Egri csillagok (1968)

Manapság a Nemzeti Filmintézet kifejezetten törekszik arra, hogy készüljenek nagyszabású történelmi filmek, és több felemás próbálkozás után a Hunyadi-sorozattal be is bizonyították, kellő pénzből igenis méltóképpen meg lehet idézni a múltunk fontos eseményeit, hiszen a szakembergárda és a színészek adottak hozzá. A hazai mozgóképben minderre elsőként Várkonyi Zoltán tett kísérletet: miután feldolgozta Jókai Mór három művét, A kőszívű ember fiait, A magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt, lehetőséget kapott, hogy adaptálja vászonra minden idők talán legolvasottabb magyar regényét.

Az Egri csillagok gigászi költségvetésből, negyvenöt millió forintból készült, amely jelenleg tíz milliárdnak felelne meg – azaz ha most készülne, drágább lenne, mint bármelyik film a rendszerváltás óta – és mindez meg is látszik az alkotáson. A korabeli hollywoodi alkotások sem tudták volna látványosan prezentálni Dobó István hősies csatáját.

És mai szemmel a nézettsége is lélegzetelállító: míg a rendszerváltás óta a legnézettebb magyar filmnek számító Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalre valamivel több mint 900 ezren ültek be, addig Gárdonyi Géza feldolgozására 18 millió jegyet adtak el, azaz sokan többször is megtekintették a moziban. A sikerhez a népszerű alapanyag és a látvány mellett a sztárparádé is hozzájárult, olyan színészek váltották egymást a vásznon, mint Sinkovits Imre, Gobbi Hilda, Major Tamás, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva vagy Zenthe Ferenc.

A Pál utcai fiúk (1968)

Az Egri csillagok olvasottságát is bőven megelőzi Molnár Ferenc ifjúsági regénye, amelyet több mint harminc nyelvre fordítottak le és talán egy magyar könyvből sem készült ennyi adaptáció. 1917-ben, 1924-ben és 1929-ben is született belőle hazai mozgóképes átirat, majd Hollywood is meglátta a potenciát a történetben, Frank Borzage rendező No Greater Glory címmel álmodta vászonra 1934-ben. És az olaszok sem tudnak betelni Nemecsek Ernő kálváriájával, 1935-ben, majd 2023-ban is megfilmesítették.

Fábri Zoltán változatát azonban senkinek sem sikerült felülmúlni, az 1969-es alkotás pedig az első magyar produkció, amelyet Oscarra jelöltek a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, de végül egy másik regényadaptáció, a Háború és béke diadalmaskodott.

A másik érdekesség, hogy Molnár Ferenc 1939-ben New Yorkba emigrált, így a könyvének a megfilmesítési jogai is tengeren túli kézbe kerültek, ezért A Pál utcai fiúkat amerikai gyerekekkel, angol nyelven forgatták le, de a végeredmény szemernyit sem veszített ezáltal a magyar ízéből.

Az pedig, hogy Fábri Zoltánnak milyen elképesztő munkatempója volt, jól érzékelteti, hogy a listánk következő filmjét is ő rendezte és mindössze fél évvel később mutatták be, mint A Pál utcai fiúkat, de az ő esetében a mennyiség sosem ment a minőség kárára.

Isten hozta, őrnagy úr! (1969)

Az emlékeim szerint, amikor iskolás voltam, nem volt kötelező olvasmány Örkény Istvántól a Tóték, így örömmel konstatáltam, hogy azóta bekerült a tantervbe, mert enyhén szólva is hatékonyabban hozhatja közelebb a diákokat az irodalomhoz, mint például Jókai Mór terjengős és gyerekfejjel a maga teljességében nem is teljes mértékben befogadható regényei.

