A Duna, ahol három ország találkozik
Baranya vármegyében járunk, Mohács után, Kölked településtől délkeletre, ott, ahol a Duna elhagyja Magyarországot és átkanyarog Horvátországba és Szerbiába. Itt, az egykori Duna-főág, a Külső-Béda-holtág egy alig két méter széles köldökzsinóron (alig két méter széles csatornán) keresztül érintkezik a Dunával, és egy kilométer hosszú kőszórás, párhuzammű zárja el a Nagy-Dunától a kilátást. Ezen a kőszóráson helyenként megtelepedtek már a fák is, néhol azonban megbontották, hogy a víz szabadon áramolhasson Magyarország utolsó előtti dunai szigete, a Gabriella mellett.
Fotó: Földházi Árpád
A Gabriella-sziget születése
A sziget kialakulása, mint minden esetben, egy hosszú folyamat eredménye, időpontjára éppen ezért nehéz pontos választ adni. 1911-ig még Béda néven volt ismert, harminc évvel később azonban, titokzatos módon, már Gabriella-szigetként tartották számon. A Béda-sziget még a Béda-kanyarulat levágása előtt, emberi beavatkozás nélkül alakulhatott ki, az említett párhuzammű pedig konzerválta az utókor számára. Érdekes módon a Gabriella-sziget mellékágát Digáncsnak hívják, amely egy szomszédos földrajzi névről öröklődött át. Digáncs tulajdonképpen egy félsziget, a Dunántúl része, a Kölked külterületén található Erdőfűhöz tartozik, amelyet a két egykori Duna-főmederből leválasztott holtág határol: a Külső-Béda és a Bok.
A narválpáncél, amely elzárja a múltat
Az emlegetett kőszórás jellegzetes narválalakot kölcsönöz a szigetnek, mint egy hosszú agyar, úgy zárja le a levágott Béda-holtágat – majd rövid távon folytatódik a sziget külső és belső oldalán, mintegy páncélt borítva a narvál fejére, nehogy a Duna sodrása elmossa. Ez a páncél amellett, hogy védi a szigetet, megközelíthetetlenné is teszi egyben. Északról száraz lábbal nagyon nehéz átkelni, a baranyai partoldal pedig igen meredek, süppedős és iszapos, ráadásul alámosott is, miközben a sziget déli csúcsán kiülepedik a finomszemcsés hordalék.
Csónakkal, drónnal a rejtély nyomában
Célszerű tehát csónakot vagy drónt használni, így a mellékágban szunnyadó roncsokat jobban meg lehet közelíteni, tekinteni. Az első roncs a dunántúli part árnyas fái alatt pihen, mindössze az orra látszik ki az üledékből. A második a kőszórás tövében található. Ebből több minden látszik, nem süllyedt olyan mélyre, mint a társa. Úgy tűnik, már minden mozdíthatót elvittek róla, csak a csupasz, törött vas hajótest maradt, amely immár hatvanöt éve dacol az elemekkel Digáncson. A harmadik roncs nehezen kivehető, csak megfelelő vízállásnál mutatja meg magát.
Háborús aknák vagy baleset?
Először azt gondoltam, az itt megrekedt hajók eredetileg követ szállítottak a zárás megépítésekor, majd valamiféle baleset következtében örökre itt maradtak. Más információk szerint szövetséges légitámadás végzett az itt megbúvó MFRT-uszályokkal (Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság) 1944 őszén. A front közeledtével az ellenséges légitámadások elaknásították a Duna egyes szakaszait, hogy akadályozzák az utánpótlás szállítását vagy a visszavonuló csapatok menekítését. Kutatások szerint 1944. áprilistól októberig hullottak az aknák a Vickers cég Wellington repülőgépeiről a Csallóköztől az Al-Dunáig. Közel 1400 aknáról van tudomásunk, ebből közel 150 uszályok alatt robbant fel. Elképzelhető tehát, hogy a digáncsi roncsok ennek a légi-vízi háborúnak az utolsó emlékei.
Fotó: Földházi Árpád
Olykor, főleg kisvizek idején, a múlt darabkáinak környéke ismét benépesül, kíváncsi helybéliek járják be a kiszáradt medret, másznak fel a hajótestekre. A roncsok valódi történetét azonban csak találgatni lehet, titkaikat már végérvényesen átadták a folyónak.
• • •
