Vannak, akik már nem is klímapánikról, hanem klímagyászról beszélnek. Mit tud mondani a mai életkezdőknek?
Találjanak vissza az életösztönhöz! Az ember az egyetlen élőlény a Földön, amely nem harcol az életéért. Generációs problémának is látom ezt. Úgy nőttem fel, hogy jó, ha a jég hátán is megélek. Lehetek bármi, tanuljak, de alapvető, hogy tudnom kell gondoskodni magamról. Ehhez a szüleim mintát adtak, a kisebbségi sors is megküzdésre nevelt. Megtanított alkalmazkodni egyenes tartással. A vasfüggöny mögötti felvidéki valóságban, a hiánygazdaságban is megvolt mindenünk, ami szükséges, de így volt ez korábban a hagyományos paraszti kultúrában is.
Kiveszett az emberből az életösztön?
Igen, mintha feladtuk volna. Felnőtt egy nemzedék az utóbbi harminc évben, amely már nem így szocializálódott. Kiszerveztünk mindent, és fizetünk azért, hogy más végezze helyettünk az alapvető feladatokat. Emberek tömegétől vettük el annak a felelősségérzetét, hogy bármi is rajtuk múlhat. A humanizmus korától került fokozatosan a közösség helyett az individuum a középpontba, de a hangsúlyeltolódás lassan zajlott. A közelmúltban azonban felgyorsult az individualizáció, ráadásul nem a szemünk előtt zajló, jól érthető folyamatok eredményeként.
Magukra zárt, kiszolgáltatott egyének civilizációja lettünk.
Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató szerint az éghajlatváltozás önmagában olyan jelentős hatásokkal jár, hogy az életünk a következő harminc évben akár a felismerhetetlenségig megváltozhat. Ez a jóslat hogyan hat önre?
Rég tudom, hogy nincs más út, csak az alkalmazkodás. Az unokáim már egy másmilyen világban fognak élni. Korunk feszítő ellentmondásának az életünket jellemző aránytalanságot tartom. A technológia diktál a tudománynak, hiszen így pumpálható tovább az ipar, a fogyasztás, ami további profitot termel. Jól kontrollálható folyamat. A természetről eközben mélységében semmit nem tudunk, nem érdekelt minket, mert kívül esik a pénzt termelő, humán erővel kontrollálható tartományon. Abszurd módon a termőtalaj élő szövetének dinamikájáról például alig tudunk valamit. Az értékes ma, amit emberi értelem alkotott. Ez a túlértékeltség pedig pattanásig feszült ellentmondást okoz egy olyan rendszerben, amelynek az ember is része, de képtelen együtt élni az együttműködésre hangolt törvényszerűségeivel. El fogunk menni a falig, mire észhez térünk.
Olvassa el a Patikakert alapítójával készült portréinterjúnkat is:
„Ez nem csak egy kert, állásfoglalás”- Tkacsik Márta kiszállt a digitális világ csúcsáról saját mikrokozmoszt teremteni | Magyar Krónika
Regényes életút, amelybe belefér bodrogközi „kívül magyarság”, elméleti matematikai doktori, ősinternetből digitális csúcsbiznisz, öt hektár háborítatlan mikrokozmosz és évente másfél millió kézzel szedett bogyó is. Eddig. Tkacsik Márta, a budajenői Patikakert alapítója kiszállt a virtuális világból valóságot teremteni. Interjú.
A pesszimista pániktól a nihilbe hajló optimizmuson át a klímaprobléma relativizálásáig sokféle attitűd van jelen a közbeszédben. A Patikakertből nézve milyen a helyes viszonyulás a közeljövőhöz?
Reális helyzetfelismerést, belátást hordoz, és cselekvésre ösztönöz. Mentálisan is rombol, ha elvesszük a felelősséget az embertől. Mindenkor van ráhatásunk a saját életünkre, a klímahelyzetre is, dönthetünk úgy, hogy az individuumok globális látszatközössége és fogyasztói érdekszövetsége helyett újraépítjük a közösségeket, a boldogságok kis köreit. Nemcsak az agráriumban tarolt a monokultúra, a modern ember dimenziói is beszűkültek.
A Föld minden jel szerint fizikai, geológiai, ökológiai határaihoz ér a közeljövőben,
a folytonos emberi térhódítás irányának tehát meg kell változnia.
El kell indulnia befelé. Az arányok visszarendeződése felé.
Helyes attitűdnek gondolom, ha már most elvesztett
emberi dimenzióink visszahódításán fáradozunk.
Galériánk a Patikakertről:
Például?
Kertművelés. Minőségi saját élelem előteremtése. Banális dolgokra gondolok. Ezeket kell visszahódítanunk. Még mindig nem tart ott a narratíva, hogy ezek mennyire kiüresedett, mégis nélkülözhetetlenül fontos dimenziók.
„A Te veteményesed is számít!” mottóval elindított mozgalma is azt jelzi, hogy van remény?
Így van. Sosincs késő. Ötszáz fát ültettünk két hét alatt ősszel. A helyzet tétlen elfogadása nihilizmus, de az nem én vagyok. Amit elrontottunk, helyre lehet és kell hozni. Hamvas Bélánál műveltebb 20. századi magyar gondolkodót nemigen tudok. Így ír az Újtestamentumról: „minden ember szívébe írt szent jel”. Engem ez a jel vezet.
Mi a matematikai esélye annak, hogy az emberiség belátáson alapuló alkalmazkodásra jut?
Amíg a pénz pénzt termel, nem sok. De már ez az emberi konstrukció is a határaihoz érni látszik. Charles Einstein Megszentelt gazdaságtan című könyvében a pénz működésének radikális megváltoztatását javasolja, világégés nélkül. Figyelembe veszi az ember veleszületett igényét a mindenkori alkotásra, és együttműködést javasol a versengés helyett. Én ebben bízom és hiszek.
