A Nyugat alkonyán élni végül is nem annyira elkeserítő

Az Egy eredendő bűnös vallomásai (fordította: Barkóczi András) a memoárirodalom kiemelkedő darabja, ahogy az ismertetőben is olvasható, nem klasszikus önéletrajz, inkább szellemi öntörténet: egy eredeti gondolkodó értékrendjének, jellegzetes írásmódjának és világnézetének kikristályosodásáról. 

„A szerző a rá jellemző árnyalt stílusban idézi fel ifjúkorát, a második világháború és Budapest ostroma alatt átélt élményeit, emigrálását és az Újvilág felfedezését. És mindeközben sorra jellemzi és véleményezi a XX. század minden jelentős eszméjét, a fasizmust, a kommunizmust, a demokráciát, az antiszemitizmust és azt a keresztény realizmust, amelyre a könyv címe is utal.”

Sokan konzervatív történésznek tartották, ő magát azonban inkább „reakciósnak”, aki nem kér a modern haladás eszméjéből. A Demokrácia és populizmus című, 2005-ben írt művében is részletesen ír erről, míg ebben a nyolcvanas években írt alapművében így foglalja össze ezt: „A reakciós mérlegeli a jellemet, de gyanakvással tekint a propagandára; hazafi, de nem nacionalista; híve a tradícióknak és a konzerválásnak, vagyis a régi állapotok fenntartásának, de nem híve a konzervativizmusnak; őrzi és védi a föld ősi adományait, és fenntartásokkal fogadja a technológia „áldásait”; a történelemben hisz, nem pedig az evolúcióban. (…)” 

A reakciós jelző nála mindig határozott és következetes szellemi ellenállást jelentett a modern kor felszínességével, gátlástalanságával és a haladásba vetett teljesen vak hittel szemben. Szerinte mivel az ember esendő és eredendően bűnös, ezért nem is tökélesíthető. De ha ezeket a korlátokat felismerjük és elfogadjuk, sokkal jobban megérthetjük az emberi viselkedést és így az emberi történelmet is. 

„Az ember tökéletlennek születik, és tökéletlen marad. De nem reménytelenül. A szerető és megbocsátó Istenben való hitének egyik lényegi eleme a remény. Így hihet egy reakciós a haladásban – egy bizonyosfajta haladásban. A Nyugat alkonyán élni – és ennek tudatában lenni – végül is nem annyira reménytelen és elkeserítő. ”

A könyvben több hazai példaképet is megemlít, Pethő Sándort és Szekfű Gyulát, akik komoly hatással voltak rá. Serdülőkorában még a szocializmusban hitt, a fent említett gondolkodók hatására lett többek között azonban jobboldali gondolkodóvá. Őket a Churchill-párti konzervatív angol hazafiak magyar megfelelőinek látta, akik antikommunisták és antiliberálisok voltak, ahogy a többi konzervatív, de nem lettek nacionalisták. Látták a német veszélyt, a hazai nemzetszocialisták közönséges populizmusát.

John Lukacs egyik nagy erénye gondolatainak tisztasága, következetessége és „jövőbelátó jellege” mellett, hogy élvezetes, szép, irodalmi stílusban tárja írta műveit. Erről is mesél a könyvben. Már tizenhárom évesen falta a regényeket. Krúdy hatott rá a legjobban, nemcsak nyelvezetének varázslatos zengése, mélységesen magyar és impresszionista stílusa miatt, hanem azért is, mert könyveiben a történelmi részletek csodálatos tárháza nyílt meg előtte. „Az a halk gordonkahang, amit kihallottam Krúdy prózájából, amikor erről az akkor már elsüllyedt, s mégis láthatóan és tapinthatóan elképzelhető világról írt, találkozott bennem egyfajta, korábban már említett nosztalgiával.”  

Különleges stílusára tökéletes példa a műből az alábbi részlet, amikor egy 1944. augusztusi légitámadásról ír megrázóan: „…mély búgás közeledett kelet felől, az orosz repülőgépeké. Néhány pillanat múlva káprázatosan ragyogó, színes fények gyúltak az égen; ragyogóbbak és bámulatosabbak, mert kiszámíthatatlanabbak, mint bármilyen ünnepi tűzijáték fényei. (…) Azon a halálos nyáron megtanultam, hogy nemcsak élet és halál, hanem boldogság és boldogtalanság is közel vannak egymáshoz: az ember a legnyomorúságosabb körülmények között is meglelheti a boldogságot, de ehhez az kell, hogy keresse. (…) A boldogság, akárcsak a szerelem, önként vállalt feladat. Szándék kell hozzá és erőfeszítés… ”  

