Immáron 23. alkalommal kerül sor a Múzeumok Éjszakájára, Magyarország legnagyobb kulturális eseményén több mint 400 helyszínen, közel 2500 programmal várják az érdeklődőket. A rendezvényhez ez alkalommal is csatlakoznak a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) tagintézményei, izgalmas, tematikus programokkal. A 42 tagintézmény közül az idei Múzeumok Éjszakáján 29 vesz részt saját programokkal – köztük olyan országosan ismert múzeumok, mint a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum.
A 2025-ös tematikus év Jókai Mór születésének 200. évfordulója köré szerveződik. Jókai világa egyszerre idézi a romantikus regények hangulatát, a szabadságharc hevét, a fantasztikus irodalom képzeletgazdagságát és a kalandregények izgalmát. Ahogy Móricz Zsigmond fogalmazott: „Jókai a magyar levegő.” A részt vevő múzeumok ezt a sokszínű szellemiséget igyekeznek közel hozni a látogatókhoz – kortárs értelmezésben, interaktív formában.
A kínálatban irodalmi és művészeti programok, formabontó performanszok, rendhagyó tárlatvezetések, kéziratok, levelek, különleges tárgyak bemutatása, valamint kézműves foglalkozások is helyet kapnak. A látogatók betekintést nyerhetnek Jókai műveinek természettudományos és gasztronómiai vonatkozásaiba, nőalakjainak ábrázolásába, valamint abba is, hogyan tükröződnek írásaiban a 19. század társadalmi és tudományos felfedezései.
Tárlatvezetéseken találkozhatunk például dr. Farkas Levente Andrással és Szálinger Balázzsal, koncertezik a Sebő együttes és a Mordái, a beszélgetések vendégei között pedig ott lesz Borbás Marcsi, Gundel Takács Gábor és Vecsei H. Miklós is. Az este során TED-szerű előadások, színházi és bábszínházi produkciók, csillagászati bemutatók, régészeti nyomozójátékok és más különleges élmények gondoskodnak arról, hogy mindenki megtalálja a maga Jókai-világát.
Válogatott Jókai tematikájú programok az MNMKK tagintézményeiben:
Budapesti helyszínek:
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum: irodalmi kvíz, szerencsekerék, képpárosító játékok Jókai műveihez kapcsolódva.
Magyar Nemzeti Múzeum: mini tárlatvezetés Jókai Mór és a 19. század – Egy író a történelem sodrában címmel.
Magyar Természettudományi Múzeum: Madarászat Jókai korában, valamint Ásványok és kőzetek Jókai műveiben.
Országos Széchényi Könyvtár: zseblámpás raktárséta Jókai hírlapírói hagyatékával.
Petőfi Irodalmi Múzeum: beszélgetés Szécsi Noémivel és László Ferenccel Jókai és a nők témában; séta Jókai kertjének nyomában.
PIM Mesemúzeum: kézműves-foglalkozás Jókai Leaotungi emberkék című műve alapján, kínai motívumokkal.
Ráth György-villa: Jók-AI – irodalmi kvíz mesterséges intelligenciával.
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum: előadás Jókai és a csillagászat kapcsolatáról, valamint kalendáriumi titkok irodalmi megközelítésben.
Vidéki helyszínek:
MNM Báthori István Múzeuma (Nyírbátor): előadás Jókai életéről és a szabadságharcról.
MNM Palóc Múzeuma (Balassagyarmat): előadás Nagy Iván és Jókai kapcsolatáról; a Szaffi című rajzfilm vetítése.
PIM A Magyar Nyelv Múzeuma (Széphalom): gasztrotúra záróprogram a Kazinczy-kertben.
PIM Kazinczy Ferenc Múzeum (Sátoraljaújhely): irodalmi felolvasóest zongora- és fuvolakísérettel.
A Múzeumok Éjszakája részletes programbontása itt található: 200 éve született Jókai Mór | Múzeumok Éjszakája – 2025. június 21.
Nyitókép: Múzeumok Éjszakája