Szerepeltek már ebben a múltba pillantó sorozatban katonalapok, ez is azok közül való. Nem csoda, éppen a nagy háború éveire esett a képeslapkultúra kiteljesedése, és a katonáktól várták leginkább, hogy hírt adjanak magukról. Ezt a lapot egy bizonyos Feri küldte Debrecenbe, Hodossy István úrnak, aki a levél fogalmazása alapján idősebb rokona, talán a nagybátyja lehetett. Ezt írta:
„Kedves bátyám és Irénke néni. Tudatom, nincsen semmi bajom, megérkeztünk Nagyszebenbe, de innen még tovább megyünk, majd írok onnan is. Kívánok jó egészséget! Tisztelem, csókolom Lajost, az ösmerősöket. Pistukát, Irénke nénit és bátyámat, szerető testvér és sógor. Isten velök és velem, Feri.”
Mennyi ideje volt arra, hogy megnézze ezt a szép várost? Meglehet, hogy alföldi, debreceni lévén idegenül érezte magát benne, mégis bizonyára élt az alkalommal. Talán még a képen látható Mészáros utcán is végig sétált, ahogy az a három katona, akik maguk is kimenősök lehettek. Megcsodálta a tisztára söpört utcákat, a rendezett házakat, a furcsa német világot ott az erdélyi hegyek ölelésében. Talán azt is tudta, hogy akkor már hét évszázada éltek ott a szászok, de már magyar és román szót is hallhatott bőven, hiszen abban az időben a húszezer szász mellett tízezer román és hétezer magyar is élt a városban. Azóta a szászok és a magyarok alaposan megfogyatkoztak, de az emlékük megmarad, amíg csak áll a világhírű gótikus székesegyház.