A történet főszereplője (Sinkovits Imre) egy kis vidéki falu tűzoltóparancsnoka, akinek fia az orosz fronton szolgál a második világháború idején és egy nap levelet kap tőle, amelyben azt kéri az apjától, lássák vendégül a hamarosan a településre érkező parancsnokát (Latinovits Zoltán). A férfi abban reménykedve, hogy jobb bánásban részesül majd a gyereke, a tiszt minden kívánságát lesi, de hamar rémálommá válik a kedvére tenni, a katona lelki állapota ugyanis enyhén szólva is labilis, hallucinációk gyötrik, fura igényei vannak, a család pedig csaknem belerokkan a nagy igyekezetbe.

A kisember megfelelési kényszerét ilyen abszurdan talán még sosem dolgozták fel, mint ahogyan az Örkény István tette a kisregényben, Fábri Zoltán pedig parádésan adaptálta felejthetetlen jeleneteken keresztül.

A groteszk filmhez pedig egy nem kevésbé groteszk sztori is társul:

a forgatás utolsó napján Sinkovits Imre eltörte a lábát, ugyanis egy kerti partin fejest ugrott egy medencébe, amelyben nem volt víz, ez az anekdota pedig nem is illeszkedhetne jobban a vígjátékhoz.

Toldi (2022)

Mindössze néhány hónappal a halála előtt interjúztam Jankovics Marcell-lel, és mondta, hogy az élete utolsó nagy álma, hogy elkészüljön a Toldi című televíziós sorozatának a mozifilm-változata; szerencsére a produkció megvalósult, a premiert azonban sajnos már nem élte meg.

A legendás rendező Arany János elbeszélő költeményét teljesen másként vette papírra, mint ahogyan korábban az irodalomkönyvek illusztrációiban láthattuk. Ugyanis utóbbiakban a címszereplőt Arnold Schwarzenegger fizikumával ábrázolták, ráadásul fekete hajjal, Jankovics azonban mélyen tanulmányozta a szöveget, amelyből egyértelműen kiderül, hogy egy szőke kisfiúról van szó, akinek – miként Arany jellemezte – ,,még legénytoll sem pehelyzik állán”.

És amilyen virtuóz az alapanyagul szolgáló mű nyelvezete, ugyanolyan játékos és káprázatos, miként a rendező számtalan vizuális poénnal fűszerezi az elbeszélést a tőle megszokott klasszikus rajzfilmes stílusban.

Csongor és Tünde (2025)

Vörösmarty Mihály 1830-ban írott drámai költeménye esetében több választási lehetőségünk is akad: megtekinthetjük élőszereplős változatban Zsurzs Éva 1976-os rendezésében Safranek Károly és Zsurzs Kati címszereplésével vagy animációs verzióban, mivel azonban előbbi nem elérhető a Filmión és utóbbi könnyebben fogyasztható a kölyköknek, utóbbit ajánljuk. A korábban a Lengesmesék első és második részét is jegyző Pálfi Zsolt Máli Csabával adaptálta a klasszikus művet a mai Pixar- és Dreamworks-produkciók világában üdítő módon a hagyományos rajzfilmek stílusát idézve.

Utóbbi nem véletlen, ugyanis a Lúdas Matyi, a Vuk, a Szaffi és más klasszikusok rendezőjének, Dargay Attilának nagy álma volt, hogy elkészítse a Csongor és Tündét, ez azonban a hetvenes években akadályokba ütközött, az ötlete és a tervei a fiókban maradtak. Ötven évvel később azonban bár nem élhette meg, de megvalósult az álma, a fentebb említett rendezőpáros a régi figuraterveiből építkeztek. Az adaptáció pedig mind Vörösmarty, mind Dargay örökségéhez méltó lett, miként korábban írtuk róla,

kedves, szerethető karakterek, pergő cselekmény, sok humor és még éppen elviselhető mennyiségű és minőségű szóvicc, mindez hagyományos 2D-ben.

Attila is biztosan elégedett lenne — mozikban a Csongor és Tünde rajzfilmváltozata

Kiemelt kép: Isten hozta, őrnagy úr! Fotó: NFI/Domonkos Sándor