A nagybányai művésztelep 1896-os megalakulásával szinte egy időben Kőrösfői-Kriesch Aladár körül is művészekből álló csoport verődött az erdélyi Diódon. A fiatal alkotók hasonlóan látták a világot, szerették volna a hétköznapi életet és a művészetet közelebb hozni egymáshoz. Csoportjuk végül a fővároshoz közel telepedett le, megalapítva a gödöllői művésztelepet. Sajnos a telep mára jócskán átalakult, nyomait néhány ház és utcatábla őrzi csak. Történetét azonban érdemes megismerni, például a Gödöllői Városi Múzeum állandó, e témának szentelt kiállításán.
A gödöllői művésztelep
A telep nagyjából húszéves működése során megannyi művésznek otthont adott, s még többen voltak, akik egy-egy munka miatt látogattak oda hosszabb-rövidebb időre. Az alapító, Kőrösfői-Kriesch Aladár 1901-ben vett házat Gödöllőn, ekkorra datálhatjuk a művésztelep létrejöttét. Mindvégig ő és az 1908-ban ideköltöző Nagy Sándor voltak a telep vezető mesterei.
1905-ben szövőműhely alakult a nagyközségben, ami hosszabb időre meghatározta a környék sorsát: sok művészt vonzott a telepre a messze földön híressé vált műhely. A szövőműhely ismertté válása után költözött Gödöllőre többek között Belmont Leó, Moiret Ödön, Zichy István és Raáb Ervin. Bár nem telepedett a községbe, gyakran megfordult ott például Medgyaszay István és Toroczkai Wigand Ede is.
Élet a telepen
Az igen színes, széles látókörű művészek többsége korábban tanulmányokat folytatott valamelyik európai nagyvárosban – Bécsben, Párizsban, Rómában, Berlinben –, és később is aktív kapcsolatot ápolt külföldi, vagy külföldön élő magyar alkotókkal. Telepalapításuk bizonyíték arra, hogy szerettek volna távolodni a városi közegtől, keresték a „tiszta forrást”, nosztalgikusan gondolkodtak a vidéki Magyarország értékeiről, vonzódtak Erdélyhez, az ott még erősebbnek mutatkozó falusi közösségek sajátosságaihoz. Fontosnak tartották a kertművelést, kiapadhatatlan forrásként szolgált számukra a népművészet; járták az országot, példa volt előttük Kalotaszeg kincse. Eszméikről legkonkrétabban grafikáikon vallottak, tolsztojánus, buddhista, teozófus tanokat fogalmaztak meg. A 20. század elejéről beszélünk: az Európában teret nyerő irányzatok, eszmék nagy hatást gyakoroltak e művészközösségre is.
A műveikben visszaköszönő értékrend a hétköznapi életükben is fontos volt. A telepen többnyire művészházaspárok éltek, több férfi a szövőiskola művésznői között talált párra. Tehetséges asszonyok éltek itt, például Undi Clara, Boér Lenke, Frey Vilma vagy Kriesch Laura. Ők maguk is alkottak, a művészetben egymás partnerei voltak, emellett nyitottak voltak az újításokra is. Modern szemléletük megjelent az egymáshoz való viszonyban, a családi élet kialakításában de még az öltözködésükben is.
A házakban, amelyeket Medgyaszay tervezett számukra, a központi helyiség a hall volt, itt nyílt lehetőség a családtagoknak közösen étkezni, dolgozni vagy akár vendégeket fogadni. Újító szemlélet volt ez az egymásból nyíló szobák, folyosószerű házak idejében, ahogyan az is, hogy a bútorokat a funkcionalitás és az esztétika igényeinek is megfelelve tervezték, választották ki. Fennmaradt használati tárgyaik között láthatunk például egy rendkívül rövid lábakon álló karosszéket, mert egy alacsony nő házába – név szerint Kriesch Laurának – szerintük ilyen dukált. Egyébként feljegyzések szerint Kriesch Laura volt például az egyik első nő, aki megtagadta a fűzőviselést. Fennmaradt fotók alapján látszik: nem a korabeli, élre vasalt ruhák divatjának hódoltak, inkább lenge, egyszerű szabású holmikban, a kisebbek sokszor mezítláb jártak.
A művészek gyereknevelési elveikben is eltértek a kor átlagától, nem voltak didaktikusak, inkább megengedő szemlélet jellemezte őket. Fontosnak tartották, hogy idejekorán megismertessék a művészeteket a kicsikkel is: hangversenyeket, jelmezbálokat szerveztek nekik, és ügyeltek arra, hogy a gyerekszobákban is megjelenjenek – játékokon, faliszőnyegeken, mesekönyvekben – a különböző művészeti irányzatok. Undi Mariska bútortervező a gyerekek szükségleteit figyelembe vevő gyerekbútorokat tervezett, amelyek formáit a népi bútorművészettől kölcsönözte.
Híres gödöllői műalkotások
A művésztelep lakóinak hatása a település határain bőven túlnyúlik. A marosvásárhelyi Kultúrpalota oldalhomlokzatán látható mozaik Nagy Sándort dicséri, ahogyan a Medgyaszay István tervezte veszprémi színház falán is az ő sgraffitóját láthatjuk. A vásárhelyi kultúrpalota előcsarnokának mennyezetét Körösfői-Kriesch Aladár festette, akinek egy másik, A művészet forrása című freskóját megtekinthetjük a budapesti Zeneakadémián. A munkái iránt érdeklődők a Kerepesi úti temető árkádos sírboltjának kupolamozaikját se mulasszák el felkeresni; ezen erdélyi épületet vizionált az alkotó a mennyei Jeruzsálembe. A Nagy Sándor tervezte ablaküvegek egy része – melyeket Róth Miksa készített el – a lipótmezei gyógyintézet kápolnáját díszítette egykoron.
A Gödöllőn készült szőnyegek némelyike túlzás nélkül bejárta a világot: mint a helyi tárlat vezetője elmesélte, érkezett már hozzájuk turista Japánból, célirányosan a gödöllői művésztelepen készült szőnyegeket keresve. Mint a messziről jött vendég elmondta, náluk otthon, a városi múzeumban is van ilyen, és szeretett volna utánajárni, honnan való…
Forrás: Gellér Katalin A Gödöllői művésztelep című tanulmánya
Kiemelt kép: Körösfői-Kriesch Aladár – Wikimedia
