Hogyan lett nyugdíjas fizikusból pályakezdő csillagász?
A fiamnak köszönhetően. Ő mindig aggódik értem, és mivel jól ismer, tudja, hogy nem igazán bírok a fenekemen ülni, így már előre gondolkodott rajta, mivel fogom elfoglalni magam, ha egyszer nyugdíjas leszek. Addig hajtogatta, hogy „papa, kell neked egy hobbi”, amíg szót nem fogadtam. Ez hatvanöt éves korom körül volt, és amikor néhány év múlva tényleg letettem a lantot, addigra már nyakig benne voltam a csillagászatban.

Lehetett volna a hobbi a kertészkedés is. Miért pont a csillagászatba szeretett bele?
Ez is Gyula fiam ötlete volt, mondván, a csillagászat közel van a fizikához, ha úgy tetszik, annak az egyik speciális iránya. Én meg alapvetőleg szilárdtestfizikus vagyok, évtizedeken át a Szilárdtestfizikai Kutatóintézetben dolgoztam. Az nyilvánvaló volt, hogy az otthonomban nem lesz lehetőségem a kutatásaim folytatására, hiszen az ember általában nem tart az atomi szerkezetek mérésére alkalmas elektronmikroszkópot vagy röntgengenerátort a házában.

FAIGEL GYULA
Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szerkezetkutatás, a röntgen- és gamma-sugárzáson alapuló kísérleti technikák és a szerkezetkutatás új méréstípusainak kutatója. Számos publikációt jelentetett meg, egyik legismertebb felfedezése a Tegze Miklóssal közösen megvalósított atomi felbontású röntgenholográfia.

Ehelyett fogta magát, és ugyanazzal a lendülettel a legkisebb felől a legnagyobb felé fordult.
Valahogy úgy. A 2010-es években vettem az első, egyszerű távcsövemet azzal a szándékkal, hogy kizárólag a magam élvezetére végezzek megfigyeléseket. Akkoriban még egy másik, meredekebb telken laktunk, és elég fárasztó volt napjában fel-le cipelni az egészet, és mindig újra beállítani, este még ráadásul csíptek a szúnyogok is, ezért majdnem úgy döntöttem, ha a csillagászat ilyen nehézkes, inkább hagyom az egészet.

Hogyhogy nem így lett?
Nem sokkal később átköltöztünk a mostani házunkba, amely csak néhány utcányira van a régitől, de a laposon; ez nem csupán az én kedvtelésem miatt fontos, hanem azért is, hogy öregkorunkra ne kelljen lépcsőznünk a feleségemmel. Mikor kész lett a terasz, egy családi összejövetel alkalmával újból összeraktam a távcsövet, és megnéztük vele a Holdat. Az a sok kráter, a hegyek – fantasztikus látvány! Aztán jött a viharos Jupiter, a Szaturnusz a gyűrűjével, majd szép lassan azon kaptam magam, hogy egyfolytában az internetet túrom az után kutatva, vajon mivel is foglalkoznak pontosan az amatőr csillagászok. Így jutottam el a szép, színes asztrofotókig, ám az hamar világossá vált, hogy ha érdemben szeretnék ilyesmivel foglalkozni, ahhoz sokkal komolyabb felszerelés kell. Arról nem beszélve, hogy nem elég valamit sok pénzért megvenni, meg is kell tanulni a használatát. Pont, mint a saját kutatási területemen, az anyagok atomi szerkezetének vizsgálatában: egy elektronmikroszkóp vagy egy röntgendiffraktométer helyes kezelésének ugyanúgy sok-sok trükkje van. Időbe telt, mire megfelelően alkalmazni tudtam őket.

Mennyi volt ez az idő?
Nagyjából két év és rengeteg gyakorlás kellett hozzá, mire megszületett az első elfogadható minőségű asztrofotóm. Azóta már jó néhány felvételt készítettem, de még mindig nem vagyok teljesen megelégedve. A szenvedélyem viszont töretlen, már csak azért is, mert a Tejútrendszer megunhatatlan látvány; nem lehet betelni a benne lévő gyönyörű színekkel, formákkal – mintha egy festőművész alkotta volna őket.

Mit volt a legnehezebb megugrani?
A távcső felállítása mindig kritikus pont, hiszen a forgató mechanizmus egyik tengelyének iránya pontosan az északi pólus felé kell hogy nézzen. Az elején akár egy órát is elszöszmötöltem csak ennek a beállításával. És mivel a távcső éjszaka működik, én meg akkor aludni szeretek, innen jött a következő gondolat: meg kell oldanom, hogy nélkülem is éppen a megfelelő módon működjenek a dolgok.

Vagyis?
Vettem egy dómot. Azaz egy nyitható tetejű házat, amibe ha az ember egyszer beállít egy távcsövet, többször nem kell hozzányúlni, és a komputertechnológiának hála, a szobájából is kényelmesen, időzítve irányítható.

Ez volt a következő nagy lépés?
Igen. De ez még nem olyan nagy mutatvány, sokan vásárolnak hasonlót a világon, Amerikában például különösen nagy divatja van az amatőr csillagászatnak. Hogy ez a bizonyos ház és a benne lévő távcső együtt mozogjon, annak a mechanikáját, elektronikáját már viszonylag kevesen tudják megoldani saját kezűleg. Én viszont világéletemben szerettem a kihívásokat, és szerelni, bütykölni is, ezért ezt a részt megterveztem és elkészítettem magam. Költségkímélő célzattal is, hiszen a mániám alaposan megterheli a családi kasszát, nem lehetek elég hálás a feleségemnek a töretlen támogatásáért.

