Hogy milyen az igazi karácsonyi menü – gubával vagy anélkül, halétellel vagy pulykával az asztalon –, erről sokan képesek igazán vérre menő vitákat folytatni. Magam sem gondolom, hogy a tortillatekercs, a rántott sajt, a dínóhusi vagy a szusi, esetleg éppen a dubai csoki lenne a követendő ünnepi fogás, viszont ahány ház és család, tényleg annyi szokás. Nem beszélve arról, hogy a hazai nemzetiségeknek is megvannak az egyedi ünnepi ételei. Pár évtizeddel, pláne egy évszázaddal korábban pedig még karakteresebben fennálltak a különbségek. Sőt, akkortájt a falusi-városi törésvonal mentén is jobban különvált, hogy mi kerülhet a karácsonyi asztalra.
Hiedelmek falun az ünnepi fogásokkal kapcsolatban
Régen falun jellegzetesnek számítottak a különböző főtt, sült és öntött tészták, a bejglik, az ostyák, a kalácsok, kiváltképp a mákkal, dióval és túróval ízesítettek, a káposzta-, lencse- és babételek. Sok hiedelem kötődött a kenyér, a hal, a fokhagyma, az alma, a méz, a dió és a sült tök fogyasztásához is, ezek nélkül sokáig elképzelhetetlen volt egy falusi karácsonyi asztal.
Minden fogásnak külön erőt tulajdonítottak, a hüvelyeseket, a sült tököt és a halat a pénzbőségért ették, a diót az egészségért, a karácsonyi asztalra helyezett kenyérrel pedig az egész éves kenyéradagot szerették volna biztosítani. Az almát sok helyen, például a palócoknál is annyifelé vágták, ahány családtag az asztalnál ült, hiszen a néphit szerint, aki eszik belőle, az mindig hazatalál majd.
Többnyire éjjelre hagytak az asztalon a mákos tésztából vagy gubából, hogy a hazalátogató halottaknak, angyaloknak legyen mit enniük. Abban is hittek, hogy az a lány megy férjhez hamarosan, aki éppen mézet eszik, amikor az éjféli misére harangoznak.
Mi mindenre jó volt a mézes pálinka
Még érdekesebbek a pálinkával kapcsolatos népi hiedelmek; van olyan, ami ma már igazán bizarrnak tűnik. Jánoshalmán azt tartották, hogy a karácsonyesti mézes pálinka egész évre véd a torokfájástól. Pogrányban pedig a lányok karácsony este a fonóban a fonás után mézes pálinkát főztek, hogy abban megmossák a combjukat, és azzal itassák a legényeket. Mi ez, ha nem szerelmi bájital…?
Korábbi cikkünk a régi karácsonyi népszokásainkról:
Elevenítsük fel a karácsonyi népszokásokat! | Magyar Krónika
A karácsonyi népszokásokkal elődeink a következő év sikerét és családjuk egészségét kívánták biztosítani.
A legtöbb magyar családnál régóta elképzelhetetlen az ünnepi menü halászlé nélkül, a nagy szegedi és bajai halászlécsatáról ebben a cikkünkben írunk:
Kék sarokban Szeged, pirosban Baja – Halászlevek háborúja békeidőben | Magyar Krónika
Hogyan készül a szegedi papucs és a halasi csipke? Mi a kékfestés titka és mi a bajai halászléé? Sorozatunkban a hungarikumok és a Magyar Értéktár kincseinek műhelytitkait mutatjuk be.
Ilyen volt egy gyulai polgárcsalád karácsonyi menüje
A falusi családok után pillantsunk be a múlt század fordulóján élt gyulai Ladics család életébe, lássuk, milyen fogások sorakoztak egy polgárcsalád terített ünnepi asztalán. A ritkaságnak számító érdekes információkat Bódán Zsolt kutatta fel és írta meg az Egy gyulai polgárcsalád karácsonya a századfordulón című tanulmányában.
A karácsonyi vacsorát rendszerint szűk családi körben költötte el a család, karácsony első és másodnapján azonban már jöttek a vendégek is. Az ünnepi étrendben megjelentek hagyományos karácsonyi ételek, mint a diós és mákos kalács, az aszalt gyümölcsök, de feltűnt a pulyka is.
Ladics Lászlóné háztartási könyvei arról tanúskodnak, hogy 1893-tól a karácsonyi kalács hozzátartozott a család karácsonyi étrendjéhez, és rendszerint december 23-án, elvétve 24-én sütötték meg. A család leveleiben már 1879-ben megjelenik a pulyka mint karácsonyi eledel, de azt is megtudhatjuk, hogy a különböző aszalt gyümölcsök, például a datolya, a füge, a mandula, a malaga, a szilva is ott voltak a karácsonyi asztalon.
Többfogásos ünnepi menü volt jellemző a karácsonyi vacsorákra. Erről egy 1897-es napló karácsonyi napjaihoz helyezett cetli feljegyzései tanúskodnak: előételként nyelv, svártli (disznósajt), hideg borjú és libamáj került az asztalra, a főfogás pulyka volt savanyú salátával, majd diós és mákos laska következett, utána gyümölcs és sajt, végül tea és teasütemény, italként pedig fehérbort fogyasztottak.
Ezt fogyasztották a pomázi szerbek
A különféle hazai nemzetiségek körében sok olyan ünnepi étellel találkozunk, amelyek alig vagy egyáltalán nem ismertek, de egyszerűségük ellenére is igazán ínycsiklandozónak tűnnek a leírások alapján. Jó párat akár érdemes ki is próbálni az ünnepi főzőcskézések alkalmával.
