Balatonfüred régóta nem csupán nyaralóhelyként igyekszik meghatározni magát. A település vezetői törekszenek arra, hogy „magaskultúrát is csempésszenek a strandpapucsok mellé”. Utóbbi gondolat Geskó Judit találó megfogalmazásaként hangzott el a Modern Műtár (MoMű) tavalyi megnyitóján. A művészettörténész kiemelte azt is, mennyire nem mindennapi történet, hogy a hosszú ideig Párizsban élő magyar műgyűjtő házaspár és a derűs kisváros így egymásra találnak. A MoMű valóban kuriózum: itt lelt – remélhetőleg – végleges otthonra Szöllősi-Nagy András és felesége, Nemes Judit sok évtizede épített képzőművészeti és fotográfiai gyűjteménye, amely ma nagyjából kétezer darabot számlál. A mennyiség persze önmagában még soha nem garancia a minőségre, annál inkább a gyűjtői elvek következetes betartása: a házaspár érdeklődésének fókuszában a geometrikusok, illetve a konkrét művészetet reprezentáló modernek és kortársak állnak, ideértve a műfaj legnagyobb nemzetközi és a mai napig kissé mostohán kezelt magyar képviselőit is. És kuriózum azért is, mert az impozáns méretű és jelentőségű kollekció hazatalálásához sok jó szándékú ember együttes munkája, akarata és hite kellett.
„Hidrológus vagyok, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben volt egy nemzetközi megbeszélés, ott elegyedtünk szóba Balatonfüred polgármesterével, Bóka Istvánnal. Megemlítettem neki, hogy Párizsból hazaköltözve méltó helyet keresünk a gyűjteményünknek, mert mindig is szerettük volna, ha egyszer itthon válna közkinccsé. Éppen jókor, mert a városvezetés azon gondolkodott, milyen kulturális tartalommal töltsék meg a Blaha Lujza utca elején álló két műemlék villát. Ebből nőtt ki ez a szinte mesebeli történet: a szükséges átalakítások után, amelyeket a Vikár és Lukács Építészstúdió ingyen készített el, a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program részeként és jelentős anyagi támogatásával tavaly megnyílhatott a MoMű” – meséli Szöllősi-Nagy András, aki nem mellesleg a világ egyik legismertebb vízügyi szakembere, az MTA doktora, húsz éven át volt a UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának vezetője, vendégprofesszorként ma is több külföldi egyetemen tart kurzusokat.
És akinek a hidrológián és a műtárgyakon kívül van még egy nagy szerelme: a felesége. A főként geometrikus absztrakt műveiről ismert képzőművész Nemes Judittal tizennégy éves koruk óta ismerik egymást, és ahogyan az életük korán összefonódott, úgy a gyűjtés iránti vágyuk is már a kezdetektől közös volt.
„Az első festményünket, egy Bálint Endre-képet Kolozsváry Endrétől vettük részletre; ő már az 1960-as években olyan magyar alkotók munkáit kereste, akiket itthon finoman szólva sem ünnepeltek. Ekkoriban tettünk szert Barta Lajos, illetve az ő jóvoltából Rozsda Endre néhány rajzára is. E művek alapozták meg nemcsak a ma is tartó gyűjtési szenvedélyünket, hanem annak kezdeti irányát is: a kommunista kultúrpolitika által tiltott vagy épphogy tűrt magyar művészekre koncentráltunk. Amikor 1989-ben András munkája miatt Párizsba költöztünk, eleinte akkor is a magyar származású nonfiguratív alkotókat – Vera Molnar, Pierre Székely, Anna Mark, Marta Pan – kerestük, és a legtöbb esetben igyekeztünk közvetlenül tőlük vásárolni. Néhány év és rengeteg termékeny találkozás után viszont úgy éreztük, önmagában az, hogy »Franciaországban élő magyar képzőművész«, még nem külön kategória, és ahhoz, hogy a gyűjteményünk valóban egységessé váljon, muszáj némileg változtatni a válogatási elveinken. Innentől kezdve a konkrét geometrikus munkák állnak a gyűjtői érdeklődésünk középpontjában” – meséli Nemes Judit.
A ma már körülbelül nyolcvan százalékban külföldi anyag közös nevezője tehát a geometria lett. Arra is felhívva a figyelmet, hogy a geometrikus képzőművészet milyen fontos kapocs volt a vasfüggöny mögötti térség és a Nyugat között. Nem véletlenül kapta a MoMű tavalyi induló tárlata az Európa összeköt címet, mert ahogyan Szöllősi-Nagy András nyomatékosan leszögezi, az ő feladatuk és céljuk sem más, mint „a meglévő európai kulturális kontinuitás igazolása, amelyet az elmúlt század borzalmas diktatúrái sem tudtak semmiféle tiltással és irtással megtörni. Az hajt minket, hogy a művészeten keresztül is bebizonyítsuk: ez a térség, Közép-Európa mindig is az európai kultúra része volt, és persze fordítva”.
És még az, hogy az itthon még ma is gyakran fenntartásokkal kezelt geometrikus és úgy általában a modern művészet közelebb jusson a magyar szívekhez is. Mert akármilyen furán hangzik is, ha hajlandók vagyunk kimerészkedni a zártságunkból, a geometria szigorú rendszere mögött – az arányok, színek révén – hihetetlenül érzelemdús világra bukkanhatunk.
Fotógaléria a Modern Műtárról
Fotók: MoMű
