Hogyan érzékeli az agyunk a kiberteret? Másként dolgozza fel az online környezetből érkező ingereket, mint a valós világét?
A virtuális tér az első ember alkotta mesterséges környezet. Nem ebben szocializálódtunk, az évezredek során kifejlődött védelmi reflexeink pedig végképp nem ehhez igazodnak. A környezetünkből gyűjtött információt az agyunk folyamatosan dolgozza fel, ha veszélyforrást érzékel, bekapcsol a védelmi mechanizmusunk. Az online világban érzékelt ingerek azonban nem érik el az offline világra hangolt ingerküszöbünket, nem töltöttünk még annyi időt online környezetben, hogy kialakulhassanak az automatikus észlelési és védelmi mechanizmusok. A való világban az agyunk egy másodperc rezdülése alatt méri fel a hozzánk szóló másik ember mimikáját, hanglejtését, az online térben azonban a leggyakrabban alkalmazott szöveges alapú kommunikáció során nem kapjuk meg azokat a finom jelzéseket, amelyek utalhatnak arra, hogy mik a másik ember valós szándékai.
Miért nem tudunk kellően tudatosan viselkedni az online térben?
A döntéseink során kétféle mechanizmust használunk. Amikor impulzusok alapján döntünk, az agyunk automatizmusokat használ, hogy azonnal reagálhasson, és csak azokat az ingereket küldi átgondolásra, amelyekről megfontolva kell dönteni a korábbi tapasztalataink, a tanult információk alapján. Az érzelmek vagy a sietség még így is hathat ránk, hiába tudjuk például, hogyan ismerhetjük fel az adathalász e-mailt, ha kapkodunk, rákattintunk a linkre, pedig ha hagynánk időt magunknak, felismernénk a gyanús URL-t. Ezért fontos, hogy amikor úgy érezzük, jogosulatlanul kérnek tőlünk adatot, indulatból akarunk kommentelni vagy impulzívan osztanánk meg egy tartalmat, lépjünk egyet hátra, és nézzük át, hogy arra, amit tenni készülünk, tényleg szükség van-e.
A kapkodás mellett milyen további okai vannak annak, hogy olyan könnyen áldozattá válunk a kibertérben?
Sok esetben nem is feltételezzük, hogy meg akarnak téveszteni. Ha folyamatosan bizalmatlanságban élnénk, akkor nem lennénk képesek az emberi interakcióra. Ahhoz, hogy emberként létezhessünk, kellenek a bizalmi kapcsolatok, ezeket viszont offline tudjuk kialakítani. Azért voltunk képesek létrehozni a civilizációt, mert együtt tudunk működni, az együttműködés alapfeltétele pedig, hogy bízunk egymásban, bízunk abban, hogy a másik az érdekünkben cselekszik, ahogyan ő is bízik abban, hogy mi is érte teszünk. Azok az íratlan szabályok, amelyek a személyes kapcsolatainkban, de még az üzleti világban is nagyon fontosak, az online világban megkérdőjeleződnek. Ez egy paradoxon, mert azt hisszük, hogy a kibertérben, az információdömpingben és hiperinterakciós mezőben azonnal kell reagálni, mert aki lemarad, az kimarad.
Az agyunk nem tudja feldolgozni ezt az ingercunamit, a közösségi média pedig kedvezőtlen hatással lehet a viselkedésünkre, illetve a kapcsolatainkra.
Mit tehetünk a tudatosabbá válás érdekében?
A példánál maradva, nem elég megtanulni, hogy melyek az adathalászat jelei, hanem védekezési vagy megelőzési készségekre kell szert tennünk, ezeket pedig gyakorlással lehet megszerezni. A platformok felelőssége, hogy támogassák a felhasználót a felkészülésben, illetve megakadályozzák a csalókat abban, hogy kapcsolatba léphessenek a gyanútlan felhasználókkal. Nagy ereje van a közösségi összefogásnak is, fontos, hogy az áldozatokat ne nevessék ki, ne szégyenítsék meg.
Mi az oka annak, hogy sokan agresszívebben, frusztráltabban viselkednek az online térben?
Az online gátlásvesztés egyik oka, hogy sokan úgy érzik a képernyővel mintegy fal mögé bújnak, másrészt név nélkül, avatár mögé rejtőzve más identitást alakítanak ki, amelynek eredményeképpen olyan tetteket követnek el, hogy annak még a legenyhébb formája az, amikor valaki a frusztrációját engedi ki egy kommenttel. Nem látják az áldozat közvetlen reakcióit, a sírást, az undort, a félelmet, így mivel szinte dehumanizálódik számukra, még könnyebben bántják. Az áldozat részéről az adhat hamis biztonságérzetet, hogy azt hiszi, a képernyő kikapcsolásával véget vethet az online interakciónak, és nem gondol bele, hogy annak milyen hosszú távú következményei lesznek.
Más veszély fenyegeti a különböző generációk tagjait?
Igen, azért is fontos a generációk közötti tapasztalatmegosztás, hiszen a gyerekek is tudnak a felnőtteknek hasznos dolgokat tanítani. A fiatalok kevésbé kitettek például az adathalász csalásokkal szemben, a deepfake-eket is könnyebben felismerik, viszont az emberi interakcióik szinte teljes mértékben az online térben zajlanak, ez pedig hiányos társas készségekhez és különböző szintű mentális problémákhoz vezethet. Ezért fontos, hogy támogassuk a fiatalokat abban, hogy a való világban is kapcsolódjanak.
Mit tehetünk a mentális biztonságunk és jóllétünk érdekében?
Mivel az internet folytonosan elérhető, egyre jobban rászokunk a tartalmaira, és egyre több időt töltünk a kibertérben. Ha állandóan a veszélyforrásokat kutatjuk, készenlétben tartjuk magunkat, még jobban megterheljük az idegrendszerünket, ezért azt javaslom a felhasználóknak, hogy szánjanak mindennap időt önmagukra, a kikapcsolódásra, arra, hogy csak lélegeznek, „földelik” az érzékszerveiket. Tartsanak eszközmentes időszakokat, koncentráljanak az adott tevékenységre, amit épp csinálnak, éljék meg a családtagokkal, barátokkal töltött időt! Tudom, elsőre ez inkább tűnik közhelynek, mint jótanácsnak, de próbálják csak ki – meglepően nagy kihívást jelenthet. Az online térben tapasztalt bizalomvesztés az offline kapcsolatainkra is hat, a kapcsolódásinkból azonban mentálisan töltekezhetünk.