Ami most már – Magyarországon valószínűleg kuriózumként – négy ilyen miniobszervatóriumban is visszaköszön. A Bükkszentkereszt feletti domboldalon magasodó fehér gömb már-már a sci-fik világát idézi. Miért pont a Bükkre esett a választása?
Viszonylag hamar rájöttem, hogy hiába akarok a kertemből nagyon jó fényképeket készíteni, a városi környezet – a fény- és a légszennyezés – mindenképpen rontani fogja a felvételek minőségét. Elhatároztam, hogy keresek egy magasabb hegyet, hogy oda telepíthessem a távcsövemet. Először a közelség miatt Dobogókő jött szóba, de ott túl sok a magas fa. Utána jött a Mátra, amit majdnem teljesen körbejártam, de ott sem találtam megfelelő helyet. Végül valahogy eszembe jutott a bükkszentkereszti Lófő-tisztás, hátha van a környéken eladó telek. Már majdnem megalkudtam egyre, ám a tulajdonos az utolsó pillanatban visszalépett. Mint utólag kiderült, óriási szerencsémre. Fél év múlva hívott ugyanis az ingatlanos, hogy a Bükkszentkereszt feletti hatalmas mezőn, amit titokban már korábban kinéztem magamnak, eladóvá vált egy nagyobb földcsík. Gyorsan le is csaptam rá. A fekvése tökéletes, és azt is szeretem, hogy odafent végtelen a nyugalom, mégsem olyan, mintha a világ végén lennék, a gyalog is könnyűszerrel megközelíthető falu aktívan működik télen-nyáron. Bükkszentkereszt ráadásul csak húsz kilométerre van Miskolctól, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Apám bányamérnök volt, a Pereces nevű városrészben nőttem fel, rengeteget kirándultunk a környéken, és hiába élek már fél évszázada Budakalászon, a magyarországi hegyek és tájak közül azóta is ez a kedvencem.

Pontosan mi van most ezen a földcsíkon?
A már említett gömb, amely valójában egy szép, fordulni is képes kupola teljes elektronikával, benne egy kiváló, a csillagközi ködök, a galaxisok megfigyelésére és fotózására alkalmas eszközzel. Mellé telepítettem egy napelemekkel fedett kis faházat, hiszen vezetékes áram és internet hiányában máshogy nem tudtam megoldani a távolról való vezérlést. Fizikailag sem volt kis munka ennek a megépítése és a távcsővel való összekötése, a kábelvezető csatornák helyét például heteken keresztül ástam ki. Most annyi változás lesz, hogy a zavartalan négy évszakos működés érdekében kénytelen voltam rendes áramot is rendelni; télen muszáj kicsit fűteni, mert ha befagynak a mozgó alkatrészek, a kinyitással és a bezárással adódhatnak problémák.

Volt már vészhelyzet?
Egyetlenegyszer, és az elég sokba került. A budakalászi dolgozószobámból vezérelve véletlenül kinyitottam a házat, aztán nem tudtam becsukni, és hiába pattantam rögtön autóba, mire a Bükkbe értem, egy komputerem és egy távcsövem odalett. Nem a gömbben lévő, hanem a másik, amit, beleértve a guruló tetős külső borítását is, ugyancsak magam raktam össze.

Funkciójában miben más a kettő?
Különböző dolgokra különböző távcsövek kellenek. Az egyikkel a bolygókat lehet jobban nézni, a másikkal pedig a Tejútrendszer nagy felhőit. Szeretnék egy harmadikat is, de az egyelőre várat magára.

Azzal mit fürkészne?
A Napot, mert annál kevés érdekesebb dolog létezik. Folyton változik, szinte percről percre más, olyan, mint egy fúziós reaktor – fizikusként különösen érdekes és vonzó számomra.

Minden mindennel összefügg?
Igen. A világegyetem egészének viselkedése, tulajdonságai összefüggenek a legkisebb részecskék viselkedésével, tulajdonságaival. Ezért hiszek benne és szorgalmazom már régóta, hogy a tudományágaknak még a mai, a rengeteg ismeret miatt egyre inkább a szűk szakterületekre specializálódás felé haladó korban is meg kell találniuk a közös gondolkodás lehetőségét – akár az erre hivatott szervezeteken belül, akár önszerveződő módon. A túlzott egycsatornásság, a más tudományterületekről érkező impulzusok hiánya hosszú távon nem tesz jót egy tudósnak sem, beszűkül tőle a gondolkodás.

Ezért van annyi gitárja az alagsorban?
Pontosan. Az a másik hobbim. Az aktív éveim nagy részét a fizika tette ki, de a zenét is nagyon szeretem. Autodidakta módon tanultam gitározni, egész jól elpötyögök néhány száz számot az Illéstől az Omegán át a Simon & Garfunkel dalaiig. Gitárjaim saját konstrukción alapulnak, és a speciális hangolásuk miatt más nem is tudna játszani rajtuk. És ha már összefüggések, a szép zene és a világegyetem varázslatos képei egy tőről fakadnak: az ember veleszületett esztétikai érzékét szólítják meg, egyszersmind elgondolkodtatnak, miért és hogyan tudott mindez kialakulni.

A Teremtő jelei?
Az a fajta tudós vagyok, aki inkább racionálisan nézi a világot, ahogy az életet is halálon innen és túl. Abban viszont tényleg van valami megborzongató, hogy az ember ül a kertjében vagy áll a Bükk tetején, és egy távcső segítségével egy pillanat alatt milliárd fényévnyit képes utazni térben és ezáltal időben.