi kis faluból származom, a szüleim egy utazásukon szerettek bele a Séd-völgybe. Annak reményében, hogy ezen a vidéken több lehetőségem lesz, velük tartottam. Pont a mellettünk lévő házba költöztünk” – mutat rá mosolyogva Anett a néhány lépésnyire található otthonukra. „Én pedig a mögöttük lévő házban nőttem fel” – teszi hozzá László, választ is adva arra, hogyan találtak egymásra.
„Addig-addig nézegettük a velünk szemben lévő romos kis épületet, míg a veszprémiek számára is vonzó szerepet álmodtunk neki” – meséli Anett. Ő a közös vállalkozás előtt vendéglátósként, később postán dolgozott, a cukrászmesterséget pedig már a Völgy kedvéért tanulta ki; férje herendi porcelánfestőként főállása mellett vesz részt a munkában.
A házaspár harmadik gyermekeként tekint az egész családot megmozgató üzletre. „Két nagyfiunk is aktívan kiveszi a részét a feladatokból, főként a nyári szünetben. Az eltelt években több mint kétszáz ízesítést találtunk ki, de a kínálatot persze a veszprémiek ízlése formálja” – mondja László. Díjnyertes lett a tökmagos-sós vanília és a borsos marcipán, és tavaly óta sláger a rozmaringos, mézes répafagylalt is. Utóbbihoz egy sült húsok mellé tálalt köret adta az ötletet; hasonló elven készült már baconösdatolya-, cserszegifűszeres- és sörfagyi is.
„Ebből is látszik, hogy igazából bármiből tudnánk fagylaltot készíteni” – nevet össze a házaspár. Évek óta őszinte lelkesedéssel és ugyanolyan minőségben alkotják meg klasszikus és különleges ízeiket. Nem meglepő tehát, hogy a Balatonról és jóval messzebbről is érkeznek kíváncsi kóstolók. „Az emberek gyorsan kötődnek a minőséghez, mi pedig hozzájuk. Nekünk az ad erőt, hogy visszatérnek hozzánk.”
Interjúalanyainkat – Lobenwein Norbert fesztiválszervezőt, Sena Dagadu énekesnő, Pindroch Csaba színművészt és Bősze Ádám zenetörténészt – arra kértük, hogy egymásnak adják a szót, így ahol az egyik beszélgetés véget ér, ott kezdődik is a következő.
Németlövő pusztatemplomát 1938-ban, az új istenháza megépítésekor hagyták fel a németlövői németek, a határőr íjászok utódai. Mementó a javából. Magna Hungaria sorozatunk kilencedik része.
Esther Kinsky német író a kétezres évek közepén a régóta nem működő battonyai mozit próbálta újraéleszteni, nem sok sikerrel. Magyarul újonnan megjelent könyvében arról ír, milyen alapvető változást hoz magával az, hogy immár kis képernyőkön, elszigetelt magántérben tekintjük meg a mozgóképeket.
Abba a szakadékba, amelybe Székely Magdát nyolcéves korában belelökték, lírikus is csak ritkán száll alá. Költészete a tragédia feneketlen mélységébe enged pillantani. Mégis: harmincadik évén túl már nem puszta reménnyel, hanem Isten szellemi megtapasztalásának jegyében haladt a földi létezés, egyben a költői megszólalás végső határai felé.
Interjúalanyainkat – Lobenwein Norbert fesztiválszervezőt, Sena Dagadu énekesnő, Pindroch Csaba színművészt és Bősze Ádám zenetörténészt – arra kértük, hogy egymásnak adják a szót, így ahol az egyik beszélgetés véget ér, ott kezdődik is a következő.
