Lángoló mennyezet
Kevés szentélyben maradt meg olyan sűrítetten a magyar falusi középkor misztikája, mint a felvidéki Csécs község református templomában. Magna Hungaria sorozatunk tizenkettedik része következik.
Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Földházi Árpád
Az Óváros téren álló Rosenberg-ház központi épülete és a Kunszt!-nak hála, közösségi központja is Veszprémnek.
„Jó látni, ahogy az előző munkáim, sőt az egész pályafutásom kiteljesedett egy helyszínen” – néz körbe Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész az általa meg- és újjáálmodott Kunszt! közösségi térben. Veszprém legkorábban nyitó reggelizőjében és dizájnboltjában „arra biztatjuk a környékbelieket és a kirándulókat, hogy jöjjenek, nézelődjenek, és éljék meg ezt a különleges helyet minőségi ízek és programok kíséretében” – mondja a vezető. Izgalmas és értékes feladatnak érzi, hogy újra tartalommal tölthet meg egy, korábban a múltjához képest méltatlan állapotba sodródott épületet.
Az Óváros téren álló Rosenberg-ház a múlt század elején zajló térrendezés óta központi eleme Veszprémnek. Nevét híres lakójáról, Rosenberg Jenő tiszti főorvosról kapta, akit önzetlensége okán a szegények gyógyítójaként is tiszteltek. A ház később több boltnak és szalonnak is otthont adott, az Utcakép fejlesztési program előtt pedig egy kétes hírű pékség működött a falai között. „Emlékszem, egy munka miatt érkeztünk a városba a családdal, amikor a gyerekeimmel észrevettük a régi szecessziós mintázatot a homlokzaton. Közösen kezdtük találgatni, mi lehetett itt száz évvel ezelőtt. Ennyi elég volt ahhoz, hogy elinduljak a pályázaton” – meséli az idejét a mai napig a Balaton és a főváros között megosztó Andrej.
A képzőművész nem is tudna szigorú keretek között dolgozni: húsz évvel ezelőtti indulása óta arculatkoordinátora az A38 Hajónak, emellett számos más tervezői, illetve oktatói feladatot vállal. „A hajó stábjának köszönhetem ezt a kevesek által elérhető kreatív szabadságot: így születhetett meg a Kunszt! előzményének tekinthető Art Hekk balatoni képzőművészeti projekt gondolata is, melynek elnevezése a valós-valótlan világ vegyítéséből keletkezett. Ennek fontos része a hal alakú, Jónásnak keresztelt mozgó közösségi tér, amely egyszerre bolt, kiállítótér, workshophelyszín vagy amit épp belelátunk.”
Néhány évvel ezelőtt pedig a veszprémiek örömére az Óváros térre is megérkezett a meghekkelt valóság – először az Art Hekk, majd nemsokára a Kunszt! formájában. „Innen is látszik, hogy az életemben valahogy minden a családi igényekből, ötletekből alakul ki. A Jónást is a gyerekeimnek építettem, és a Rosenberg-ház akkor még pékséget nyitó ajtaján is együtt léptünk be, majd álmodtuk tovább a helyet.” A megvalósításhoz pedig, ahogy az Andrejnél alapvetés, belevittek egy kis csavart: színt, személyességet, humort, karaktert.
A Kunszt! belső tereiben visszaköszön például a külső homlokzat kék és bézs színe, intenzív korallvörössel ötvözve, hogy tükrözze a kortárs művészeti hangulatot. A minőségi ételekért tősgyökeres veszprémi szakács felel, a dizájnboltban található egyedi termékek szintén környékbeli kapcsolódásból születtek. „A nyitást megelőzte egy képzőművészeti pályázat is, aminél fontos volt a régiós kötődés és a fenntarthatóság, de egyébként körülírhatatlan kritériumrendszer szerint dolgozom. Azt vallom, hogy emberként kell a tervek mögé állni. Kizárólag így születnek klisémentes dizájntárgyak, amelyekre láthatóan igény van Budapesttől távolabb is.”
A fenntarthatóság persze a Kunszt! szellemiségében is fontos szerepet játszik. „Ez a hely elkezdett katalizátorként működni, innen indul és ide tart számos jövőbe mutató folyamat. Úgy, ahogyan a Rosenberg-ház is a vár kapuja, mi is ilyen központi bástyaként szeretnénk működni még sok-sok éven át” – mondja Andrej.
De vajon hogy lehet úgy nyitni, hogy közben még sincs folyamatosan jelen az ember? „Ez kőkemény munka. Mindig úgy érzem, hogy kihagyok valamit, amikor elindulok Veszprémből. Viszont amit elmulasztok, vissza is kapom ám egy-egy meghatározó momentumban. Egyszer például az ablak mellett megláttam egy idősebb hölgyet. Tanárnőnek képzeltem. Leült egy teával, kezébe vett egy könyvet, és csak olvasott. Pont rásütött a nap. Egyszerre eltűnt az idő és a tér. Készítettem is egy fotót róla, amit megőriztem magamnak, mert tudom, hogy az a pillanat és az azt megörökítő felvétel csak nekem működik igazán. Ilyen az, amikor megtaláljuk a hétköznapjainkhoz szükséges kis kunsztot.”
Kevés szentélyben maradt meg olyan sűrítetten a magyar falusi középkor misztikája, mint a felvidéki Csécs község református templomában. Magna Hungaria sorozatunk tizenkettedik része következik.
Kispál és a Borz, Kollár-Klemencz, Góbé, Parno Graszt és a nagyágyú: José González. Újra fénybe boruló dörögdi Klastrom, egyszeri szimfonikus találkozások, vers és mezítlábas folk, világzene meg jazz a csillagok alatt – július 24-én harmincötödik alkalommal nyílik meg a Művészetek Völgye. De Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend igazi programja most sem fér el a műsorfüzetben: leginkább a patakparton, a kapolcsi szigete vagy az öreg hídon és az udvarok mélyén is nyílik meg igazán.
Interjúalanyainkat – Lobenwein Norbert fesztiválszervezőt, Sena Dagadu énekesnő, Pindroch Csaba színművészt és Bősze Ádám zenetörténészt – arra kértük, hogy egymásnak adják a szót, így ahol az egyik beszélgetés véget ér, ott kezdődik is a következő.
A gázvilágítás hazai elterjedésében nagy szerepe volt Széchenyi Istvánnak. Pesten az első gázlámpás a Magyar Nemzeti Múzeum oldalán gyulladt ki 1816-ban.
Az ember, ha képes átadni magát, felveszi az áramlás ritmusát, lelassul, elcsendesül, szemlélődni kezd, hagyja, hogy dolgozzon benne a Duna időtlensége.