A labdarúgó világbajnokság egyértelműen a legnagyobb sportesemény manapság, az első torna viszont még a Debreceni KASE-Szolnoki MÁV amatőr mérkőzést sem tudta kiszorítani a címlapról. Elvégre a magyar csapat nem volt érdekelt, Európából pedig nem a legacélosabb válogatottak vettek rajta részt. Pedig voltak itt érdekes történetek, amiket kár lenne elszalasztani!
Nekünk két országunk van: amiben élünk, és egy másik, egykor volt, ami a megszépítő emlékeinkben él. Ennek a másik Magyarországnak megkapó dokumentumai az előző századfordulón készült képeslapok, közülük válogat a Magyar Krónika sorozata. Ezúttal a nagyszebeni Mészáros utcán teszünk egy sétát.
A magyar vezetésű Geoastronomy projekt célja a napszerű csillagok körül keringő sziklás exobolygók részletes vizsgálata. A program nemcsak tudományos áttörést ígér, de új tananyagokkal és képzési programokkal a jövő kutatóit is támogatja.
A Mikulásgyár meghívására idén is Magyarországra látogat Joulupukki, a finn Mikulás, hogy mosolyt csaljon a gyerekek arcára a karitatív rendezvénysorozat keretében, mely 2024-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját.
Manapság szinte elárasztják az internetet a sokszor színvonaltalan útleírások, túraajánlók, blogposztok, de a print kiadványok között is nehéz jó útikönyvet találni. Aki szereti az ilyen könyveket, és a magyar történelem iránt is érdeklődik, annak John Paget Magyarország és Erdély című, közel 700 oldalas műve egész biztosan hosszú hetekre leköti majd a figyelmét.
Részletek és fotók a politikai magasságokat és mélységeket is megjárt Richard Nixon amerikai elnök hazánkban tett látogatásairól.