A tárlat megnyitóján Orsós László Jakab, a Brooklyn Public Library művészeti igazgatója méltatta Plachy munkásságát. Szerinte a fotográfus képein keresztül gondolkodik rólunk, a világról, miközben semmi sem végleges, semmi sem lezárt bennük.

Plachy nem tényeket közöl, hanem kérdéseket vet fel, és ezzel közös gondolkodásra hív.

Kőrösi Orsolya, a Capa Központ alapító ügyvezetője elmondta, hogy Sylvia Plachy tíz évvel ezelőtt már szerepelt Budapesten egy önálló tárlattal, amelyet azóta más európai városokban is bemutattak. A mostani kiállítás válogatása a teljes életműből merít, fókuszában pedig a sajtóban megjelent fotók állnak – köztük olyan képek, amelyeket eredeti közlési formájukban is láthat a látogató.

A képek nagy része New Yorkhoz kötődik, hírességek és ismeretlenek egyaránt feltűnnek rajtuk – például Tom Waits, Andy Warhol, Basquiat, Mike Tyson vagy Sylvia Plachy fia, a kétszeres Oscar-díjas Adrien Brody, aki édesanyja állandó modellje is volt. A róla készült képek közül néhány karácsonyi üdvözlőlapként is funkcionált, amelyeket barátainak küldött.

A Brody főszereplésével készült A brutalistáról szóló kritikánk alább olvasható.

Az amerikai álom rémálommá vált a magyar építész számára | Magyar Krónika

Bár még csak az év legelején járunk, ki merjük jelenti, A brutalista az év legnyomasztóbb filmje, az Adrien Brody főszereplésével készült, nagyrészt hazánkban forgatott dráma január 23-tól látható országszerte a mozikban.

A fotográfus személyesen is jelen volt a megnyitón, és az MTI-nek elmondta:

képeit mindig ösztönösen készítette, a pillanat érzése vezette őt, nem tudatos koncepciók mentén dolgozott. Bár ma már ritkábban fotóz, időnként még mindig készít képeket – manapság már főként mobillal.

A kurátor, Csizek Gabriella szerint Plachy fotói a humanizmus, az érzékenység és az emberség jegyében születnek. Egyszerű, dísztelen jelenetei képesek mély érzelmi hatást kiváltani, miközben nem tolakodnak, inkább halkan szólnak az emberről és a világról.

Sylvia Plachy 1943-ban született Budapesten. Az 1956-os forradalom után szüleivel együtt emigrált, végül New York Queens városrészében telepedtek le. André Kertész inspirációjára fordult a fotográfia felé, és a The Village Voice című hetilapnál vált ismertté: három évtizeden át volt a lap meghatározó fotóriportere. Munkái megjelentek többek közt a Metropolis magazinban is, ahol saját rovata volt.

A kiállítás a Budapest Photo Festival részeként valósult meg, és augusztus 31-ig látogatható a Capa Központban.

Fotó: Hegedüs Róbert (MTI)