Kiss Mária a hatvanas évek közepén kutatta és írta le a pomázi szerbek karácsonyi ünnepkörét, ebből megtudhatjuk, hogy a pravoszláv népcsoportnál a karácsonyi böjt előírásai nagyon szigorúak voltak, hús, zsír, tej, túró, tejföl és tojás a tilalmas táplálékok sorába tartoztak.
Böjtös ételeik közül legelterjedtebbek a levesfélék voltak: krumplileves (corba od krumpla), lencseleves (corba od sodva), bableves (corba od pasulja) és az úgynevezett pirított leves (przenica). Kedvelt böjti ételük volt a böjtös szárma (posna sarma), amely gyakorlatilag töltött káposzta, de a töltelékéből hiányzik a tojás és a hús. Az olajon pirított hagymát összevágott zsemlével, rizzsel és törött borssal keverték össze, amit káposztalevélbe göngyöltek. A böjt elmúltával a karácsonyi ebédhez marhából vagy disznóból készült a húsleves vékony metélttel, és sült húst is ettek. Baromfit nem vágtak karácsonykor, mert elvitte volna a ház szerencséjét.
A karácsony egyik legfontosabb étele a karácsonyi kalács (bozicni kolac) volt. A háziasszony már kora hajnalban hozzálátott a sütéséhez, kenyérlisztből készült, kerek és igen nagy volt. Alul tésztaabroncs vette körül, tetejére pedig két sodort tésztadarabból keresztet formáltak. Ennek közepére keletlen tésztából kicsipkedett nagy rózsa, oldalára pedig négy kisebb rózsa került. Az üres helyekre kis szimbolikus díszeket is tettek: Isten keze, hordó, szérű, szőlőskert, ökör, nap, hold, madár, kosár. A sült kalácsot végül kerek szakajtóba, a kotarba helyezték, alá búzát, kukoricát, almát, szilvát, hagymát, diót tettek, hogy jó termés legyen a következő esztendőben. A kalács nagy rózsájába pedig gyertyát és piros fonállal átkötött néhány szál bazsalikomot tűztek. A bazsalikomot átkötő fonal piros színe a Krisztus születésén érzett örömet jelképezte.
Örmény finomságok karácsonykor
Teleki Sándor honvéd ezredes, Petőfi Sándor „vad grófja” egyik 1870-es évekbeli tárcájában ír a szamosújvári örmények ünnepi ételeiről: az ünnepi levesük az ángádzsábur (fülleves), főételük a pácolt-füstölt kecskecomb (bozsonyica) és egy sűrű, mazsolás rizsételt (piláf); valamint az újévi mézes csemegét (dáláuzi) is fogyasztották.
A leves savanyításához egy mai napig használatos örmény ételízesítőre van szükség, a hurutra, amelynek készítése igen bonyolult. Zsíros, felfőzött tejet kell friss tejjel oltani, majd hat héten át érlelni, naponta legalább kétszer kevergetve, amíg citromsavanyúságú lesz. A savanyú tej térfogatának egytizede-egyötöde mennyiségű vágott petrezselyem zöldjét kell előkészíteni, és a savanyú tejet órákon át párolni, míg formálhatóvá sűrűsödik. A végén bele kell keverni a petrezselyemzöldjét. A masszából körte nagyságú kúpokat formálnak és megszárítják.
A fülleves elkészítése sem sokkal egyszerűbb, de megéri, ha kitartóak vagyunk. A huruttal savanyított húslevesben emberi fülcimpa alakúra formált, hússal töltött kis tésztatáskák vannak.
Kisbán Eszter az Ethnographia folyóiratban megjelent cikkében említi Szongott Kristóf gyűjtését is, aki negyven magyarországi örmény ételt sorol fel, ezek közül többet a karácsonyi ünnepeken is fogyaszthattak. A felsorolásból csak néhány ínycsiklandozóibbat és érdekesebbet említünk: savanyú pacalleves disznógyomorból, húsos búzakása szálaira tépett hússal, vargánya rizzsel tejfölös lében, kecskehússal töltött kecskegyomor sülve, borsmentamártás, zsírban sült túrós lepény, dió nagyságú kelt fánk kézzel szaggatva, pörkölt mézzel tálalva, palacsinta céklalevéllel töltve, töltött uborka és görögdinnye héja mézben eltéve csemegének. Nem szokványos ételek, de bátran ki lehet próbálni egyik-másikat az ünnepi menü felfrissítéseként.
| Borsodnádasdi molnárkalács 2012-ben került fel a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére; a Molnárkalács fesztivált 2008 óta rendezik meg a városban. 2015-ben nyílt meg a Molnárkalács Ház. Többnyire vaníliás és fahéjas ízesítésben kapható, de karácsonykor mézeskalácsízűt is készítenek, sőt készült már levendulás, vargányás, sütőtökös és narancsos molnárkalács is (FolkMagazin 2023/5). |
Felhasznált források:
- Szinok Bianka: Ezek az ételek kerültek eleink karácsonyi asztalára. ELTE Néprajz blog
https://elteneprajz.blog/2021/12/27/karacsony-asztal-etel/ - Pócs Éva: A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre. 1965. Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 3–4. szám
https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEPR_NK_10_3_4/?pg=0&layout=s - Bódán Zsolt: Egy gyulai polgárcsalád karácsonya a századfordulón. Ethnographia,122. évfolyam (2011).
- Kiss Mária: Adatok a pomázi szerbek karácsonyi ünnepköréhez 95—120. Ethnographia, 75. évfolyam (1964)
- Kisbán Eszter: Örmények: ételek, jelképek Erdélyben és Magyarországon. Ethnographia,103. évfolyam (1992)
Fotók: Fortepan
