Egy kiszáradt, tizenhárom ágú eperfa volt az aradi vértanúk tiszteletére állított első emlékmű. Barabás Péter helyi asztalosmester jelölte meg vele a szabadságharc mártír katonai vezetői kivégzésének helyét. Azon a helyen ma egy obeliszk áll. A híres és immár a hungarikumok közé sorolt látványos és emelkedett szoborcsoportot jóval később, 1890. október 6-án avatták fel huszonötezer ember jelenlétében.
A gondolat, hogy a nemzet tisztelegjen a hős tábornokok előtt csak a kiegyezés után fogalmazódhatott meg nyilvánosan, de utána nem sokkal már szoborbizottság alakult, pályázatot írtak ki, és a tizennégy beérkezett pályamunka közül ki is választották a kor jeles szobrászának, Huszár Adolfnak a tervét. Egy főalak és négy mellékalak, körbe a tizenhárom kivégzett hős arcképe – ez szerepelt Huszár rajzain. A művész neki is látott a munkának, ám 1885 januárjában váratlanul meghalt.
Ekkor bízták meg a szobor elkészítésével a mindössze 27 esztendős Zala Györgyöt, aki Huszár tanítványa volt, és az iránta való tiszteletből meg is tartotta a kompozíció fő elemeit. Így született meg a szobor tetején magasodó allegorikus nőalak, Hungária, aki Mátyás sisakját és Szent Margit koronáját viseli, Szent István kardjára támaszkodó bal kezében Mátyás pajzsát tartja, jobbjával pedig magasra emel egy babérból és tölgyfalevelekből font koszorút. Dicsőség a hősöknek! – hirdeti az aradi Hungária. Alatta a négy égtáj felé fordulva látható az ébredő szabadság, az áldozatkészség, a harckészség és a haldokló harcos alakjai.
Zala György ezt a szobrot még nem abban a villában készítette, melyet a Stefánia úton épített fel, négyszáz négyzetméteres műteremmel, tizenöt méteres belmagassággal. Pedig befért volna a szobor, amely nem egészen tizenkét méter magasra nyúlt, a talapzata pedig kilenc méter széles.
Az ünnepélyes avatásra 1890. október 6-án, egy szép napfényes őszi napon került sor, hatalmas tömeg, sok-sok illusztris vendég jelenlétében. Reggel gyászistentiszteletet tartottak a minoriták templomában, onnan mentek a vendégek az akkori Szabadság térre (ma Avram Iancu tér), ahol a Városháza is állt. Ott tartották 1849 augusztusában az utolsó országgyűlést, melyen Kossuth teljhatalommal ruházta fel Görgeyt.
Az ünnepségre a szervezők meghívták Kossuth Lajost is, de nem érkezett meg, viszont erre az alkalomra küldte haza rögzített hangüzenetét, ez az egyetlen dokumentum, amelyen hallani is lehet a forradalom vezetőjét.
Ha Kossuth nem is, de Damjanich özvegye, Schweidl lánya, Leiningen-Westerburg fia, a Pöltenberg és Lázár család tagjai jelen voltak Arad központjában. Ott volt még Klapka György, Munkácsy Mihály, Stróbl Alajos és sokan mások.
Az első beszédet a város kiváló polgármestere, Salacz Gyula mondta, az ő vezetése alatt alakult ki a város mai képe a hosszú korzóval, a palotákkal, a gyarapodás megannyi bizonyítékával. Beszéde közben hullott le a lepel a szoborról, majd elhangzott a Himnusz, és Zala György is szólt az egybegyűltekhez. Kétszáznyolcvannyolc koszorú borította el a talapzatot, és már délután fél négy is elmúlt, mikor az ünneplők elindultak a kivégzés helye felé, hogy ott is tartsanak egy rövidebb megemlékezést.
Zala György pályáján is mérföldkövet jelentett az alkotás, utána kapott megbízást többek között a Parlament elé felállított Andrássy Gyula-lovasszobor elkészítésére, és az ő munkája a millenniumi emlékmű főalakja, Gábriel arkangyal.
A magyar golgotán, Aradon a tizenhárom vértanú emlékét 1925 nyaráig hirdette Zala György szoborcsoportja. Pontosabban 1923-ig, mert akkor már bedeszkázták, hivatalosan azért, hogy az impériumváltás csatározásaiban nehogy megsérüljön. 1924-ben a magyar és a román állam megegyezett abban, hogy a szobrot Magyarországra szállítják, ám a román fél váratlanul új követelésekkel állt elő. Kárpótlást kértek érte, jelentős műtárgyakat, például Bocskai István koronáját, amely szerintük őket illeti. Így az alkuból nem lett semmi, a szobor maradt, illetve úgy maradt, hogy ment. Először egy lovardába vitték, ott ponyvával letakarva, darabjaira szedve várt sorsára, majd az aradi vár vársáncába száműzték.
2004 áprilisában került vissza, de nem eredeti helyére, mert ott azóta a román haza hőseinek emlékműve magasodik. A magyar szabadságharc tizenhárom vértanúja szobra előtt ma a Tűzoltó téren tiszteleghetünk, és, hogy tisztelgünk is, azt koszorúk és nemzeti színű szalagok sokasága mutatja.
