Reverendában korcsolyázott a tatai tó jegén. Kerékpározott, úszott, tornázott, könyvet írt az időjóslásról és betegesen félt a bacilusoktól. A mézeskalácsosnál az árat felfelé alkudta, hogy segítsen az áruson. Nem szerette a hangos beszédet, a tétlenséget és a lustaságot. A természettudományt valósággal imádta.
Volt egy álma: a Jelenségek Háza, ahová úgy mennének be az emberek, akár egy áruházba. Kísérleteket látnának, a világ jelenségeit, érthető magyarázatokkal. Évtizedekkel később, amikor ez a terve a Csodák Palotája néven megvalósult, termet neveztek el Öveges Józsefről, így azok is ismerik a nevét, akik jóval halála után jöttek a világra.
Ma 130 éve született a magyar ismeretterjesztés úttörője, aki szerzetesből vált egy korszak meghatározó rádiós és tévésztárjává. A tudomány hatalmasat fejlődött a halála óta, de a természettudományos tárgyak oktatása rosszabb helyzetben van. Hatalmas a tananyag, alacsony az óraszám, kísérletezésre, ami a legbiztosabb módszer a megértéshez és a tudás motorjául szolgáló kíváncsiság felkeltéséhez, nincs sem idő, sem lehetőség.
Magyarország hatalmas elméket adott a modern világ megteremtéséhez, közülük néhányan éppen a piaristákhoz jártak, ahol Öveges is tanított. A népiskolai tanító félárván maradt fiát az egyház segítette. A győri bencéseknél kezdett tanulni, onnan került a kecskeméti piaristákhoz, és tizenhét évesen be is lépett a rendbe. Párhuzamosan tanult hittudományt és matematika-fizika szakon, az utóbbin többek között Eötvös Loránd volt az egyik tanára.
A közvetlenül a trianoni béke után pappá szentelt fiatalember tanított Szegeden, Tatán, Vácott és Budapesten. Diákjai nagy szeretettel emlegették, pedig nem volt az a barátkozós, közvetlen típus. Ám a fizikát úgy tudta szemléltetni, hogy a legbölcsészebb beállítottságú diákot is magával ragadta.
Zalai tájszólással, mókás lassúsággal, hatalmas lelkesedéssel beszélt a tévében is. Szinte helyből ugrott egy nagyot, amikor a ruhaszárító csipesz és az acélgolyó ellentétes irányba lőtt ki egy ütés hatására. Hogy lehet ez? – tette fel a kérdést, ugyanazt, amit a tévé előtt ülők. Ha van kérdés, akkor van értelme megadni a választ – jól tudta ezt a pedagógiai alapvetést.
Ruhacsipesz? Igen, és apró golyó, vizes pohár, festékes paletta, gomb, cérna, alufólia, gémkapocs – egyszerű eszközökkel mutatta meg a jelenségeket, hogy otthon bárki megismételhesse a kísérleteket.
„Azzal a régi, fejletlen technikai háttérrel is, amit a korabeli televízió tudott biztosítani, nagyot alkotott – mondja dr. Papp Katalin címzetes egyetemi tanár, aki a fizikatanítás módszertanával foglalkozott egész életében. Nyugdíjasként nyolc-tizenkét éves gyerekeknek tartott tábort és szakkört, hogy alma, ásványvizes palack és körömlakk segítségével avassa őket felfedezőkké. – Nagyon nagy hatású ismeretterjesztő volt, a mai napig használják a kísérleteit, inspirálódnak belőlük. Ebben a tudásán kívül fontos szerepet játszott sajátos stílusa. Nem is csak a humorára gondolok, fontosabb volt, hogy mindenről közérthetően beszélt, képzettség nélküli emberek érdeklődését felkeltve és fenntartva a téma iránt. Nem véletlen, hogy iskolák, versenyek, díjak, projektek őrzik a nevét. Egykori hallgatóm, Nagy Anett, aki ma már Ericsson-díjas fizikatanár és a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója, elkészítette annak a bizonyos Hekinek, Öveges tanár úr talán legismertebb kísérletének másolatát. Ezt ma itt, a szegedi Agórában őrizzük.”
A Heki! Aki nem jött ki. Amikor pedig kiugrott a kis kutyaházból, az ember meglepődött, vajon miért tette? Nem volt a képernyő előtt senki, aki ne akarta volna tudni, hogy tud kiugrani ez a játékkutya pusztán egy erős kiáltásra. És megtudtuk, mert jött a magyarázat és a szemléltetés, benne rugó, elektromágnes, egy laposelem, a rezgőfal és egy fémlemez. Ilyen a tudomány? Ilyen a világ? Ez a fizika? Akkor szeretem.
Öveges József könyveit ma is lehet kapni, használják is őket sokan. Fizikát népszerűsítő könyveken túl írt tankönyveket és megszámlálhatatlan cikket tudományos ismeretterjesztő lapokba. Legelső könyve az időjóslásról szólt, a tudományos ismeretektől a paraszti megfigyelésekig volt benne minden. A kiadó azt kérte, szerezzen előfizetőket a műre, mire a fiatal paptanár a következő hirdetést találta ki: „Adja el esernyőjét és vegye meg Öveges József Időjóslás és időhatározás című könyvét.”
Írhatott volna a népi orvoslásról is, annyira tartott a betegségektől. Kezet nem fogott, a kilincset is legfeljebb könyökével érintette, jegyzeteire külön ráírta, hogy azokat senki ne lapozza, ha valaki mégis hozzájuk ér, tartózkodjon az ujjak nyálazásától. Naponta egyszer evett, és fiatalkora óta rendszeresen sportolt. A tataiak egy ideig azt hitték, nincs ki mind a négy kereke, amikor látták, hogy kora reggel fura mozdulatokkal tornázik a tóparton.
1940-ben került a pesti piaristákhoz, és bár a háború után megvált a reverendától, évekig visszajárt az iskolába és a rendtársakhoz, rendszeresen ott is ebédelt, életmódja, a hajnali keléstől a korai fekvésig is mindvégig szerzetesi maradt.
Tanított szaktanárképzőben és a pedagógiai főiskolán, de legfontosabbnak mindig az ismeretterjesztést tartotta. 1948-ban az első Kossuth-díjasok között volt, a díjjal járó pénzösszegből saját lakást vett a II. kerületben, ott, negyedik emeleti kis otthonában is csiszolgatta bemutatandó kísérleteit. Élete legboldogabb gyerekéveit Zalában, Pákán töltötte, ahol saját házat épített. Azt a kevés szabadságot, nyaranta úgy két-három hetet, amit engedélyezett magának, legszívesebben ott töltötte.
Nyugdíjba azért ment, hogy még többet dolgozhasson. Az agyvérzés is egy fénytöréssel kapcsolatos kísérlet próbálgatása közben érte, 1979 szeptemberében. Kívánsága szerint zalai földben helyezték végső nyugalomra.
Nyitókép: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény Sándor György
