A kubai rakétaválságra úgy emlékszünk, mint a hidegháború legforróbb pontjára. A világ lélegzet-visszafojtva figyelt: vajon kipusztul-e az emberiség, vagy a két nagyhatalom megállapodik. A helyzet pikantériája viszont, hogy a krízis legkockázatosabb napjairól az átlagember alig tudott valamit 1962-ben. És ez nem csak a szocialista cenzúra eredménye.
Ha Horatiushoz magyar költőt kell kapcsolni, valószínűleg a legtöbbünknek Berzsenyi Dániel jut eszébe. Neki is volt azonban egy előképe, akit valóban az első magyar Horácnak nevezhetünk. Ő volt Virág Benedek, akinek nem csak a klasszikus magyar líra miatt érdemes ismerni a nevét: nélküle nem lett volna reformkor sem úgy, ahogy ma ismerjük.
Egy tájegység, amit a hazai túrázni vágyók és a külföldiek is egyre jobban ismernek. A Kelet-Mecsekben vasgyúrókkal, fanyűvőkkel és olyan Árpád-házi legendákkal ismerkedtünk meg, amiket éppen kis hazánkban szoktunk elfelejteni. A túra végén pedig mindenkit vár a pisztrángozó!
Húszéves háborúskodás, amelynek a végén megmenekül a Magyar Királyság. A zimonyi csatáról alig hallani, pedig az Árpád-kor egyik legnagyobb ütközete volt. Hiába vesztettünk a Bizánci Birodalom ellen, I. Mánuel császár a csata után végleg felhagyott az Árpádok elleni hadviseléssel. A csatáról és a korszakról Bárány Attila Pál történésszel, a Debreceni Egyetem tanárával beszélgettünk.
A magyar államiság jelképén látható egy alak, akiről hazánkban alig beszélünk, pedig a Szent Korona alsó része az ő udvarából érkezett. A helyzet egyébként érthető: VII. Dukász Mihály elsősorban bábcsászár volt a bizánci bürokrácia kezében. Viszont rendkívül izgalmas időszakban uralkodott, amit a csodával határos módon végül sikerült a birodalomnak túlélnie.
Hogyan hoz össze a vallás egy közösséget, amit valószínűleg az Úristen is elhagyott? Szociográfia Tiszabökényből, Kárpátaljáról.
A Sztálin köré épülő személyi kultuszt hazánk is ismeri. A diktátort középpontba helyező második világháborús játékfilmekre viszont már kevesen emlékeznek. Ezek közül választottunk egy olyat, amit a desztalinizáció jegyében betiltottak a keleti blokkban. Íme, az 1949-es Berlin eleste, ami túlzás nélkül a személyi kultusz esszenciája! Cserébe a maga módján szórakoztató.
A forradalom és szabadságharc időszakában szép számmal találunk etnikai villongásokat. A közoktatásban az erdélyi eseményeket jobban ki szokták emelni, a Délvidékről azonban gyakran elfeledkeznek. Holott 1848–49 egyik legvéresebb hadszínteréről van szó, ahol sokszor nem is lehet tudni, ki a barát és ki az ellenség. Hősöket pedig alig-alig lehet találni az itt folyó harcokban.
Az olimpiai aranyainkat rendszerint nem a futószámoktól várjuk, de ez nem volt mindig így. Iharos Sándor az ötvenes évek közepén annyi világcsúcsot futott közép- és hosszútávú számokban, hogy eséllyel pályázott egy melbourne-i elsőségre. Máig nem tudjuk, miért hagyta ki az 1956-os játékokat. Zseniális futó és rendkívül labilis személyiség volt.
Hiba lenne a Rákóczi-szabadságharcot úgy értékelni, mint a felkelő magyarok és az elnyomó osztrákok küzdelmét. A román nemzetiségűeknek is voltak olyan sérelmeik, amelyek miatt a szabadságharc oldalára álltak. És született egy népi hős, akiről – ha Nagybányán jár az ember – örömmel mesélnek mind a románok, mind a magyarok. 355 éve született Grigore Pintea, avagy Pintye vitéz.
A trianoni békeszerződés óta hazánk nem soknemzetiségű, így mai szemmel nehéz elképzelni egy olyan életet, mint Gozsdu Manóé. Olyan ember volt ő, aki a végrendeletét magyarul írta, de a temetésére csakis román ajkú papot kért. Február 9-én, születésnapja alkalmából rá emlékezünk.
Az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjét nem kell bemutatni senkinek Magyarországon. Ez az egyik legfájóbb sportemlékünk: az esélyes Aranycsapatot 3:2-re verték a németek, pedig még vezettünk is kettővel! Az ellenfél szemével viszont elég keveset foglalkoztunk eddig vele, pedig a német emlékezetpolitikában ez a döntő a mai napig kiemelt helyet foglal el. Ráadásul a jelenség nem is az ötvenes években kezdődött.
Először találkoztak egymással a Libri Talent Kezdősor program ösztöndíjasai. Sokszínű csapat gyűlt össze, mi pedig készíthetjük a helyet a könyvespolcokon: talán egy évet se kell várni, és beszerezhetjük a pályakezdők debütköteteit.
A magyar futball a Horthy-korszakban is Európa élvonalába tartozott. Válogatottunk akkor érte el első világbajnoki döntőjét, miközben hazánk futballistái és edzői olyan nemzeteket tanítottak játszani, mint Olaszország. Sőt, ebben az időszakban avatták az első vidéki bajnokcsapatot is – köszönhetően a második bécsi döntésnek.