Lukacs az Egy eredendő bűnös vallomásai című művében is keményen és egyértelműen fogalmazott a haladás eszméjével, annak eszményítésével és visszás alkalmazásaival kapcsolatban is. Szerinte amikor egy nagy korszak lezárulóban van, számos elfogadott eszméje értelmetlenné válik. Ahogy írja, az első lépés a tudatos reakció kellene, hogy legyen olyan (szerinte) ostobaságokkal szemben, mint például a „csillagháborús” tervek, a szexuális „nevelés”, a világkormány és a „világ biztonságossá tétele a demokrácia számára”, de megemlítette az ökumenizmust, a génmanipulációt és a mesterséges intelligenciát is.

Ne feledjük: a nyolcvanas évek közepén járunk, amikor ezeket a jóslatokkal felérő sorokat papírra vetette.

„A háború alatt tettem egy felfedezést, amelyet máig fontosnak tartok: hogy a nemzetek egymáshoz való viszonya sok szempontból megismétli az emberek egymáshoz való viszonyát. (…) A nemzet élete – írja Proust – csupán alkotó sejtjeinek életét ismétli nagyban, s aki nem képes megérteni az egyént mozgató rejtélyes reakciókat és törvényeket, az sohasem juthat el odáig, hogy bármi érdemlegeset mondjon a nemzetek küzdelméről” – írta Lukacs.

Ebben a Lukacs-műben is sorjáznak azok az elemzések, amelyek napjaink világpolitikai és világgazdasági folyamataira is érvényesek. Egy helyen, amikor a háború előtti időszakról értekezik, ezeket írja: „Hitler ellenfelei a közgazdaságtannal nyugtatták magukat. A német gazdaság a csőd szélén áll (…) Németország azután mégis maga mögé utasította a leggazdagabb világbirodalmakat. (…) A Chamberlain-kormány egész háborús stratégiáját arra a gazdasági számításra alapozta, hogy Németország előbb-utóbb kifogy a nélkülözhetetlen nyersanyagokból (…) A brit kormány 1939-ben, de még 1940-ben is jó ideig azt hitte, hogy gazdasági hadviseléssel, vagyis gazdasági blokáddal  le lehet győzni Németországot (…) De nem csak Chamberlain kormánya hitt ebben. A szocialista baloldal is dogmaként hirdette ezt a fajta gazdasági determinizmust. (…) A háború valóság volt, nem így a gazdasági törvények. Azokról tudjuk (vagy tudnunk kellene), hogy szánalmas tévedések voltak. Ráadásul nem egyszerűen vágyálmokból vagy beszűkült történelem szemléletből fakadtak, hanem magának az emberi természetnek valótlan, bár elterjedt felfogásából.” 

Az ugyancsak nemrég újrakiadott, Demokrácia és populizmus című művéről itt írtunk:

A világhírű magyar történész nem szerette a próféciákat, a legtöbb jóslata mégis bejött | Magyar Krónika

John Lukacs Demokrácia és populizmus című, a Helikonnál újra kiadott esszékötete mélyrehatóan vizsgálja a modern parlamentáris demokráciát érő kihívásokat, …

John Lukacs, avagy Lukács János Budapesten született 1924. január 31-én, és 2019-ben hunyt el Phoenixville-ben. A Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakos hallgatója volt, de a szovjet megszállás után, 1946-ban emigrált, tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen folytatta, majd az Egyesült Államokban telepedett le. 1994-ig a philadelphiai katolikus Chestnut Hill College történelemprofesszora volt, vendégelőadóként azonban a Columbián, a Princetonon és az ELTE-n, a Corvinuson és a CEU-n is oktatott. 

Fő kutatási területei a második világháború története, a hidegháború évtizedei, a demokrácia és populizmus kapcsolata, a nyugati civilizáció válsága, valamint a történelemfilozófia kérdései voltak. Kíméletlenül kritizálta a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali ideológiákat és azok képviselőit. 

Harminchat könyvéből több mint húsz jelent meg magyarul. 2001-ben Corvin-lánccal, 2012-ben Magyar Örökség díjjal, 2014-ben Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki a világhírű történészt, katolikus gondolkodót. Halála után Magyarországon megalakult a John Lukacs Intézet.

Fotók: uni-nke.hu, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Libri, Hamilton Back