A népi jóslás fontos része a néphagyománynak, elődeink világszemléletén, illetve a mindennapi élettel és a természettel való kapcsolatán alapul. A sokszor kiszámíthatatlannak és bizonytalannak tűnő világban a rítusok segítettek eligazodni, az időjárás- termés- és szerelmi jóslással az élet számukra irányíthatatlannak, megismerhetetlennek tűnő területét próbálták kifürkészni.
Számos rítus az évszakok váltásához vagy jeles napokhoz kötődött, ezek segítettek a mezőgazdasági munkák tervezésében és a természet ritmusához való alkalmazkodásban. Közösségi eseményként került sor a karácsonyi vagy újévi jövendölésre, a lányoknak férjjóslásra a fonóban vagy tollfosztóban, ezek szórakozást is nyújtottak a hosszú téli estéken. A népi jóslás gyakran vallásos elemekkel, a szentek napjaihoz kötődő hiedelmekkel is keveredett.
A Magyar néprajz sorozat néphittel foglalkozó kötetében arról olvashatunk, hogy elődeink a jóslást vagy meghatározott eljárások szerint vagy bizonyos előjelek figyelembevételével végezték. Ez utóbbiak között volt olyan, ahol két mindennapi jelenséget véletlenül kapcsoltak össze, és a téves ok-okozati összefüggés állandósult. Volt olyan, ahol analógiás kapcsolat állt fenn a jel és jelentése, a jelenlegi és a bekövetkező esemény között, például elődeink hitték, hogy ha a „szalmásút” – a Tejút – jól látszik karácsonykor, sok szalma lesz, vagyis jó termés várható.
A parasztság által ismert előjelek leggazdagabb csoportja az égitestekhez, a fény- és hangjelenségekhez, az állatokhoz, az emberi testhez és annak különböző folyamataihoz, valamint a munkák során adódó véletlen eseményekhez tartozó előjelek. Bizonyos tárgyak, például a patkó véletlen megtalálása szerencsés előjelnek számított. A megszokottól eltérő, hirtelen bekövetkező események, például a tükör eltörése szerencsétlenséget jelzett.
A természetben élő, gazdálkodó ember nemcsak a légköri jelenségekből, égitestekből igyekezett az időjárást kideríteni, hanem ehhez az élővilágot is segítségül hívta. Elődeink jól ismerték az állatok viselkedését, ezért annak megváltozásából könnyen következtettek arra, hogy az időjárás is változni fog. Ha a macskát mosakodni látták, arra következtettek, hogy esni fog – akárcsak abból, ha a hangyák nyüzsögtek, a méhek hazarepültek, a bodobácsok tömegbe gyűltek, a békák hangosan kuruttyoltak vagy a fecskék alacsonyan cikáztak. A természeti jelenségekből és az állatok viselkedéséből való jóslásnak is általában a dolgok szokott menetétől való eltérés jelentette az alapját.
A mezőgazdasági munkák sikere az időjárástól függött, így fontosnak tartották azokat a népi megfigyeléseken alapuló jóslásokat is, amelyek segítségével az elkövetkező időszakot próbálták meghatározni. Elődeink hittek abban, hogy a szeptemberi esős időt még hosszú, meleg ősz követi, de számos jeles naphoz kapcsolódott időjóslás is. Úgy vélték, ha szeptember 5-én, Lőrinc napján süt a nap, az ősz további része is derűs lesz, a szeptember 8-ai, fecskehajtó Kisasszony-napi időjárásnak viszont az ellenkezőjére számítottak a következő hetekben. Szeptember 29-én, Szent Mihály napján a széljárást vették alapul, a keleti szél ugyanis kemény telet ígért. E napon az alapján is jósoltak, hogy elindultak-e már a fecskék, mivel ha még nem keltek útra, enyhe időre számítottak egészen karácsonyig. Az október 21-ei Orsolya-napi szép idő szintén azt jelentette, hogy karácsonyig marad az enyhe időjárás, október 26-án, Dömötör napján pedig a hideg szél a hosszú tél előjele volt, a november 1-jei enyhülés pedig hideg, havas telet jelentett.
Februárban az ősi télűző, tavaszváró ünnepkörhöz számos néphagyomány kapcsolódik, a farsangi szokások kialakulásának oka az emberek azon ősi félelmében gyökerezett, hogy a hideg, sötét és hosszú tél örökké fog tartani, és soha nem jön el tavasz, hacsak nem tesznek valamit annak érdekében, hogy megmentsék a Napot, és visszahozzák a földre a meleget és a fényt. Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kapcsolódó időjárás- és termésjósló hiedelmek közül a legismertebb szerint, ha a medve előbújik a barlangjából, és a napsütésben meglátja az árnyékát, akkor visszatér, és még negyven napig folytatja a téli álmát, mert addig tart még a hideg. E jóslás alapja, hogy ha február 2-án jó idő van, akkor későn tavaszodik, ha azonban esik a hó, fúj a szél, már nem tart sokáig a tél. Február 19-e, Zsuzsanna napja is időjósló napnak számított, ekkora pacsirta megszólalásából következtettek a tavasz közeledtére.
A tavaszhoz időjárásjósló szólások, valamint a paraszti életről, a földművelésről, az állattenyésztésről és a háztartás kérdéseiről szóló úgynevezett gazdaregulák is kapcsolódnak. A legismertebb ezek közül: „Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget” – a hiedelem szerint, ha ebben az időszakban kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható. Szintén jól ismert időjárásjósló szólás a „májusi eső aranyat ér”, ami azt jelenti, hogy az e havi csapadék nagyon hasznos, mert jót tesz a veteménynek és a gyümölcsfáknak. Az „őszit porba, tavaszit sárba”, „májusi sár aranyat ér” szólások szintén azon a népi megfigyelésen alapszanak, hogy a májusban hulló esőt bőséges termés, gazdag aratás követi. További népi megfigyelések: ha májusban erősen halljuk a békákat kuruttyolni, sok eső lesz, ha pedig májusban „a tölgy szépen virágzik, és a cserebogár rajta tanyázik”, gyakran hallhatunk majd mennydörgést.
Mind az özönvízszerű tartós esőzés, mind az elhúzódó szárazság súlyos következményekkel jár a termésre nézve. Június 8-a kiemelt esőjósló nap volt, úgy vélték, ha Medárd napján esik az eső, akkor negyven napig esni fog, ellenkező esetben pedig ugyanennyi ideig szárazság lesz. A negyven bibliai szám, számos helyen találkozunk vele az Újszövetségben és az Ószövetségben is, például Illés, Jónás vagy Mózes történetében. Ami pedig a Medárdot követő esős időszakról leginkább eszünkbe jut, az a negyven napon át tartó özönvíz, amelynek hosszára az Úr előre figyelmeztette Noét: „Mert még hét nap, és akkor negyven nap és negyven éjjel esőt bocsátok a földre, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amit alkottam.” (Ter 7,4) A termésért aggódó földművesek azonban nem véletlenül választották ki az időjárásjósló napokat, a regulák mögött ugyanis évszázados megfigyelés állt.
Kiemelt fotó: Németh Ildikó reprodukciója a Bükki Csillagda egyik fotójáról