Az Aranycsapatot mindenki ismeri, az utána következő évtizedek hullámvölgyeiről pedig szüleink, nagyszüleink mesélnek. De korábban milyen volt a futball Magyarországon? A Monarchia éveiről gyakran megfeledkezünk, pedig a hazai sporttörténet egyik legizgalmasabb időszakáról van szó. Egy olyan korról, amikor a csapatok nem csak egy klubot jelentettek, hanem egy társadalmi csoportot is.
Azt gondolnánk, hogy ha egy tárgyat sok mindenre lehet használni, nehezen fogja elveszteni társadalmi jelentőségét. Márpedig a bélyeg elvileg ilyen: a történeti időszaktól függően volt egyszerű postai eszköz, propagandaanyag vagy befektetési lehetőség. Mára mégis kiszorult a közbeszédből.
Budapestet a „keleti blokk” Párizsává tette, ráadásul úgy, hogy mind a Horthy-, mind az államszocialista korszakban meg tudta őrizni a befolyását. Rotschild Klára a 20. század legismertebb magyar divattervezője volt.
Színésznőként indult, 43 éves korára hazánk egyik legbefolyásosabb asszonya lett. A befolyás persze ellenségekkel is járt. A Horthy- és a korai kommunista rendszerben egyvalami biztosan közös volt: Gombaszögi Fridát mindkettő ellenségnek tekintette.
Bár Magyarország a legsikeresebb sportnemzetek között van, ritkán fordul elő, hogy egyazon olimpiai dobogóra több honfitársunk is felfér. Az pedig kifejezetten egyedi eset, hogy mester és tanítványa vigye haza az arany- és ezüstérmet. 1952-ben viszont épp ennek lehettünk tanúi, két sportlövőnk, Takács Károly és Kun Szilárd a teljes mezőnyt maga mögé utasította.
Manapság természetes, hogy a nyári olimpiák utolsó napjaiban mi, magyarok mindig különösen figyelünk: a kajak-kenu-válogatottól mindig számítunk néhány éremre. Ez nem volt mindig így: az 1968-as mexikóvárosi játékok idején e sportág még éppen csak elkezdett megjelenni a sikerhorizonton. Ezért volt különösen nagy öröm, hogy Hesz Mihály és Tatai Tibor is nyerni tudott a Xochimilco-tavon.
Közhely, hogy Magyarországon csak a győzteseket szoktuk megbecsülni. Pataki Ferenc élete viszont arra mutat keserű példát, hogy sokszor a győzteseket sem. A tornászt az olimpiai aranyérem nem tudta megmenteni attól, hogy később elbocsássák a munkahelyéről.
A művészetek versenye a nyári játékok idején? Mára furcsán hangzik, de a második világháborúig ez természetes gondolat volt. A szellemi olimpiák története bemutatja a korai játékok szellemiségét és ellentmondásait. Magyar sikerekben pedig itt sem szűkölködtünk!
A statisztikák alapján Gerevich Aladárt nagyon egyszerűen jellemezhetjük: a legsikeresebb magyar olimpikon. Bár ez önmagában méltóvá teszi az elismerésre, ami igazán érdekes, az az életútja: harmincéves pályafutása során politikai rendszerek jöttek-mentek, de ő mindenki szemében vívólegenda maradt.
A magyar sportemlékezetet szokta az a kritika érni, miszerint csak a győzteseinkre emlékszünk. Kiemelkedő sportemberré viszont nem csak az érmek tesznek valakit: Mohamed Aida és Gádorfalvi Áron például sosem állhattak olimpiai dobogón, hosszú pályafutásuk és rekordszámú olimpiai részvételük azonban tiszteletet parancsoló.
A karácsony mindenkinek mást és mást jelent. Van, aki a misztikumát emeli ki, de az utóbbi években egyre inkább a fókuszba kerül az ünnepi stressz jelensége is. A karácsony lelki vonatkozásairól Petrusán-Molnár Dalma tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk.
„Nem álom volt, öreg, velünk az Isten!” Egy betlehemes történet és egy csipetnyi történelem rendhagyó szemszögből. Útravaló, nem csak adventi napokra.
Gondoltuk volna, hogy hazánk első világbajnoki címét egy téli sportnak köszönhetjük? Ráadásul egy olyan hölgynek, aki a teljes magyar műkorcsolyázást megújította? 123 évvel ezelőtt született Kronberger Lily, aki a műfaj úttörőjeként először lépett zenei kísérettel a jégpályára.
Egy görög, aki annyira magyar volt, hogy személye csaknem három évtizeden át meghatározta hazánk sport- és képzőművészeti világát. Manno Miltiádész mára elfeledett, sokszálú élettörténete egyedülálló betekintést enged a 20. század elejének sport-, kulturális és nem utolsósorban közéleti pillanataiba.
A Magyar Nagydíj története bizony nem a Hungaroringgel indult. Hazánkban éppen ötven évvel az első mogyoródi futam előtt rendeztek először nagydíjat, 1936-ban a Népligetben. Az eseményre a Grand Prix versenysorozat akkori „ászai” látogattak hozzánk: olyan nevek, mint a német Bernd Rosemeyer, Rudolf Caracciola, vagy az olasz Tazio Nuvolari. A nyolcvanhét évvel ezelőtti versenyt a pálya nyomvonalát végigkísérve idézzük meg.
Sokat hallani az élelmiszer-pazarlásról, pedig számos módon tehetünk ellene, például egy applikációval is. Wettstein Albert, a Munch egyik alapítója elmondja, hogyan.
