A Filmio hatalmas előnye az, hogy nem csupán a megkerülhetetlen klasszikusok kerülnek fel a kínálatába digitálisan felújított változatban, hanem elfelejtett, de annál kiválóbb alkotásokra is felhívják a figyelmet. Ilyen Kovács András 1983-as rendezése is, amely valószínűleg a magyar filmtörténelem iránt érdeklődő nézők többségének is idegenül hangozhat, mindezt jól illusztrálja, hogy a Port.hu-n mindössze negyvennégy felhasználó értékelte. Ők viszont tízes skálán 8,4 pontot szavaztak meg neki, így kevesebb mint fél ponttal van lemaradva minden idők legkiválóbb magyar romantikus alkotásától, a 8,8 ponton álló Szerelemtől. Azaz az a kevés ember, aki látta, annak a többsége már-már a mestermű kategóriájába sorolta, a szájhagyomány azonban mégsem segített, hogy minél többen megismerjék.
Különös az is, hogy a Szeretők a nemzetközi fesztiválokat sem járta körbe, pedig ha van olyan történet, ami a világ minden táján tökéletesen érthető, akkor ez az.
A sztori főszereplője egy elvált nő (Kiss Mari), aki folyamatosan próbál társra találni, de a próbálkozásait ellehetetleníti, hogy reménytelenül bele van zúgva Tamásba (Cserhalmi György), akivel már hosszú ideje titokban találkozgat. A probléma az, hogy a férfinak családja van, és bár kevésbé intenzíven, viszonozza az érzéseit, de esze ágában sincs elválni.
Nemcsak a felvázolt szituációk lehetnek mindenki számára ismerősek, hanem a formanyelv is: a stílusa kicsit a francia új hullámra emlékeztet, de eszünkbe juthatnak olyan európai drámák is, mint a Jelenetek egy házasságból – annyira persze nem zseniális, de Bergman műve igazságtalanul megugorhatatlan lécet kínál –, azaz végtelenül hitelesen dialógusokon vagy éppen sokatmondó csendeken keresztül ábrázolja az emberi viszonyok sokszínűségét.
A cselekmény pedig játszódhatna szinte bárhol a világon, egyetlen jelenetből érzékelhetjük csupán, a vasfüggöny innenső oldalán vagyunk, amikor egy vállalati buliban az egyik szereplő eldicsekszik, hogy a politikai kapcsolatai révén a húsosfazék közelébe került. Ha hang nélkül néznénk, az öltözékek, az autók vagy akár a helyszínek alapján (ugyanis nem Budapest turistalátványosságait járják be) nehéz lenne belőni, melyik országban is járunk.
És az elmúlt negyvenkét évben a problémák sem sokat változtak annak ellenére, hogy az ismerkedési formulákat módosította kissé a technológia. A főszereplőnő annak érdekében, hogy hátha sikerül kilépnie az egyoldalú kapcsolatból, nyilván nem a Tindert húzogatja, hanem apróhirdetést ad fel az újságban, de miként a modern korban oly sokaknak, neki is sikerül találkozni egy szexista tuskóval. És bár Kiss Mari mindössze 31 éves volt a forgatás során, az édesanyja folyamatosan aggódik, hogy vénlány marad, ma már azonban tíz, de legalább öt esztendővel idősebben fogalmazódnak meg hasonló félelmek. Ezt a két apróságot leszámítva viszont nem arra csodálkozunk rá, hogy milyen mértékben megváltoztak az ismerkedési szokások négy évtized alatt, hanem épp az ellenkezőjére, hogy mennyire azonosak.
Cserhalmi György és Kiss Mari között pedig izzik a levegő, ezáltal végtelenül hitelesen jelenítik meg a se veled, se nélküled típusú kapcsolatok mintapéldáját, de a kisebb szerepekben is olyan színészek nyújtanak kiváló alakítást, mint Tábori Nóra, Reviczky Gábor, Szirtes Ádám vagy Koltai Róbert – utóbbi különösen emlékezetes a Torrente modorát időző bunkó nőcsábászként. A zenét pedig Presser Gábor szerezte, így a neves művészek névsora kapcsán önmagában érthetetlen, miért nem képezi a kollektív emlékezet részét a film.
Nem olyan drámai, mint a korábban említett Szerelem, meg sem közelíti annak emocionális hatását, de jól érezhetően Kovács Andrást egyébként sem a nagy drámai feszültség megteremtése érdekelte, hanem a mindennapi élet pontos ábrázolása.
Kiemelt kép: Szeretők. Forrás: Kritikus tömeg
