November 5-én ünnepli a katolikus egyház Árpád-házi Szent Imre herceg szentté avatását. Ennek okán osztott meg az Országos Széchényi Könyvtár közösségi oldalán egy több mint 700 éves töredéken szereplő Szent Imre-szekvenciát.
A XIV. századi misekönyvtöredék nem mindennapi úton kerülhetett az 1550. évi egri boradóbevételek számadáskönyvének borítójára, de sajnos a kódex sorsáról a keletkezése és a feldarabolása, valamint a részlet borítóvá válása között eltelt több mint 200 évből nem rendelkezünk információval.
A szöveg szerint Szent István „vidoran-búsan” vette tudomásul, hogy a herceg egyre vallásosabb életvitelt folytat és a papok felé fordul. Emellett a szekvencia utal arra a Szent Imre-legendában is szereplő csodára, miszerint már szentként ő maga (Szent István király) biztatott egy Konrád nevű német katonát, hogy ne őt, hanem a nála alkalmasabb Imre herceget kérje arra, hogy bűnei feloldozása érdekében Istennél közbenjárjon.
Konrád első ízben VII. Gergely pápához fordult, aki a katona számos bűnéről tudomást szerezve nem oldozta fel, hanem páncélt adott rá, és öt vaslánccal is körbetekerte, hogy bűne még jobban terhelje. Ezután átadott neki egy levelet, amelybe lejegyezte a gyónását, majd viasszal lezárta, valamint saját gyűrűs pecsétjével is lepecsételte. Arra ösztönözte, hogy keressen fel minden helyet, ahol szentek nyugszanak. Azt mondta neki: az isteni kegyelemnek az lesz a jele, amikor egyszer valamelyik szent sírjánál a láncok elszakadnak, a páncél darabokra törik, és a levél semmi írást nem tartalmaz majd. Konrád így tett azonban még Jeruzsálemben, a Szent Sírnál sem lelt irgalomra.
Nem sokkal később hallott Szent István királyról, akinek a sírjánál csodák történtek, így elment Székesfehérvárra. „Az történt azonban, hogy amikor a nap hatodik órája volt, ez az ember teste túlságos meggyötrésétől és szíve töredelmétől a templomban elaludt. Álmában aztán megjelent Szent István, és így szólt hozzá: »Kelj fel, s Isten előtt ne az én érdemeimben bizakodj, mivel nem vagyok elég ahhoz, hagy érted közbenjárjak. Menj hát fiamnak, Szent Imrének a sírjához, ő legyen a közbenjáród.«” (Csóka Gáspár OSB fordítása)
Konrád azonnal Szent Imre sírjához sietett, és ott leborulva imádkozott. A bilincsek széttörtek, és a páncél a földre hullott. A pápa pecsétjét feltörték, a gyónás szövege pedig eltűnt.
A szekvencia a mise énektételei közé tartozó műfaj, amely már a IX. századtól ismert. Szent Imre hercegről mind a misén, mind a zsolozsmában megjelenő számos dicsőítő költemény és ének született, amelyek közül a középkori misekönyvekben a kódextöredéken szereplő a legismertebb. A töredék szeptember 2-ára, Imre herceg halálának napjára adja a szekvenciát, ami Kosztolányi Dezső fordításában alább olvasható.
„A királynak ifjú sarja
az igaz törvényt akarja
s nékünk vígasságot ad:
árbóc ő, magasba szállva,
nincs is erdőn semmi szálfa
délcegebb és magosabb.
Imre gyermek kiskorába
Istenhez járt iskolába,
fő-király növelte ezt.
Ős-ellenség visszatorpan,
tőle kúsz a dög a porban,
mert kezében a kereszt.
Gédeonnak kürtje zendül,
mágusokra néma csend ül,
kürt se szólal meg sehol.
Ő dalol, zsoltároz aztán,
énekekkel fönt virrasztván,
Krisztusának udvarol.
Szent papok rendjét köszönti,
a szivét nekik kiönti,
mindegyikre ráborul.
Egyet egyszer, másat kétszer,
ám a negyediket hétszer,
megcsókolja jámborul.
Látva ezt elámult atyja,
vidoran-búsan kutatja,
mér tesz így magzatja, mér?
Vall az ifjú most felelve:
»Mert emez pap tiszta lelke
mint a liliom, fehér.«
Konrádot, a vasbilincsben,
ő föloldja, lánca nincsen,
mind lehull a lánca ott.
Hát Pannonia dícsérjed,
dallal és jellel kisérjed
áldják őt a századok.”
Nyitókép: OSZK / Facebook
