Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Máth Kristóf
A veszprémi Stamp alkotóprogram szakmai vezetőjével, Berta Barnával és oktatási programvezetőjével, Berta-Szénási Pannával beszélgettünk.
„Veszprém a gyerekek városa is. Érdemes figyelni rájuk és támogatni őket abban, hogy meg tudják fogalmazni a lakóhelyükkel kapcsolatos igényeiket, ötleteiket” – vallja Berta Barna és Berta-Szénási Panna. A négygyerekes házaspár nem csak szülőként ért a kisgyerekek és a kamaszok nyelvén, immár tizenhat éve tart foglalkozásokat és táborokat, hogy az új generáció tagjai megtapasztalhassák a kétkezi alkotás örömét, miközben fejlesztik művészi és kreatív képességeiket.
„Az első gyerektáborokat még egyetemistaként tartottuk barátommal, Huszár Andrással – idézi fel a kezdeteket a Mome formatervezés szakán végzett Barna. – Az volt az elképzelésünk, hogy úgy foglalkozunk a gyerekekkel, ahogy mi tanultunk az egyetemen. Így a formatervezéstől kezdve az animáció, a fotó és a grafika világán keresztül a textil-, kerámia-, illetve ékszertervezésig mindenbe bevezettük a résztvevőket. Fontosnak tartottuk, hogy a diákok a maga teljességében lássanak át egy-egy folyamatot az ötlet megszületésétől a buktatók megoldásán át egészen addig, hogy bemutatják a többieknek az elkészített darabot. Ösztönösen különböző élményalapú módszereket használtunk, majd egyre tudatosabban alkalmaztuk a készségfejlesztő technikákat és dolgoztuk ki a program pedagógiai hátterét. Szerettük volna a kreativitást vonzó alternatívaként felmutatni az öncélú kütyüzéssel és az egészségkárosító szokásokkal szemben, ezért lett Design és Egészség Modell, azaz Demo az egyesületünk és a programunk neve.”
A táborokkal és tehetséggondozó foglalkozásokkal Barnáék bejárták az országot, és a határon túl is számos helyre eljutottak, mígnem Barna rádöbbent, hogy szülővárosában, Veszprémben még nem tartott semmilyen alkalmat. Ekkor hívták életre az egyesületen belül a Stamp projektet. A fiatalok ennek során otthonuk és iskolájuk környékét bejárva oszthatják meg gondolataikat, majd olyan tárgyakat tervezhetnek és alkothatnak, amelyekkel fejlesztik, színesítik és gazdagítják a várost.
„Nagy felismerés volt számunkra, hogy a gyerekek nem élik meg az utcai tereket, nem tudják, mit érdemes nézni egy épületen, nem értik, egy városrész kialakításának mi lehetett a célja” – magyarázza Berta-Szénási Panna. Miután felmérték a fiatalok tudását, a házaspár a Veszprém Megyei Honismereti Egyesülettel olyan helytörténeti sétákat szervezett, amelyeken a gyerekek szabadon szaladgálhattak, miközben az éppen látott helyről, házról kaptak információmorzsákat, majd megfogalmazhatták, milyennek találják az adott környéket. A megfigyelt stílusjegyek alapján mind a hét városrész fiataljai készítettek fából egy rollert, amellyel terveik szerint mindannyian eljutnak majd a kijelölt találkozópontig. „Az ötlet abból fakadt, hogy a veszprémi iskolák nem nagyon kapcsolódnak egymáshoz, és ezen változtatni szerettünk volna” – magyarázza a pedagógia- és filozófiatanár Panna.
A városban tartott nyilvános workshopokat két helyszínre – az óvárosi részre és a lakótelepek világára – álmodták meg. A kurzusokon a gyerekek igényei alapján, a helyi értékekből inspirálva készítenek különféle tárgyakat. A tavalyi óvárosi kurzuson például a Márkus lépcsőt választották ki. Az eldugott, sikátorszerű kis lépcsőn a gyerekek sokáig szoktak üldögélni tanítás után. A foglalkozáson fából ácsoltak olyan piknikbútorokat, amelyekkel meghosszabbíthatták az ülőfelületet, ráadásul a színes tárgyak feldobták a szürke bazaltköveket.
A program hosszú távú hatása megkérdőjelezhetetlen. Azok a gyerekek és fiatalok, akik lehetőséget kapnak arra, hogy már diákként bekapcsolódjanak a városukkal kapcsolatos tartalmas és élményteli párbeszédbe, megfogalmazhassák igényeiket és ötleteiket, szorosabban kötődnek hozzá, és felnőttként is elkötelezettek maradnak iránta.
Miért kell tudnunk önmagunkhoz kapcsolódni ahhoz, hogy másokhoz is kapcsolódhassunk? Milyen minőségű harmadik helyek segítenek a népbetegséggé váló magány oldásában? Mit jelenthet „a fügefa alatt”, és ki hogyan találhatja meg a saját fügefáját?
A humor, ha nem is sík-, inkább kissé domború, ahogy mondani szokás, „görbe” tükörként mutatja meg, hogyan látjuk egymást és önmagunkat. Társadalmi korkép és kórkép. A téma különböző értelmezéseiről, a humor történetéről Nemesi Attila László egyetemi docenssel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánhelyettesével, a Magyar Nyelvészeti Tanszék vezetőjével beszélgettünk.
Április 12-ig látogatható az Árva – A történelem torkában című kiállítás a Kiscelli Múzeumban. A Nemes Jeles László filmjéhez készült tárlat egyfajta kísérőelem, kedvcsinálóként is értelmezhető, de talán többet mond azoknak, akik már látták az 1957-ben játszódó filmet.
A Budapesti Történeti Múzeum új kiállítása nem csupán azt mutatja be, hogyan járultak hozzá a magyarok az űrkorszak tudományos-technikai sikereihez, de azt a futurista-utópikus távlatot is megnyitja előttünk, amely a nyugati és keleti blokkban egyaránt megmozgatta az emberek képzeletét.
Négy embert kérdeztünk meg arról, hogy az intézmény, illetve kezdeményezés, amelynek életében, szervezésében részt vesznek, hogyan válhat harmadik hellyé. Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egy közösségi kert, egy múzeum, egy könyvtár vagy egy táncház képes legyen élettel megtölteni a teret?
