Mintha egy földönkívüli szemlélné Budapestet

Szöveg: Kéri Gáspár
Illusztráció: Marcus Goldson

A Széchenyi medencéjében

Bizonyára mindannyiunk számára ismerős az érzés, amikor egy idegen országba érve már-már a földön­kívüliek naiv rácsodálkozásával szemléljük az addig terra incognitának számító városok tereit, utcáit és házait, a bennük élők hétköznapjait. Sőt még annak is akkurátus figyelmet szentelünk, miként szemetelnek az utcán a helybéliek, hogyan fogják a kávéscsészéket és italospoharakat a napfényes teraszok és félhomályos kocsmák asztalainál, milyen módon ölelkeznek vagy veszekednek egymással a kapualjakban és buszmegállókban. Az ízek, illatok és szagok, a színek, fények és hangok lokális jellegzetességeiről nem is beszélve; ezek együtt adják ki kvázi földönkívüli mivoltunk számára a nagy egész képet.

Az eredetileg szobrásznak tanuló Marcus Goldson Angli­ából érkezett a kilencvenes évek elejének forgatagába, a szocializmus után rászakadt szabad világban lázasan önmagát kereső, ellentmondásokkal teli Magyar­országra. Budapesten letelepedve azonnal megfogta közép-európaiságunk hamisítatlan, se nem keleti, se nem nyugati egzotikuma, amit először a kívülálló rácsodálkozása, majd az évek múlásával a már a bennfentesekre jellemző éles megfigyelőképesség határozott meg – és határoz meg a mai napig. Mert ne legyenek kétségeink, Goldson bizonyos értelemben mára ugyanúgy egy lett közülünk, ahogy számosan azon alkotók közül, akik főként a dualizmus korában hazánkban letelepedve adtak hozzá fontos impulzusokat a magyar kultúrához.

Megfigyelései rögzítésének elmaradhatatlan eszköze virtuóz szabadkézi rajztudása. Amióta Budapestre érkezett, vázlatfüzetével járja a várost, hogy mindent és mindenkit megörökítsen, ami és aki felkelti érdeklődését. A 21. században különös jelentősége van annak, ha egy alkotó ennyire klasszikus módon, a jelhagyás hagyományos eszközeihez, papírhoz és grafithoz nyúl. A vázlatokat már a műteremben, akvarellel önti végső formába és alakítja autonóm képpé, hogy végül megkapjuk azt a színekben és tömény életszeretetben vibráló világot, ami a munkáit jellemzi. Marcus Goldson másik két nagy titka a pontos megfigyelés és az a szeretetteljes irónia, amivel életet lehel munkáiba. Ily módon tárgyilagosan hiteles képet ad mindarról, amit Budapest utcáin, kocsmáiban, közlekedési eszközein, jellegzetes fürdőinek medencéiben megfigyel, mindezt pedig saját szűrőjén átalakítva prezentálja nekünk. Ugyanez elmondható a képeit élettel megtöltő alakokról is. Minden egyes embert, vagy ha úgy tetszik, embertípust – a Józsefvárostól a Belvároson át Lágymányosig – a valóságból vesz, ám szereplőit már kedvére és az adott kép koncepcióját figyelembe véve variálja.

Goldson egyben a múló idő krónikása, amit mi magunk is felfedezhetünk, ha centiméterről centiméterre vizsgáljuk képeit. Említett precíz megfigyelőképessége segítségével olyan utcarészleteket, kocsmákat és kávézókat is megörökített, amelyek ma már nem léteznek, vagy ha igen, a felismerhetetlenségig átalakultak. Hasonlót tapasztalunk a tárgyi világ, a ruházatok, sőt az évtizedek során megállít­hatatlanul átalakuló szokásaink változásai kapcsán is: a folyamatosan gyarapodó Budapest-sorozatban mindez nagyon jól megmutatkozik. Goldson világa elvarázsol bennünket, miközben nem győzünk elmerülni képei igazságtartalmában – egy létező és nagyon szerethető magyar valóság tükrei ezek.

Budapesten letelepedve Goldsont azonnal megfogta közép-európaiságunk hamisítatlan, se nem keleti, se nem nyugati egzotikuma

Uránia mozi

Csendélet, Sobieski János utca

My neighbourhood

Bartók Béla út

Túró Rudi

Művész Kávéház

Fény utcai piac

A Széchenyi medencéjében​

Hasonló tartalmak

Bükkszentkereszt felett az ég

A Tejútrendszer megunhatatlan látvány, nem lehet betelni a benne lévő gyönyörű színekkel, formákkal – mondja Faigel Gyula. A világszerte elismert szilárdtestfizikus nyugdíjasként szeretett bele a csillagászatba, és örökké kíváncsi tudósként ezt sem vette félvállról: két-két obszervatóriumot épített Budakalászon és Bükkszentkereszten, hogy tanulmányozhassa a bolygókat, a Napot, a csillagközi ködöket, a galaxisokat.

„A vállamon ül, és minden ajtót kinyit” – Piacportrék 2. / ZongoráZooo

A digitális ember kontaktokat gyűjt, miközben az életében egyre kevesebb az igazi találkozás. A Fény utcai piac megőrzött valamit abból a korból, amikor a piacozó ismert minden arcot a standokon – és nemcsak vásárolni, hanem beszélgetni is lejárt. Itt nem arctalan tömeg hömpölyög: az emberek keresik egymás tekintetét. Szatyraikban történetek lapulnak – csak meg kell állni, és el is mesélik. Farkas Zoltán ZongoráZooo portréja.

Színes világ – őszinte képek a Kult7-ben

Lehet-e egyszerre esendő és érvényes egy festészet?
Ráczné Kalányos Gyöngyi képei nem technikai tudásukkal, hanem őszinteségükkel ragadják meg a nézőt a Nemzetközi Roma Nap alkalmából rendezett kiállításon.

A hűtlen vár 1.

Melyik Magyarország legészakibb erődítménye? A MCC Magyar Összetartozás Intézetével közös sorozatunk, a Magna Hungaria harmadik része.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!